2014. augusztus 25., hétfő

Rosszfiú a parkból +18

Bridgit Malik-nak

Csak a lépteim zaja hallatszott a nyugodt parkban, bár egyes részei ijesztően taszítottak maguktól. Azokon a helyeken nincsen világítás, tele vannak fákkal, ezen felül pedig azt beszélik, ott szoktak bandázni a helyi bűnözők. A rendőrök sem járnak arra, már feladták, hogy megfékezzék ezeket az embereket. A park másik oldalán lakom, így kénytelen voltam átvágni rajta. Már csak néhány lámpa volt előttem, így tudtam, hamarosan már a sötétségben kell majd tapogatóznom.
Egy hosszabb sövény végéhez értem, már az utolsó lámpát is jóval magam mögött hagytam, mikor egy pad körül megpillantottam néhány férfit. Talán velem egyidősek lehettek, a homály miatt nem láttam tisztán őket. Hangosan beszélgettek, néha felnevettek, közben cigarettáztak és egy borosüveget adogattak körbe. Inamba szállt a bátorságom, s éppen meg akartam fordulni, hogy a kerülőutat válasszam, mikor egy mély hangot hallottam meg.
- Hé, cica, hová mész? – kérdezte, undorító beszédétől elfintorodtam. – Gyere ide, nem harapunk! – ordította megint, mire a többiek jóízűen felkacagtak, s rám szegezték tekintetüket.
- Köszi, nem. – mondtam halkan, de mégis érthetően, majd sietősen fordultam meg, s szaporán lépdeltem visszafelé.
Valamelyikük követett. Meg sem próbált rejtőzködni, egyszerűen csak zsebre tett kézzel, bagózva sétált mögöttem, tisztes távolságban. Már nem volt sok hátra, hogy a világosabb részekhez érjek, mikor egy elnyomott szitok hangzott fel mögülem, s hangosan dübörgő léptekre lettem figyelmes. Reagálni sem volt időm, mikor egy test csapódott nekem hátulról. Nem okozott fájdalmat, éppen csak meglökött. Egy halk sikoly hagyta el a számat, mikor két kutató kezet éreztem a derekamra csúszni, s egy férfi keményedő farkát a fenekemhez nyomódni. Gyorsan siklott tenyere a számra, ezzel elnémítva engem.
- Maradj csendben, ne ficánkolj és gyorsabban végzünk! – mondta karcos hangon, leheletén éreztem a cigit.
Egy pillanatig sem gondolkoztam el azon, hogy esetleg engedelmeskedni fogok neki, és hagyom, hogy megerőszakoljon, így hatalmasat haraptam a tenyerébe. Gyorsnak kellett lennem, ezért amíg ő kezét vizslatta, én erőszakosan téptem ki magam a karjaiból, s kezdtem rohanni a lámpás részek felé. Ő sem volt rest, utánam iramodott, majd mikor beértem a fények alá, ismét elkapott, s az egyik póznának döntött. Szívdöglesztően nézett ki, azonban akkor ő volt az utolsó, akit látni akartam. Sötét haja súrolta a homlokomat, barna bőrén gyöngyözött a verejték.
- Mit mondtam, te kurva? – kérdezte agresszívan, fekete szemeiben izzott a düh. Megint megpróbáltam elszabadulni, de ő belevájta ujjait a karomba, ezzel megállítva engem.
- Kérlek, hagyj békén! – zokogtam fel, s újabb sikertelen próbálkozást tettem. – Engedj el!
- Azt várhatod… - kezdett bele, majd erősen hajamba markolva emelte fel a fejemet, hogy a szemeibe nézzek. – Mi a neved, cica?
- Hagyj! – ordítottam sírós, kétségbeesett hangon, amire egy pofonnal reagált. Megszeppenve jártattam a tekintettem keze és a szemei között, melyekből tisztán látszott, hogy nem bánta meg előbbi tettét.
- Nem hallom! – morogta. Ismét megszorította a hajamat, amitől fejem még jobban hátra bicsaklott.
- [T/N]. – mondtam reszketve, arcára önelégült vigyor ült ki.
Megint megszorította a kezeimet, így vezetett vissza a sötét részre, majd egy padra lökött. Hirtelen nem tudtam megkapaszkodni, így hátam a kemény fának csapódott, a férfi pedig eszméletlen gyorsasággal került fölém.
- Én Zayn vagyok, ezt sikítsd! – mondta, majd lecsapott ajkaimra.
Normális esetben élveztem volna a csókját, mert hozzáértőn forgatta nyelvét a számban, ám a helyzet miatt inkább csak ellökni próbáltam. Kezei a melleimet és a hasamat simogatták a pólóm alatt. Egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam a darabot, majd mögém dobta, s ismét nyakamra tapadt. Harapta, szívta, tépte a gyenge bőrt, melytől megint eleredtek könnyeim. A saját pólójától is megszabadult, így feltárta tetkókkal televarrt, kidolgozott mellkasát.
Megint az ajkaimat kezdte tépni, s addigra minden reményem elszállt, hogy megússzam ép bőrrel az estét. Testem elernyedt, s próbáltam arra koncentrálni, hogy minél előbb vége legyen.
- Csókolj vissza, ez így élvezhetetlen. – hadarta ajkaimra, majd megint csókolni kezdett, s most én is csatlakoztam. Félénk, apró csókot adtam neki, mire elmosolyodott. – Nem kell feltétlenül erőszaknak lennie, látod?
Kezeit a hátamra vezette, majd melltartómat kikapcsolva szabadította ki melleimet. Néhányszor belemarkolt, de közben nem szakította meg a csókunkat sem. Eluralkodott rajtam az érzés, hogy végre megkapom azt, amit még soha, egy férfi sem tudott adni, kegyetlenséget.

Ha egy kicsit megpróbálom élvezni, talán még jól is elsülhet az egész. – gondoltam.

Nadrágomat letolta, így már csak egy bugyi állt az útjában, de attól is hamarosan megvált. A nyári hőség még nem múlt el, ezért annak ellenére sem fáztunk, hogy már éjszaka volt. Nem akartam vetkőztetni, de mivel már percek óta csak csókolóztunk és a melleimet gyúrta, kezdeményeznem kellett, így kikapcsoltam az övét és letoltam róla a farmerét. Ujjai megtalálták a csiklómat, amire egy hangos nyögés hagyta el a számat. Mosolygott a reakciómon, s lehúzta magáról az alsónadrágját.
Finomkodás nélkül tárta szét a lábaimat, majd egy határozott döféssel belém hatolt. Rettenetesen feszített mérete, s az sem segített, hogy rögtön gyorsan kezdett lökni. Fejem mellett támaszkodott a padon, arcát a nyakamba temette, s úgy mozgott bennem. Egy idő után már csak az élvezet maradt, amit durvasága váltott ki. A nevét nyögtem, ő pedig mocskos szavakat suttogott a fülembe, ahogy együtt haladtunk a kielégülés felé.
Megfogta a derekamat, majd a lehető leggyorsabban kezdett tolni, amitől egy sikítással élveztem el. Ő még nem volt a csúcson, de már közel járt, így lassúakat lökve haladt a gyönyörig. Mély, torokhangú nyögéssel élvezett el, ondója végigfolyt a hüvelyemben, amitől ismét megborzongtam.
Lenézett rám, szemei csillogtak, ajka piros volt, s duzzadt. Mosolyra húzta íves száját, majd hosszasan megcsókolt. Már nem volt durva, sem vad, inkább kedveskedő és figyelmes.
- Én holnap is itt leszek. – mondta lágyan, majd felállt, ezzel kicsúszva belőlem. Gyorsan kapkodta magára a ruháit, s egy utolsó csók után magamra hagyott.
Azt hiszem, többet jövök majd a parkba sötétedés után.

