Az az este. 18+

Nos, meg is hoztam a sztorit, ami Barbinak íródott. Remélem tetszeni fog!

Miközben szemeimen pihent a fekete textil, úgy érezem a többi érzékszervem sokkalta jobb. A hangokra nagyobb figyelmet fektetek, minden kis neszt meghallok. Felcsigázva várom, hogy Harry visszatérjen. Azt monda pár pillanat és itt lesz, azonban kínzás képen megvárat. Kezeim az ágy támlájának vannak feszítve, mozgatni képtelen vagyok. Lábaim szabadok, ennyi kényelmességet adott nekem. Miután visszajött a turnéról vágyik erre az estére, amikor mindent megkap, s szinte a játékává tehet engem. Félreértés ne essék, én is ugyanúgy élvezem a piszkos kis szavait, s forró testének érintését. Enyém úgyszintén fel van hevülve, ezt visszatért párom jéggel próbálja kiküszöbölni. Alsó ajkamba harapva próbálom tompítani a kitörni vágyakozó sóhajaimat. Egész testemen végigvezeti kezét, hideg gyűrűi libabőrt okoznak. Combjaimon keresztül férkőzik hozzá nőiességemhez. Alig-alig érint, tudja, ezzel levesz a lábamról. Testem ordít érte, minden porcikám kívánja Őt. Érintését, csókját, ajkainak finomságát. Lassan nyomta nekem magát, ajkai megtalálták enyémet. Keménységét hozzám érinti; feltüzel. Nem húzta tovább az előjátékot, ha már ez annak nevezhető, boxerét eltávolította, s lassan hatolt belém. Teljes testrészét nem kaphattam meg, folyton folyvást kihúzta magát belőlem, majd újra behatolt. Sokszor játszotta ezt el, később eltűnt az ágyról ürességet hagyva maga után. Mást sem hallottam, csakis saját lélegzetvételem, egészen addig, míg az ajtó csapódása meg nem töltötte hallójárataim.

- Ígérem, nem okozok komoly fájdalmat. – suttogta erotikusan fülembe mély, csodás hangján. Vágyok az új dolgokra, vágyok erre a mocskos játékra. Harry fantáziája mindig az ágyban bontakozik ki igazán, nincs olyan együttlétünk, ahol ne vonna be valamilyen kis piszkos játékszert. Imádja hallani a hangom, szereti tudni hogyan is állok az éppen soron következő játékhoz. Keményem markol bele fenekembe, másik kezével mellbimbómat csipkedi. A köteleket eloldozva fordít át kutya pózba, majd ismételten kikötöz. Percről-percre leszek egyre jobban nedvesebb, ha nem ér hozzám fel fog forrni az agyam. Tenyere erőteljesen csattant fenekemen, azonban az élvezet tompította. Mellem is erősebben szorítja, sőt már-már túlságosan is. Biztos vagyok benne, hogy holnapra ez igen is meg fog látszani. Fájdalmas nyögés hagyja el ajkaim, de Harry erről tudomást sem vesz. Tisztában vagyok vele, hogy őt már túlságosan is beszippantotta a kéj világa. Én is egy másik univerzumban vagyok. Hajamnál fogva durván fordította maga felé fejem, s tört át nyelvével a számba. Szenvedéllyel csókol, miközben ujjai áttévedtek csiklómra. Finoman kezdte dörzsölni, s ezzel párhuzamban tolta belém hatalmasságát, ám ezúttal egész hosszát élvezhetem. Gyors tempót diktált, közben hajamba kapaszkodik. Heréi minden egyes találkozásnál nekem, csapodnak. Mind ketten zihálunk, az erotika tapintható a levegőben. Mindig is oda voltam és vagyok is Harry-ért. Miden meg van benne, ami csak egy nőnek kellhet. Romantika, veszély, s erotika. Fenekemre folytonosan mérte az újabb és újabb csapásokat. Térdem remeg, érzem nincs már sok hátra a végleges kiteljesülésnek. Harry még fokozta a tempót, ezzel együtt az élvezetet is.

- Baby… Kurva jó vagy. – zihálta, s megállt. Nem értetem ezt a tettét, már majdnem a csúcson voltam. Nekifeszült a hátamnak, s a fülemhez hajol.

- Mond, ki mennyire élvezed a szexet velem. Mond milyen érzés, amikor a vastag és hosszú farkam benned siklik. Imádom, amikor megremegsz már csak a fülledt szavaimtól. – igaza volt. Bármit megadnék a perverz megjegyzéseiért. Addig nem fogja folytatni, míg választ nem adok, így minden erőmet összeszedem, s szólásra nyitom a szám.

- Egy álom, mikor feljuttatsz a csúcsra Harry. – amint befejeztem mondandómat mozogni kezdett. Hangosan nyögtem, míg ő férfiasan morgott. Elérkezett az én időm, s az övé is. Szinkronban engedtünk utat a mámornak, mintha csak egy parancs lett volna. Elhagyta a testem, majd gondoskodóan emelt fel menyasszonypózba, s vitt a zuhany alá, ahol lemosta testem minden egyes centijét. Magát is megszabadította az izzadság velejáróitól, s visszafektetett az ágyra.

Deanna

Mr. Tomlinson 18+

- Valaki megmondaná a végeredményt? – kérdezte selymes hangján, melytől megborzongtam. Mielőtt a szemembe nézhetett volna, gyorsan elkaptam tekintetem, s elpirulva néztem lefelé, hogy számolhassak. Nem is írtam semmit. Annyira belemerültem a bámulásába, hogy egy betűt sem írtam a fizikafüzetembe. – Thomas? – szólította fel a fiút, aki egyel előttem ült, de ő is csak egy vállrándítással felelt. – Esetleg a hölgy mögötte? – szegezte rám a tekintetét, majd ijedt ábrázatomat látva felém indult.
- Nem tudom. – böktem ki halkan, magamban pedig abban reménykedtem, hogy megtorpan és majd valaki mást kérdez, ő azonban tovább sétált és mellettem állt meg. Rosszallón hümmögött egyet, majd visszasétált a táblához. Szemeimet végig formás hátsóján nyugtattam.
- Van esetleg még valaki, aki képtelen volt egy ilyen egyszerű egyenletet leírni a füzetébe? – tette fel az újabb kérdést bosszankodva. Néma csend fogadta. – Remek, akkor [T/N], megtennéd, hogy itt maradsz óra után? Beszédem van veled.
Szégyenlősen bólintottam egyet, majd ismét őt kezdtem tanulmányozni a fizikai egyenletek helyett. Világos nadrágja úgy simult a combjaira, mintha csak neki tervezték volna. Fekete pulóvere pedig hihetetlenül férfiassá tette. Mr. Tomlinson volt az iskola, sőt, valószínűleg a világ leghelyesebb tanára. Fekete keretes szemüvege tökéletesen illett arcához, felzselézett haja pedig sokkal fiatalabbnak láttatta. Egyszer elkaptam egy beszélgetést, amiben említették, hogy nemrég ünnepelte a huszonkilencedik születésnapját.
Csak tíz év.
Kicsengettek. Összeszedtem minden könyvemet és amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam helyemről, s az ajtó felé kezdtem rohanni.
- [T/N], nem felejtettél el valamit? – hallottam meg magam mögül azt a hangot, ami már hónapok óta kísért engem.
- Sajnálom. – mondtam, majd már indultam volna kifelé, de ő ismét feltartott, ezúttal egy torokköszörüléssel. Lehunyt szemekkel fordultam vissza, s vártam, ahogy ordítani kezd. Semmi sem történt.
Érdeklődve, kicsit félve pillantottam ki szempilláim alól, de csak a hátát láttam, ahogy éppen a táskájába pakolja könyveit. A teremben már csak pár diák maradt, de ők is hamarosan távoztak. Óvatosan letettem a cuccaimat a tanári asztal mellé, majd annak nekidőlve kezdtem kémlelni tökéletes testét.
- Mi volt ez órán, [T/N]? – tette fel az újabb kérdést, miközben lassan felém fordult. Arcán egy sejtelmes félmosoly terült el. – Te választottad az emelt óraszámú fizikát. Mi a baj, hogy nem figyelsz az órákon?
- Semmi, nem fordul elő többet, csak én… - kezdtem, de inkább abbahagytam. Nem szeretném, hogy bárki is megtudja az őrült vonzalmamat Mr. Tomlinson iránt. – Csak rossz napom van. – hazudtam.
- Hm. – támasztotta csípőjét az asztalnak, ezzel egy időben karjait összefonta a mellkasán. Nem tudtam megállni, hogy ne vezessem rajta végig a szemeimet. A vékony anyag láttatni engedte izmait. – Nincs ennek semmi köze… - egy pillanatra szünetet tartott, s mélyen az enyémbe fúrta tekintetét. - … hozzám?
- Micsoda? Önhöz? Dehogy. – nevettem fel, de biztosra tudom, hogy észrevette rajta az erőltetettséget. Arca elkomorult, valószínűleg a sorozatos hazugságokból lett elege. – Tényleg. – bizonygattam.
- Rendben, de kérlek, ne falj fel máskor a szemeiddel, ha lehet. – mondta halkan, majd táskájával együtt elhagyta a termet.
Én csak ámulva, talán nyitott szájjal álltam ott egyedül, még a következő óra kezdetét jelző csengő sem tudott kizökkenteni a sokkból, amit utolsó mondatával okozott. Ő most flörtölt velem? Vagy csak a gyermekies tréfáját űzte velem? Néhány alsóbb éves jött be a terembe, mire én valahogy összeszedtem magamat és kirohantam onnan. A következő órákon csak magam elé bámultam, eszem pedig azokon a szavakon járt, melyeket csodás, csókolni való ajkain ejtett ki.