Aine.

2014. augusztus 24., vasárnap

Bemutatkozás + A főnököm (18+)

Sziasztok! A nevem Aine Carter, én leszek az egyik új segédíró. Nagyon örülök, hogy mostantól én is részese lehetek ennek a közösségnek! Már tőlem is lehet történeteket rendelni, próbálom minél előbb teljesíteni majd a kéréseiteket. Bemutatkozásként csak ennyit szerettem volna, most pedig fogadjátok sok szeretettel azt a történetet, amivel felvételt nyertem a szerkesztők közé. Puszi.
***
A főnököm (18+)

Mára már végeztem a munkámmal, már csak a kinyomtatott papírokat kell elrendeznem, s a főnököm asztalára tenni. Magamban imádkoztam, hogy mire a főnököm visszaér a tárgyalásról, én már messze járhassak, ám szavaim süket fülekre találtak. Éppen az utolsó lapokat tűztem össze, mikor kicsapódott a közös irodánk ajtaja, s a mindig kiegyensúlyozott, szexi főnököm lépett be rajta. Egy pillanatra megremegtem ültömben, de hamar rendeztem magam.
- Üdvözlöm, Mr. Styles! Hogy sikerült a konferencia? – kérdeztem halkan, bár a kérdésemre már választ adott viselkedése.
- Jól. – válaszolta merengve. – Hol vannak a szerződések?
- Most végeztem velük, ha nincs más, akkor elmennék. – mondtam halkan, s a kezébe csúsztattam a papírokat.
Az asztalra helyezte, majd nekidőlt a tölgyfa színű bútornak. Az asztalom előtt álltam, a kabátom és a táskám már ki voltak készítve, én magam pedig csak a bólintására vártam. Dühösen méregette a padlót, karján megfeszültek az izmok, melyekre a vékony anyagú, fehér ing remek rálátást nyújtott. Tekintetem elidőzött borostás állán, majd mikor feljebb vezettem a szemeimet, az ő zöld íriszeibe pillantottam.
- Lenne még valami, [T/N]. – mondta érdes hangján, melyet még soha nem hallottam tőle. – Nagyon siet?
- Nem, Mr. Styles, ma éppen ráérek. – válaszoltam, s hatalmasat nyeltem.
Ellökte magát az asztaltól, majd néhány lépéssel átszelte az asztalaink között lévő távolságot, s csak centikkel előttem állt meg. Tudtam, hogy mire készül, s ettől féltem a legjobban. Az előző asszisztensét is kirúgta miután lefeküdtek, én viszont szeretem a munkámat.
- Nos, [T/N], nem baj, ha tegeződünk? – kérdezte ugyanazon a mély hangszínen, közben tekintete az arcomon járt.
- Ne-nem. – nyögtem ki, s legszívesebben elfutottam volna. Egyrészt azért, mert féltettem az állásom, másrészt pedig azért, mert túlságosan is feltüzelt cselekedeteivel. – Azt hiszem, mégis jobb lenne, ha elmennék.
- Én nem így gondolom. – morogta, majd hajamnál fogva húzott magához, s nyakamat hintette be csókokkal, amit én szapora sóhajtozással díjaztam.
Önkéntelenül túrtam göndör fürtjei közé, mikor ajkai a legérzékenyebb pontomba csíptek bele. Lélegzetvételeink, s egy-egy elfojtott nyögés töltötte meg a szobát. Ahogy a kulcscsontomra tért át, felültetett az asztalra, majd óvatosan nyúlt a ceruzaszoknyám hátsó zipzárjához. Gyakorlottan szabadított meg az anyagtól, míg én tökéletesre kötött nyakkendőjét bontottam ki, s dobtam az iroda másik végébe.
Eszembe jutott a régi asszisztens, s ledermedtem. Mi van, ha engem is kirúg? Ő is észrevette a hirtelen mozdulatlanságomat, így kicsit elhúzódva nézett bele a szemeimbe.
- Mi a baj, [T/N]? Nem szeretnéd? – suttogta, ajkai szinte az enyéimet súrolták, mégsem csókolt meg. Feltűnt, hogy először sem a számra csapott le, hanem a nyakamra.
- Én… Sajnálom, de tudom mi történt az elődömmel. Neki is egy ilyen kaland után mondott fel, Mr. Styles! – mondtam, s próbáltam elkerülni égető tekintetét.
- Az nem csak egy egyszeri dugás volt, hanem hosszú kapcsolat. Megcsalt, azért küldtem el, mert nem tudtam vele egy helyen lenni. – mondta, s láttam rajta, hogy fáj visszaemlékeznie.
- Akkor ez csak egy futókaland? – kérdeztem, s én sem voltam biztos benne, hogy megkönnyebbülést, vagy sértettséget érzek inkább.
- Meglátjuk. – morogta, majd hirtelen tépte szét a blúzomat, melyről sorban potyogtak le a gombok.
Szemtelen mosollyal mérte végig a testem, melyet csak egy halványkék csipke kollekció takart el. Ajkát megnyalta, majd végigcsókolt a hasamon, közben hátul kikapcsolta a melltartómat. Kezeimmel inge gombjait kerestem, ám néhány másodpercnyi szenvedés után inkább egy drasztikus megoldást választottam, s minden erőmet bevetve téptem szét a testét fedő inget. Az én ezüstszínű, és az ő fehér gombjai keveredtek a padlón. Melleimet gyúrta, majd mikor már alig bírt magával, eldöntött az asztalon, így leborítva róla a ceruzatartókat és néhány papírt. Végigcsókolta a combomat, majd mikor a térdemhez ért, hirtelen átugrott a lábfejemhez, s óvatosan szabadította ki őket a magas sarkú fogságából. Ismét végighaladt a végtagjaimon, s csak a bugyimnál állt meg. Beleakasztotta ujjait, majd a két oldalán erősen meghúzta, így megadta magát az anyag, s erőtlenül hullott le a földre.
- Új volt. – mondtam tettetett dühvel, mire felkuncogott, s végigsimított érzékeny pontomon. Hirtelen elkapta a kezeit, s megszabadította magát a felesleges ruháitól, így már teljesen meztelen, tökéletes testtel állt előttem.
Tekintetem akaratlanul is kemény büszkeségére siklott, s ajkaimat rágcsálva méregettem, azon gondolkodva, hogy mekkora örömöket fog nekem szerezni vele. Belemélyedtem teste csodálásába, ugyanis egy édes csókot éreztem meg a homlokomon.
- Mehet, szépségem? – kérdezte, mire én erősen pirulva bólintottam egyet.
Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, majd férfiassága végét hozzádörzsölte bejáratomhoz, s néhány centire betolta, ami belőlem egy fájdalmas szisszenést váltott ki.
- Fájdalmat okoztam? – kérdezte riadtan, tekintetében sajnálkozást fedeztem fel.
- Nem, csak már régen volt, amikor utoljára… - hagytam függőben a mondatot. Mindent tudóan bólintott egyet, majd óvatosabban kezdte előröl.
Lassan tolta belém magát, éreztem, amint minden centimet kitölti, s eszméletlenül feszít, de a gyönyör, amit ritmusos mozgásával váltott ki, elfeledtette velem a fájdalmat. Hatalmasakat nyögtünk mindketten, ahogy egyre csak sodródtunk a csúcs felé. Körmeimet a hátán futtattam fel-alá, ő pedig a melleimet és a hajamat markolászta felváltva. Mindig is tudtam, hogy szereti a hosszú hajú nőket.
- [T/N], lovagolj meg a székemben! – morogta a nyakamba, majd kihúzódott belőlem, s kezeibe emelve vitt el az asztaláig. Kényelmesen elhelyezkedett a bőrborítású széken, majd várakozón pillantott a szemembe.
Habozás nélkül ültem az ölébe, majd pillanatokon belül már ismét kőkemény férfiasságát érezhettem magamban. Először lassan ringattam a csípőmet, de mikor ujjai a csontomba vájtak, s gyors ütemet kezdtek diktálni, hamar felvettem az ő ritmusát. A mellkasát csókolgattam, s néhányszor beleharaptam tetovált bőrébe, kezeimmel a kidolgozott karizmait markolásztam.
- Én… nekem végem! – mondtam lihegve, s abban a pillanatban villámként csapott le rám az orgazmus. Fáradtan mozogtam rajta még párszor fel-alá, majd belém ürítette örömnedvét.
Szorosan lehunyta szemeit, s alábbhagyott a lihegése is, ám kezei továbbra is a csípőmet szorították, így még mindig magamban tudhattam hosszú farkát. Fáradtan dőltem a vállára, s kedveskedő csókokkal hintettem be barna bőrét.
- Mr. Styles, azt hiszem, nekem mennem kellene már. – törtem meg a csendet, s úgy éreztem, azok után sem tudnám tegezni, ami közöttünk történt.
- Nem. – suttogta. Arcára kaptam a tekintetem, szemei még mindig csukva voltak, de egy álmos mosoly pihent ajkain. – Nem, amíg meg nem csókolsz végre.
Szemeim kikerekedtek, a levegőm pedig bent ragadt, mikor ráébredtem, hogy mit is mondott az előbb. Kezeimet levezettem az övéihez, melyek a csípőmet fonták körbe, majd megpróbáltam lefejteni magamról, ám hiábavalónak bizonyult a próbálkozásom. Ismét felnéztem az arcára. Mosolyogva tekintett le rám, résnyire nyitott szemekkel, homlokán izzadtság gyöngyözött.
Ha megcsókolom, akkor nagyon fog fájni az, hogy soha többet nem lehet az enyém, viszont ha visszautasítom, örökre bánni fogom, hogy elszalasztottam egy ilyen lehetőséget. Fejemben kattogtak a kerekek, nem tudtam pontosan, hogy mitévő legyek.
- Mi lesz? – kérdezte kedvesen, még mindig mosolyogva. – Megkapom végre, amit akarok, vagy itt töltjük az éjszakát? Mondjuk, mindkettőnek az lenne a vége. – kuncogott.
- Ha megcsókolom, magamnak okozok fájdalmat, ha nem, akkor gyűlölni fog, és kirúg. – mondtam keserűen, majd homlokomat a nyakába fúrtam, s mélyen beszippantottam az illatát. Mentás, férfias, Mr. Styles-os.
- Miért lenne fájdalmas, ha megtennéd? – kérdezte kicsit ingerültebben, de rögtön rájött, amikor felsóhajtottam, hogy nekikezdjek. – Azt hiszed, hogy ennyi volt? – suttogta, miközben fejemet felemelve nézett a szemembe.
- Mert nem? – mondtam cinikusan, de azonnal megbántam a hangnemet, amit használtam. – Elnézést!
- Ne kérj bocsánatot! Viszont tévedsz, ha azt gondolod, csak egy estére kellettél. – jelentette ki, majd a tarkómnál fogva vont közelebb magához, így már súrolták egymást az ajkaink. – Tedd meg! – utasított.
Lehunytam a szemeimet, szavai meghatottak. Éreztem, ahogy heves lélegzetünk keveredik, s szinte egymás szájából vesszük a levegőt. Óvatosan érintettem ajkaimat az övéihez, majd lassan kezdtem csókolni. Nyelvemmel végigfutottam dús, ám mégis vékony metszésű ajkain, mire ő is csatlakozott, s mélyen fúrta nyelvét a számba. Nem volt hosszú a csók, de mégis milliónyi érzelem szorult bele, s éreztem, hogy – csakúgy, mint az enyém, - az ő szíve is hevesen ver.
- Soha nem engedlek el. – suttogta ajkaimra, mire én halkan felnevettem.
- Azért addig megtehetnéd, amíg felöltözöm. – mondtam még mindig vigyorogva, amitől az ő ajkai is széles mosolyra húzódtak, majd édesen megcsókolt.