Este már majdnem lefeküdtem, mikor a telefonom csipogott egyet. Fáradtan nyitottam meg az üzenetet, ami egy számomra ismeretlen feladótól érkezett. A tartalmán meghökkentem:
„Holnap elmagyarázom a mait. Adj okot rá, hogy beszélhessünk!”
Összezavartan, a fejemet ingatva töröltem ki az üzenetet. Biztosan téves számra küldte valaki az ország másik végéről. Gyakran megesik.

***

Remegve nyomtam le a terem kilincsét. Lábaim alig tartottak meg, magam is csodálkoztam rajta, hogy jutottam el a helyemig. Átható kék tekintete végig követett, s még akkor is magamon éreztem, mikor már leültem a padba, és a könyveimet kezdtem kipakolni.
- Ma csak feladatokat oldunk. – mondta tömören, majd felírta a táblára az első számát. – Daniel, gyere ki, a tiéd lesz.
A fiú felállt, Mr. Tomlinson pedig a helyére ült, és a füzetébe kezdte írni a feladat megoldását. Mindig így csinálta, hogy senki se maradjon le, amíg a táblánál dolgozik. Velem egy sorban ült, csak a szemem sarkából láttam, ezért egy kicsit elfordítottam a fejemet. Teljesen belefeledkeztem a látványába, neki még egy egyszerű fehér póló is jól áll. Lábait fekete csőnadrágba bújtatta, így még fiatalosabban nézett ki, mint bármikor.
- Helyes, a következő legyen [T/N]! – mondta, én pedig összerezzentem. Arcára emeltem a tekintetem, s láttam, hogy engem néz. Végig tudta, hogy bámulom?
Megint nem írtam semmit. Kicsit elpirultam, ahogy az üres lapot tanulmányoztam a füzetemben. Azzal sem voltam tisztában, hogy Daniel milyen típusú feladatot oldott meg. Lehajtott fejjel indultam meg a tábla felé, majd visszafordulva láttam, ahogy a leült a helyemre.
- Megint nem dolgoztál? Ez így nem mehet tovább! Megint el kell beszélgetnünk! – mondta erélyes hangon, azonban arcán mintha valami mosolyféle suhant volna át.
Lediktálta a feladatot, amit gyorsan megoldottam, hiszen csak két egyszerű képletet kellett használni. Örültem, hogy nem adott nehezebbet, mert abba biztosan beletört volna a bicskám. Visszaültem a helyemre, ahol is összefirkált füzetem fogadott. Benne volt a feladat, valamivel rendezetlenebbül, mint ahogy én a táblára felírtam, mellette pedig néhány sor, amit nem tudtam hova tenni.
„Köszönöm! Végre tudunk rendesen is beszélni.”
Mintha nem is nekem címezte volna, egyszerűen értelmetlennek tűnt. Gyorsan vége lett az órának, már csak azt vettem észre, ahogy a többiek kisétálnak a teremből. Egyedül maradtam vele. Összeszedtem mindenemet és miután belegyömöszöltem a táskámba, az asztalához sétáltam, ahogy előző nap is tettem.
- Nem értem, hogy mit köszön, tanár úr. – kezdtem bele, mire mosolyogva nézett rám fel a papírjai mögül. Kék szemei szinte szikrákat szórtak.
- Hogy okot adtál rá, hogy tudjunk beszélni. Nem gondoltam, hogy érteni fogod, de mégsem írhattam oda a végére a nevemet… - mondta, mire nekem egyből beugrott az este kapott üzenet. Ő írta volna?
- Mi? Honnan tudja a számomat? – akadtam ki, hangom magasabban csenget, mint valaha. – Egyáltalán miért írt nekem SMS-t? És egyébként is…
- Nyugodj meg, kérlek. – állt fel, majd megkerülve az asztalát velem szemben állt meg, akárcsak tegnap. – Ez volt az utolsó órád, ugye?