Aine.

Buli 18+

Larry-nek! Remélem tetszik!



Új éjszaka, új szórakozó hely. Nyáron napról-napra jártam a klubokat egy kisebb baráti társasággal. Már a küszöb átlépésével éreztem, ma este rendívül jól fogom érezni magamat. A pulthoz érve kikértem a bemelegítő körömet. Ez egy vodka-narancs volt. Sorra ittam a jobbnál-jobb italokat, mivel ez az utolsó ilyen alkalom. Pár nap múlva ismét munkába kell állnom, addig szeretnék kellő képen kijózanodni. Nem sokkal később egy göndör félisten foglal mellettem helyet. Két italt kért, azonban, hogy milyet, azt már nem hallottam. Miután megkapja a rendelését elhagyja a pultot. Megelégelem az alkoholt, inkább elveszek a tömegben. Egy üres pasit keresek, de nem találok. Mindenkinek van táncpartnere, így egyedül kezdtek el táncolni. Szememmel a göndört keresem, azonban hiába.
- Nem lenne kedved egy privát partihoz? – simul valaki hátamnak. Lassan fordulok meg, s csodák csodájára a fürtössel hozott össze a sors. Kacéran elmosolyodok, ő pedig perverz mosolyát fedi fel előttem.
- Nekem egy ember nem kihívás. – súgtam fülébe. Mondatom hatására libabőr fut át testén. Pimaszul mosolyogni kezd, érzem, már most teljesen nedves vagyok. Fejével a sarok felé biccent. Hozzá hasonlóan egy eszméletlen pasi áll ott minket kémlelve. Rögtön megértettem. Igennel válaszoltam kérdésére, s miután magunkhoz hívtuk a kuszahajú srácot is, egy ajtóhoz kezdünk közeledni. Mint kiderült ez egy privát szoba, s ide dugni járnak az emberek. Miután beférkőztünk a szobába, lecsaptam a göndör ajkaira, miközben társa intim részét kezdtem simogatni, anyagon keresztül.
- Csak, hogy tudd, én Louis vagyok ő pedig Harry. – motyogta ezek szerint Louis fülembe. Elváltam Harry ajkaitól, majd mindkettejüket az ágyra tereltem. Nem akartam húzni az időt. Csak egy kontrollvesztett szexre vágytam. Lerángattam magamról a fekete egybe ruhámat, mely alatt csak egy falatnyi bugyi rejtőzött. Mind a kettejüknek tátva maradt a szájuk. Nem tétováztam egyből Loui ölébe ültem. Ringatózni kezdtem, ezzel tovább ingerelve őt. Letéptem róla ingjét, majd ugyan azt Harry-n is elvégeztem. A göndör megszabadított utolsó ruhadarabomtól, eközben Louis magánakcióba kezdett, s levetkőzött.
- Hmm… Ez az én dolgom lett volna. – dorgáltam meg, bár úgy tűnt nem igazán hatottam meg. Szemeim egyből farkára tévedtek. Hatalmas mérettel bír, nem mellesleg vastag és eres is. A látványra ajkamba haraptam. Ezt ő is észrevette.
- Ne félj hamarosan már benned lesz. – mondta, s én már csak a gondolatra is felnyögtem. Harry-n még mindig sok volt a ruha, így levetkőztettem. Már nyúlt volna felém. Kényeztetni akart, de nem engedtem meg neki. Hátára löktem, s karkára ereszkedtem. Az érzésre mind a ketten felnyögtünk. Louis sem maradt ki, szerszámát számmal kezdtem kényeztetni. Golyóit is kezelésbe vettem, mire egy öblös nyögés hagyta el száját. Szemeit összeszorítva várta a kielégülést. Gyors tempót vettettem be mind a két srác kényeztetése esetében. Persze nem csak ők, de én is vészesen közeledtem a csúcs felé. Harry is csípőmozgásba kezdett, alulról lökött felfelé, s eközben még én is mozogtam. Louis sem tudott egyhelyben maradni számat kezdte baszni. Egész hossza csúszkált fel-le torkomban. Nem bírtam tovább, a kéjtől magamhoz kellett, hogy nyúljak. Csiklómat kezdtem izgatni, s ennek következtében elélveztem. Az engem követő személy Lou volt, majd Harry is elélvezett. Loui kutyapózba rakott, s belém hatolt. Harry fejem elé helyezkedett, tudtam most őt kell orálisan kielégítenem. Ő valamivel nagyobb mérettel rendelkezett mint társa. Nála egyből mélytorkozni kezdtem. Közben Louis elkezdett hátulról tolni. Mind a ketten hangosan nyögtek, s Harry a hajam markoltam, míg Louis a seggem.  A kitörni kívánó nyögések miatt egyre nehezebbé vált az előttem álló adoniszt szájjal kielégíteni, ezért kénytelen voltam kicsúsztatni számból, s kezemmel kényeztetni tovább. Végre én is kiereszthettem hangom. Mindannyian az elélvezés határán voltunk. Lou egy nagy nyögéssel élvezett belém, s ennek hatására én is eljutottam a gyönyörig. Lihegtem egy kicsit, majd újra bekaptam Harry büszkeségét. Nyelvemmel amennyire tudtam játszottam, így hamar el is élvezett. Minden egyes cseppjét lenyeltem, majd miközben vártuk, hogy lélegzetünk újra normális legyen magunkra kapkodtuk ruháinkat.
- Remélem, találkozunk még. – mondta Harry. A búcsúcsókok után visszamentünk, s tettük tovább a dolgunkat.

Deanna

Barátságból 18+

Fancy-nak! Remélem tetszeni fog!



Ezerrel pakolok, majd a házban már csak az ajtó hangos csapódásából lehet megállapítani, hogy elmentem. Anyuék sosem firtatták hova is tartok, de ha így kapkodok, rögtön tudják, hogy Niall-hoz tartok. Niall-el gyerekkorunk óta legjobb barátok vagyunk, sőt szinte testvérek. Viszont egy ideje nem a képtelen vagyok csak barátként nézni rá. Mikor szemeibe nézek, a szerelmemet látom benne, s nem azt a kis srácot, akivel minden délután homokozni jártam a közeli parkba. Viszont ő ezt nem tudhatja. Ahogy ismerem, csak kiborulna, és soha többet nem beszélnénk. Imádom Niall-t, tudom minden kis titkát. Van egy olyan oldala, melytől még a legnagyobb bűnözők is megijednének. Én még nem láttam így, magából kikelve, de van egy olyan érzésem nem is szeretném. Nagyon sok rosszat mondanak róla, s a fele igaz is. Napszámra fogyasztja el a nőket, s én még ennek ellenére is szeretem, mert én tudom csak igazán milyen az igazi Niall. A parkhoz érve azonnal megpillantom őt, s mint mindig most is összetöri szívemet. Ismét egy lányt fűz. Mikor meglát, engem rögtön ott hagyja a csajt. Ez begyógyít minden egyes alkalommal. Tudom, hogy én mindennél fontosabb vagyok. Még egy jó menetnél is.
- Mehetünk kisasszony? – kérdezi udvariasan, s átveszi tőlem az ételekkel megpakolt kosarat. Illedelmesen nyújtja felém karját, mire belékarolok. Kis bólintással jelzem, hogy mehetünk. Fogalmam sincs hol is fogunk ma piknikezni. Többek között ezt is imádtam benne. Titokzatosság. Lassacskán, de elértünk egy tóhoz. Gyönyörű volt. Már ott várt ránk egy lepedő. Hamar letelepedtünk rá. Éreztem ez most más. Valahogy máshogy néz rám, szemében ragyogás tűnik fel. Ettől jobban érzem magam. Szerelmes. Még, ha nem is belém, de akkor is melegséggel tölt el.
- Ezt ki akarom próbálni. – mondta Niall két falat között, majd felállt. Kezemnél fogva invitált arra, hogy kövessem példáját, ezért felegyenesedtem hozzá. Legnagyobb meglepetésemre lassan magához vont. Fejem izmos mellkasának ütközött. Ujjait állam alá helyezte, s kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Nem értettem semmit. Óvatosan kezdett felém közelíteni, s a magasságkülönbség miatt térdeit kissé behajlította. Ajkaink egymáshoz értek, s édesen becézgetni kezdték egymást. Ilyen csókban sosem volt részem. Nyelve megbökte alsó ajkam, bejutást kért. Megkapta. Lassan hátrálni kezdtünk. Nem értettem hova tol ennyire. Mikor megálltunk ajkaink elszakadtak, s én üresnek éreztem magamat. Kattanást hallottam, s megfordultam. Egy kis házféle volt előttem. Niall annak a zárját tárta fel, majd nyitotta ki az ajtót.
- Menj be. – szólt kedvesen. Még mindig nem értettem. Mi volt ez a csók? Mielőtt kérdezhettem volna bármit is, újra megtámadták ajkai enyémeket. Ráfektetett egy ágyra, s akkor mindent megértettem. Megijedtem. Szűz vagyok, s akármennyire is szeretném Niall-nek adni magamat, nem tehetem. Mellkasánál próbáltam eltolni magamtól. Sikerült, s kérdő tekintetét enyémbe fúrta.
- Nem akarod. – csapta meg a felismerés. Erős késztetést éreztem arra, hogy elmondjam mit jelent nekem, de nem akartam a barátságunk végét. Itt az idő.
- Semmit sem szeretnék ennél jobban, hisz’… szeretlek. Viszont egy olyan személlyel szeretném megélni az első alkalmamat, aki viszont szeret. – vallomásom után kibújtam alóla, vagyis csak szerettem volna. Visszarántott.
- Szeretlek. – valamiért nem hittem neki, s ő is pontosan tudta ezt. Azt is tudta miért nem. Szőke hajtincsemet fülem mögé tette. Sóhajtott egyet. Magyarázkodni fog.
- Az a sok lány csak téged pótolt. Mindig rád gondoltam. Elmémben te nyögdécselted a nevem, s karmoltad a hátam, de utána mindig rájöttem mi is a valóság. Kezdetektől fogva szeretlek. Ha, nem hiszed el megértem, viszont nem szeretném tönkretenni a barátságunkat. – nem hittem a szememnek. Niall sírt. Gyengéden csókoltam meg, éreztem meglepődöttségét. Hittem neki.
- Nem kell, ha nem akarod. – súgta. Annak ellenére, hogy mondtam neki mindennél jobban akarom őt. Ideje búcsút mondani ártatlanságomnak. Lehúztam Niall-ről a felsőjét, s ő is így tett enyémmel. Melltartóm is hamar a földön találta magát. Csillogó szemekkel nézett, majd az ágyon hátamra lökve tornyosult felém.  Hatalmas tenyereivel gyúrni kezdte melleim. Jóleső sóhajok hagyták el szám. Nem húzta az időt, minél hamarabb magáévá akart tenni. Puszikkal haladt le, egészen nadrágomig. Lélegzetem felgyorsult. Izgultam. Hallottam pattanni a gombot, s éreztem megszabadult nadrágomtól is. Ujját végigvezette bugyim szegélyén. Anyagon keresztül simított rajtam végig, s ezzel egy időben felsóhajtottam. Arckifejezését elnézve élvezte a helyzetet. Teljesen ki vagyok neki szolgáltatva, de ennek ellenére pontosan tudom, nem tenne olyat, amit én nem akarok. Bugyim is a parkettán végezte. Két ujjával kezdett simogatni, így nedvesebbé téve. Ezt megelégelve dugta fel egy ujját. Kellemetlen érzés volt, de meg lehet szokni.
- Ez picit fájni fog. – figyelmeztetett, majd csatlakoztatta még egy ujját. Igaza volt. Fájt, de olyannyira nem, hogy ne lehetett volna elviselni. Fokozatosan növelte ujjai gyorsaságát, s nyelvét i társította. Felsikítottam a hirtelen jött élvezetre. Hajába túrtam, úgy nyögtem, s ziháltam. Éreztem közel vagyok, s Niall is mivel abbahagyta eddigi tevékenységét.
- Nem engedem, hogy így élvezz el. – adott magyarázatot. Bólintottam, majd felülni készültem, hogy visszaadjam neki ezt a gyönyört, azonban nem engedte. Azzal érvelt, hogy számomra ez az első, most csak engem kell kényeztetni. Beletörődve dőltem hátamra. Ismét fölöttem találtam a kék szemű lovagomat.
- Fájni fog. – csak ennyit mondott. Péniszét látva megijedtem. Hatalmas volt, fogadni mertem volna, hogy nem fog belém férni. Lassan kezdett belém nyomulni, miután feltett egy óvszert. Úgy éreztem szétszakadok, de tartottam magam. Tartottam magam Niall kedvéért. Ha, esetleg sírni lát, abbahagyja. Ezt nem akarom. Teljesen magamba fogadtam, mire a hasam iszonyatosan feszíteni kezdett. Figyelmem eltereléseként nyakamat kezdte kényeztetni. Félig meddig be is vált. Mozogni kezdett, s ennek segítségével miden tolás után kevésbé fájt. Pár perc múlva biztos tempóban mozgott. Az érzés leírhatatlan. Lábaimat derekára kulcsoltam, ösztönöztem a gyorsabb mozgásra. Megkaptam, amire vágytam. Ki-be siklott bennem. Ajkai enyémekre tapadtak, vad szenvedélyes csók alakult ki közöttünk.
- Niall… - lihegtem nevét. Értette célzásomat. Már ő is közel volt. Lassítani kezdett, azonban lökései mélyebbek lettek. Nevét sikítva értem el a csúcsot. Egy mélyről jövő nyögéssel jelezte ő is készen van. Pár levető tolás után kicsusszant belőlem, a gumira csomót kötött, majd az ott lévő kukába dobta azt. Visszafeküdt mellém, s immáron egy párként hajthattuk álomra a fejünket.

Deanna

2014. július 25., péntek

E-mailban érkezett (Harry 18+)

Írta: Rebeka R.


Ülök egy fából font széken, keresztbe tett lábakkal, számban égő cigivel, amin a vörös rúzsom nyoma, élénken izzik. A magassarkúmmal az asztal lábát piszkálom. Alig bírok magammal. Velem szemben ül, ezen a nyamvatt próbavacsorán. Nővérem holnap esküszik. De ez a tény sem tántorít el a velem szemben ülő adoniszról, aki történetesen a vőlegény unokaöccse. Egy szexistennek néz ki. Ingje szinte alig van begombolva, így tetoválásai kihívóan tündökölnek. Szeme fénye perzselő, már csak ha rám néz, lyukat éget bőrömbe.
- Caroline, kérlek nyomd el a cigit. – szólt rám nővérkém. Nagy duzzogva, de kiemeltem a számból a parázsló nikotint és elnyomtam. A velem szemben ülő adonisz végig követte mozdulataimat, mire ráérősen alsó ajkamba haraptam. Mélyen szívta be a levegőt, míg íriszeink egybeforrt. Lábamat alkalmazni kezdtem, és a jobb lábfejemmel elkezdtem felfelé simítani Harry vádliján. Amint megérezte, megállt a szájában az étel és óvatosan rám nézett. Vilantottam felé egy ezervattos mosolyt, majd visszahúztam hosszú lábam és felálltam az asztaltol.
- Elnézést, vécére kell mennem. – mondtam a menyasszonynak, mire bólintott. Elindultam az illemhelyiség felé, de csak a cipőm kopogását hallottam a földön elhelyezett csempéken, ami visszhangzott az egész helyiségben. Szinte azonnal felkaptam a fejem mikor meghallottam az ajtó nyitódását. A tükörben láttam, hogy Harry lépdel felém, majd erősen hátulról magához húz.
- Ezt váltottad ki belőlem – suttogta mély morojjal a hangjában, amikor is megéreztem a fenekem domborulatán Harry szétrobbani készülő ágyékát. Élesen szívtam be a levegőt, muszáj visszafognom magam. Az adonisz keze felcsúszott a szoknyám alá, be a tangám mélyére. – Mostmár nem menekülsz. – érzékien morogta a fülembe, majd a cimpám megharapta és szó nélkül feldugta két ujját. Egy kéjes nyögés szakadt fel belőlem, mire Harry kajánul elvigyorodott. Nyomban maga felé fordított és felültetett a mosdókagyló szélére, de úgy hogy nem húzta ki az ujjait belőlem. Azonnal gyors tempóra váltott, így a hangok önkéntelenül törtek ki belőlem, de egyáltalán nem érdekelt, mert az adoniszom olyan vágyat ébresztett fel bennem, amit már régóta nem éreztem.
- Gyor...sab...ban – nyöszörögtem, mert megéreztem az alhasamban azt a felejthetetlen érzést. Harry tette amit kértem, így -nem tudom hogyan- de ennél is ütemesebben pumpált. Amint egy kisebb sikollyal ujjai köré élveztem, leugrottam a kézmosóról és Harryt a falnak nyomtam. – Most te jössz. – kacsintottam, majd apró csókokat hintettem a mellkasára, miközben lefelé haladtam. Az ingje nem igazán akadályozott, a rúzsfoltjaim otthagyásában, mert előtte kigomboltam azt a három darabot, amit nem gombolt be. Amint a nadrágja szegélyéhez értem, kigomboltam és lecipzároztam, majd boxerével együtt lehúztam. Ágaskodó férfiasságát megfogtam és párszor végighúztam rajta a kezemet indításnak, majd nyelvem hegyével körözni kezdtem makkján. Mármoros nyögések hagyták el duzzadt, rózsaszín ajkait, amint bekaptam egész méretét és öblösen vonaglottam ágyékán.
- Kurva jól csinálod! Ahh, gyerünk bébi! – morogta élvezettel telve, majd előrébb nyomta csípőjét, hogy jelezze, mindjárt a csúcson van. Egyre lendületesebben elégítettem ki, amik egyre nagyobb és nagyobb nyögéseket váltottak ki Harryből. Hirtelen megéreztem meleg örömnedvét, és a gyönyör kapuján átlépett, pont mint én nemrégen. Felhúzott kezeimnél fogva, majd ráérősen és szenvedélyesen megcsókolt, amitől térdeim megremegtek. Hatalmas kezeivel felemelt a fenekemnél fogva, így karjaimmal nyakába kapaszkodtam, mint akit sosem szeretnék elengedni, miközben nyelveink még mindig egymáshoz simultak, pont mint a mellkasom és az övé. Lehajtotta a vécéülőkét, majd ráült, míg én az ölében terpeszkedtem. Ujjait beleakasztotta a tangámba és egy erős mozdulattal eltépte, majd eldobta mindkét darabot. Egy kicsit felemelkedtem, mire Harry simogatni kezdte csiklómat, ami vágytól dugig hangomat kieresztette és nyögdécselni kezdtem.
- Azt akarom, hogy megdugj, Harry – nyöszörögtem – Keményen!
- Kérésed számomra parancs. – vigyorodott el, majd megemelt, bepozícionálta magát és hirtelen elengedett. Nyomban belém csusszant, mert már teljesen nedves voltam már csak a jelenlététől is.  Felemelte egész testem, úgy hogy ne csússzanjon ki, majd a falnak nyomott és ráérősen szeretkezni kezdett.
- Harry ne szórakozz, azt mondtam, hogy kefélj meg, nem azt hogy szeress! – szemeim perzselően izzottak, de azonnal vágy vette helyét, amint megláttam kaján vigyorát.
- Nyugi cica, mindjárt rátérünk arra is. – morogta, mire beletúrtam göndör fürtjeibe és kissé meghúztam azt, mire menten döfni kezdett. Merevedése folyton érintette érzékeny pontom, így hangosan ziháltam és nyögtem, amihez ő is párosult. – Sikíts majd. – dörmögte, miközben keményen dugott. Érzelmek sokasága viharrá alakult, amik egy szempillantás alatt dübörögtek végig testem minden egyes szegletén. De mindezek egy másodperc alatt eltüntek, mert a gyönyör fényes kapujában áldogálltam. Harry mégegyszer kitapintotta az érzékeny pontot, így ajkaimat egy sikoly hagyta el, a nevét üvöltve.
- Car! – rögvest utánam élvezett belém, majd kimerülten hanyatlottunk egymásra. – Eszméletlen vagy... – suttogta kimerülten. Leengedett, mire kiléptem a vécéfülkéből és a kézmosó fölötti hatalmas tükörben megigazítottam a ruhámat és elhagytam a mellékhelyiséget, otthagyva Harryt. Fiatal hozzám, nem szabadott volna ezt. Visszamentem az asztalhoz, ahol mindenki engem nézett, majd felkaptam a kabátom a székről és magamra vettem.
- Na pá. – intettem mindenkinek unalmas arccal, majd kiléptem az étterem ajtaján és előhúztam a doboz cigimet. Kivettem egy szálat, amit ajakimmal megfogtam, majd az öngyújtómat kerestem, de sehol sem találtam. Sóhajtottam egyet, amikor egy kéz nyújtotta felém.
- Az asztalon hagytad. – csendült fel Harry mély baritonja, mire összerezzentem. Egy hálás pillantást vetettem rá, majd meggyújtottam a számban lévő nikotint és egy mélyet szívtam belőle.  – Caroline...Szeretlek – lassan ejtette ki a szavakat a száján, míg én a benn tartott füstöt, annál is lassabban fújtam ki.
- Harry, köztünk nem lehet semmi. Fiatal vagy hozzám. Ez csak egyszeri alkalom volt, sajnálom. – keménynek kellett lennem, pedig ezeket a szavakat nem akartam kiejteni az ajkaimon. Nem akartam látni, hogy miként törtem össze, így rögtön megfordultam és hangos kopogással jelezte a  cipőm, hogy elmentem.

2014. július 18., péntek

Labirintus 18+

BooBear-nek! Remélem tetszeni fog, és elnézést a késésért!



Újra ott vagyok ahol elkezdtem. A zöld zászlónál. A barátaim elrángattak valami idióta fesztiválra, ahol egy labirintust céloztunk meg. Persze a nagy eszünkkel szétszéledtünk, s én így az életben nem fogok kitalálni innen. Már egy ideje csak ide-oda kanyarodok, s csak reménykedek, hogy ez a helyes út. Mikor már ott tartottam, hogy felmászok a sövényre, belebotlottam egy két lábon járó csodába. Smaragdzöld szemei csillogtak a napfénybe, s csodás arcát a göndör haja fogta körbe.
- B-bocsánat. – habogtam zavaromban. A fiú édesen elmosolyodott, majd szólásra nyitotta a száját.
- Semmi baj, Harry vagyok. – nyújtotta felém kezét. Apró tenyerem belehelyeztem az övébe, ami hatalmas volt.
- Én (T/N). – mosolyogtam. Kedves srác, felajánlotta, hogy segít kitalálni, s közben nagyon jól elbeszélgettünk. Fél óra barangolás után kijutottunk, s diadalmasan megállapítottam, én vagyok az első a csoportunkból, akik kitalált. Persze nem egyedül, de azt a többieknek nem kell tudniuk. Ami pedig Harry-t illeti, azt hiszem teljesen belezúgtam. A mosolya, a haja és az egész személyisége egyszerűen tökéletes.
- Nem lenne kedved jégkrémezni egyet? Meghívlak. – kérdezte kedvesen, egy úriemberhez méltóan. Hezitálás nélkül vágtam rá az igen-t, amin Harry édesen felnevetett. Pár lépés után megálltunk, s miután választottunk, a lovagom fizetett.
- Ha, nem találkoztam volna veled, akkor még mindig bent lennék abban az átkozott labirintusban. – nevettem.
- Ha, nem ütköztél volna velem össze, akkor most nem lenne kit szeretnem. – kijelentésére megtorpantam, nem hittem füleimnek. Torkomon akadt a hangom, mikor mondani akartam neki, hogy én is szeretem, így csak habogni tudtam.
- Persze világos, hogy te nem így érzel, mivel csak pár órája ismerjük egymást. – vigyorgott kínosan, majd elfordította a fejét.
- Nem, csak annyira megleptél. Mond, ki ne szeretne téged? – mosolyogtam rá, mire felcsillantak szemei. Felém fordult testével, majd rám emelte tekintetét.
- Szóval szeretsz? – kérdezte reménykedve. Bólintottam, ezután felkapott és megpörgetett. Hihetetlenül boldog voltam, még sosem fordult elő ilyen, hogy pár óra alatt, valaki ellopja a szívem, de neki sikerült. Miután lerakott, lassan közelíteni kezdett ajkaival enyémek felé, mintha félne, hogy leállítom. Azonban eszem ágában sem volt ilyesmit tenni, így ajkaink egy kellemes, lassú, csókba kezdtek. Sokkal jobb volt mintha smárolnánk, ki tudtuk élvezni a pillanatot. Hatalmas tenyerei derekamon állapodtak meg, én nyaka köré fontam karjaimat. Selymes nyelve utat tört számba, s sajátomat kezdte kényeztetni. Egyre közelebb húzott magához, ennek köszönhetően megéreztem dudorát. Szájába nyögtem, mire elmosolyodott. Elváltunk egymás ajkaitól és fogalmam sem volt mit is mondjak.
- Nem lenne kedved esetleg… - harap bele alsó ajkába – hancúrozni? – kérdése ledöbbent, ugyan akkor csábító ajánlat. Sosem tennék ilyet, de egy kis kaland kell az életembe, így határozottan bólintottam egyet. Harry alaposan körülnézett, gondolom helyet keresett a kis kalandunknak. Kezemnél fogva kezdett húzni egy wc-fülkébe, majd miután bementünk, bezárta az ajtót. Egyből ajkaimnak esett, s a derekamat kezdte simogatni, ezáltal a pólóm felcsúszott. Keze hasam fedetlen részére vándorolt, majd levette a felsőmet. Ajkai nyakam legérzékenyebb pontjára találtak rá, s szívni kezdték azt. Kínzásomat megunva szabadítottam meg Harry-t a felsőjétől. Tátott szájjal kezdtem bámulni kidolgozott felsőtestét, s kezdtem érezni, hogy nedvesedek.
- Azért a szádat csukd be, Babe. – súgta fülembe Harry. Tanácsát megfogadva összezártam a számat, majd hagytam neki, hogy levegye melltartómat. Ragyogó szemekkel kezdte melleimet kémlelni, majd nagy tenyerével kényeztetni kezdett. Nem sokkal később szája is beszállt a játékba, harapni és szívni kezdte bimbóimat. Jóleső sóhajok hagyták el számat, de nem élvezhettem sokáig, mivel letérdelt elém, s megszabadított a nadrágomtól és a bugyimtól. Lábaimat kisebb terpeszbe helyezte, majd nyalni és ujjazni kezdett. A hirtelen jött élvezettől fejem hátraszegeztem, s Harry hajába túrtam. Nyelve gyors sebességgel siklott fel-le csiklómon, s ujjait is szorgosan mozgatta bennem. Nyögéseimet próbáltam halkabbra fogni, ami egészen jól sikerült. Éreztem, ahogy vészesen közeledem a csúcshoz, s ezt Harry tudtára is adtam.
- Sajnálom, de nem így fogsz elélvezni. – mosolygott rám huncutan, biztos lehet benne, hogy ezt még vissza fogja kapni. Újra lábaira állt, így le tudtam róla venni nadrágját, s boxerét. Méretét látva kissé megijedek, még sosem láttam ekkorát. Megszeppenve készültem leguggolni elé, hogy én ki „kielégíthessem”, de nem engedte.
- Most hagyjuk, majd legközelebb. – kacsintott. Gyorsan kezei közé kapott, s a fal és teste közé szorított. Mindketten ziháltunk a vágytól, bőrünkön izzadságcseppek jelentek meg.
- Ez most fájni fog egy kicsit. – figyelmeztetett, majd belém hatolt. Igaza volt, fájt. Mérete nagy volt, s egyből tövig felnyomta. Könnyem kicsordult, amit egyből letörölt hüvelyujjával, s csitítgatni kezdet. Jól esett a törődése, s pár perc múlva a fájdalom is megszűnt. Harry tolni kezdett, mire nyögések szakadtak fel torkunkból. Fokozatosan gyorsított a tempón, lélegzetvételünk felgyorsult, zihálásunk, s nyögéseink töltötték be a teret. Egyikőnk sem foglalkozott azzal a ténnyel, hogy egy nyilvános wc-ben vagyunk, s bárki, aki elsétál előtte meghall minket. Partnerem egész végig szemeimbe nézett, ami egyszerre volt kellemes és frusztráló érzés. Hihetetlen érzés volt ahogyan teljesen kitölt, s ki-be siklik bennem.
- Ahw… Harry nagyon közel vagyok. – lihegtem.
- Én is, Babe… - mondta, majd gyorsított a tempón. Ajkaimba haraptam a sikolyaim elfojtásához, de még így is hangos voltam. Harry egy nagy nyögés kíséretében belém élvezett, s ennek hatására én is elértem a csúcsot.
- Csodás voltál. – mosolygott kedvesen Harry, miután felöltöztünk. Miután én is megdicsértem munkáját, kiléptünk a kabinból. Páran megbámultak, s rosszalló pillantásokkal díjaztak minket, de nem érdekelt. Miután megkértem a göndör fiút, hogy segítsen megkeresni a barátaimat, teljesítette a kérésem, s visszakísért a kijárathoz. A haverjaim már távolról kiszúrtak minket, s rögtön faggatni kezdtek, arról, hogy hol is voltam, és hogy ki a mellettem álló srác. Miután lenyugodtak, bemutattam nekik Harry-t, s elmeséltem, hogy segített kitalálni a labirintusból és meghívott hamburgerezni. Viszont ők nem hitték el, persze egyből kitalálták az igazat, de nem ismertük be.

Deanna

2014. július 17., csütörtök

Kukkolunk?! 18+

Ezt a sztorit Miának kérte a barátnője! Remélem tetszeni fog és bocsánat a késésért!

                                       

Hangos zene kíséretében kezdtem takarítani a szobámat, amikor megpillantottam a szomszéd fiút. Egy szál törölközőben lófrált a szobájában, s az már nem kérdés, hogy a rendrakás, vagy Harry kötötte le jobban a figyelmem. Elég régi hobbim Harry-t kukkolni, így mint általában most is segítségül hívtam a rolót. Derekát elengedte törölközője, s tökéletes rálátásom lett fenekére. Valamit nagyon keresett a fiókjában, s én csak egyre jobban vártam, hogy megforduljon. Jó hosszas kotorászás után, végre megtalálta amit keresett, s a fiókot becsukva fordult meg, majd telepedett le ágyára. Alsó ajkamba harapva figyelmet az elém tárulkozó csodát, s érezni kezdtem, hogy nedvesedek. A tenyerében lévő, ezüstös csomagolású tárgyat fogai közé fogta, majd egy határozott rántással kibontotta, s a szájában maradt darabot egyszerűen a padlóra köpte. Időközben rájöttem, hogy egy óvszert fog a kezében, és miután felgörgette magának, önkielégítésbe kezdett. Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak, teljesen lefagytam, s csak bámulni tudtam tátott szájjal. Irtózatosan izgató látvány volt, ahogyan magát kényezteti, megfeszült állkapoccsal, s izzadó testtel. Éreztem, ahogyan bugyim átázik nedvemtől, s onnantól kezdve én sem vágytam másra csak, hogy könnyíthessek magamon. Úgy 5 perc múlva egy hozzánk áthallatszó nyögéssel élvezett el, s mikor éppen el akartam húzódni az ablaktól, hogy le ne bukjak észrevett. Döbbent arckifejezéssel nézett rám, majd nem sokkal később kajánul elvigyorodott, miközben az én arcom egy rákéra kezdett hasonlítani. Hamar elkaptam a fejemet, s próbáltam lenyugtatni felhevült testem. Kezdtem megörülni, hogy Harry nem jön át számon kérni, de sajnos tévednem kellett. Valakinek az ujja rátapadt a csöngőre, s addig nyomta egyhuzamban, míg le nem mentem. Félve nyitottam ki az ajtót, de titkon reméltem, hogy valóban a szomszéd fiú áll majd előttem. Nagy sóhaj után ajtót nyitottam.
- Szia. – vigyorgott rám Harry. Nem értem hova ez a nagy jó kedv, hiszen dühösnek kellene lennie.
- Helló. – habogtam. Nem volt merszem a szemébe nézni, ezért a küszöböt kezdtem kémlelni.
- Azt hiszem ezen túl úgy fogalak szólítani, hogy Kukkolós. – felnéztem rá, s arca még mindig felhőtlen boldogságot tükrözött. A mondatára ismét elpirultam, amin ő nagyon jót nevetett.
- A te új neved meg Maszti. – cukkoltam. Láthatólag ő is belepirult a beszélgetésünkbe, s most én nevettem.
- Szóval, beengedsz? – nézett rám kérlelően. Bólintottam, majd rögtön utat tört magának a házba. Mikor én is beértem, szó nélkül lesmárolt. Hülye lettem volna nem viszonozni a gesztusát, így azonnal visszacsókoltam. Nyelveink vad táncba kezdtek, mind a ketten a dominanciáért küzdöttünk, ami persze Harry-é lett. Annyira rég várok erre, hogy észre sem vettem, hogy már a hálómban járunk. Óvatosan döntött le az ágyra, s mászott fölém. A göndör egyből megszabadított a felsőmtől, majd a nadrágomtól is. Már a melltartómat vette volna le, mikor átvettem az irányítást, s csípőjére ülve kezdtem el ringatni magam. Erekciója egyből megkeményedett, aminek hatására mindketten elengedtünk egy kisebb nyögést. Gyors tempóban kezdtem megszabadítani Harry-t ruháitól, először felsőjét vettem le, majd a nadrágját vezettem végig formás lábain. Újra rámásztam, bár nem maradhattam sokáig a vezető pozícióban, mivel partnerem elvette tőlem. Ajkai ismét enyémeket ostromolták, miközben megszabadított a melltartómtól. Vággyal teli szemekkel nézett rám.
- Olyan gyönyörű vagy. – nyomott kis puszit ajkamra, majd kezeivel melleimet kezdte kényeztetni. Szája is beszállt a játékba, hol szívta, hol harapdálta a bimbókat. Apró, kellemes puszikkal haladt le hasamon, egészen középpontomig. Nem húzta az időt azonnal lehúzta a bugyimat, s bevetette magát. Két ujjával kezdett el ujjazni, közben amennyire tudott, hüvelykujjával csiklómon kőrkörözött. Az élvezettől hátraszegett fejjel kezdtem el nyögdécselni, ami Harry-nek nagyon is bejött. Harmadik ujját is belém vezette, s hüvelykujját nyelve váltotta fel. Hátam ívbe feszült, majd Harry ujjaira élveztem. Pár pillanat pihenés után, megszabadítottam a bongyorkát utolsó ruhadarabjától, s már készültem ráereszkedni hatalmasságára, de leállított.
- És az én kényeztetésem hol marad? – vigyorgott el huncutan.
- Azt már te elintézted. – nyújtottam rá a nyelvem, erre csak maga alá fordított, majd azonnal belém tolta magát. Akkora mérettel rendelkezett, hogy felsikítottam fájdalmamban. Ezzel mit sem törődve kezdett el gyors tempóban lökni. Nyögéseink betöltötték a teret, s pár perc múlva megszűnt a fájdalom. Csakis az élvezet maradt, na meg Harry. Olyan rég vágytam erre a látványra. Ahogyan nyögéseivel küszködve, izzadt testtel, csapzott hajjal mozog felettem. Bőrünk összetapadt, szinte eggyé váltunk. Hevesen kaptunk egymás ajkai után, ismét kialakítva egy csatát. Levegő hiányában váltunk el. Éreztem, hogy hamarosan el fogok menni, s ezt Harry-nek is jeleztem.
- Harry, olyan… közel vagyok. – nyögtem két tolás között. Mennyei érzés volt, ahogyan teljesen kitölt.
- Én is. – motyogta számba, s egy mélyebb lökés után, nevét sikítva élveztem farkára. Nem sokkal később ő is követett, majd a levezető tolások után kihúzódott belőlem. Mosolyogva kezdett nézni, s követve példáját én is mosolyogni kezdtem.
- Amikor megláttalak az ablakban, nem is hittem a szememnek. Te mindig is az a tipikus jó kislány voltál és nem az aki megkukkol egy nála 3 évvel idősebb srácot, önkielégítés közben. – mondta miután apró puszit kaptam ajkaimra. Szemeimet lesütöttem, mire állam alá nyúlt, s kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Szeretlek. – egy pillanatra annyira lefagytam, hogy azt sem tudtam fiú, vagy lány vagyok-e.
- É-én is szeretlek. – mondtam miután feleszméltem. Azonnal ajkaimra tapadt, de ez a csók más volt, mint az eddigiek. Ebben minden érzelem benne volt.


Deanna