Egy hang sem jött ki a torkomon, így jobb híján egy bólintással feleltem kérdésére. Felém nyúlt, vékony ujjai a csuklómra fonódtak, majd pár pillanat múlva a szertárban találtam magamat. Bizonytalanul néztem rá.
- Szóval, most újra megkérdezem azt, amit tegnap. Őszintén válaszolj! – mondta a szemembe nézve, veszélyesen közel állva hozzám. – Miattam nem figyelsz a tananyagra?
- Ne- nem. – válaszoltam, de kérdő tekintete kényszerített, hogy az igazat mondjam. – Jó, igen.
- Jó ezt hallani. – nyalta végig a száját, majd ismét megfogta a kezeimet, ezúttal az ujjait fonta az enyéim közé. – Mit gondolsz, tudnánk segíteni a problémádon?
- Talán. – motyogtam, mire egyik kezét kiszabadítva felemelte az államat. Majdnem összeértek ajkaink, olyan közel került hozzám.
- Csak talán, [T/N]? Nekem az nem elég. – morogta a bőrömre, majd finom puszikat szórt az arcomra.
Szívem hevesen dobogott, tudtam, hogy megérezte az ütemtelen pulzusomat. Elmosolyodott. Hirtelen cikázott át rajtam a felismerés, miszerint tényleg ő áll előttem, és tényleg akar tőlem valamit.
- Szóval? Kívánsz engem? – érdeklődött, de igazán nem is érdekelte a válaszom, kemény férfiassága úgy feszült a combomhoz, mintha már ezer éve erre várna. – Szeretnéd, hogy végigcsókoljam a tested? Hogy órákon át kényeztesselek? Szeretnéd átélni velem a legnagyobb gyönyöröket? – döntötte nekem homlokát, így megint egy vonalba kerültek ajkaink.
- Igen. – leheltem, s közben előrébb nyomtam magamat, így minden porcikánk érintkezett.
Karjai lesiklottak a derekamig, majd onnan a hátamra. Hirtelen értek össze ajkaink, majd rögtön kutakodó nyelvét is megéreztem a számban. Egy pillanatig sem tiltakoztam, egyszerűen csak akartam őt. Nem érdekelt, hogy mi lesz utána, csak érezni akartam őt.
- Voltál már férfival? – nézett mélyen a szemembe, mikor elváltunk egymástól, hogy levegőhöz jussunk.
- Igen.
- Korodbelivel vagy rendes férfival? – kérdezte ismét, hangja remegett a kuncogástól. – Válaszolj, szépség!
- Daniellel. Vele egyedül. – válaszoltam gyorsan, mire izmai megfeszültek, de egy pillanat múlva már ismét vággyal teli szemekkel nézett le rám.
- Akkor most megtudod, hogy mi az, amit igazi szeretkezésnek neveznek.
Éhesen tapasztotta ajkait az enyéimre, miközben keze a hátamon futkosott fel-le. Mikor a derekamhoz ért, benyúlt a pólóm alá, majd egy kis simogatás után lehúzta rólam az anyagot. Belül sikított egy hangocska, hogy ennek rossz vége lesz, de a vágyam felülkerekedett rajta. Minden porcikám vágyott az érintésére.
Vad csókok között vetkőztettük egymást, gyors ütemben kerültek a ruháink a földre, míg rajtam csak egy bugyi, rajta pedig az alsónadrágja maradt. Melleimet kényeztette kezeivel, míg ajkait nyakamon nyugtatta, s finoman harapdálta. Oldalam mentén vezette le az ujjait, míg el nem érték a fenekemet, majd minden megerőltetés nélkül felültetett egy kis asztalra. Nem vette el csak úgy a kezeit, a bugyimat is húzta velük együtt. Mire levette, már én is a boxeréért nyúltam, s néhány simítás után megszabadítottam tőle. Férfiassága már kőkeményen lüktetett, szinte a hasáig felért. Ujjait becsúsztatta az állam alá, majd felemelte a fejemet. Komolyan nézett rám, tekintete fogva tartott.
- Most még leállhatunk. Szeretnéd, ha abbahagynánk, [T/N]? – kérdezte, hangjából eltűnt az iménti játékosság.
- Nem! – mondtam hirtelen, mire elvigyorodott. – Vagyis… - kezdtem, de ujjai a számra simultak, ezzel elhallgattatva engem.
- Nem szégyen, ha akarod. Én is majd belepusztulok, hogy az enyém legyél. – suttogta a fülembe, majd egy lépéssel a két combom közé állt. Az egyik polcról levett egy dobozt, melyben óvszerek voltak, s magára görgetett egyet.

Férfiassága a csiklómnál lüktetett, ezzel is tüzelve a bennem lévő vágyat. Néhányszor én is megmozdultam a csípőmmel, s talán ez volt az, ami nála is betette a kiskaput, mert egy mélyről jövő morgás után lenyúlt kettőnk közé, beigazította a farkát, majd néhány centi mélyen belém vezette.
Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy az a férfi hatolt belém, akiért annyi ideje sóvárgok. Megpróbáltam kikapcsolni az agyamat, hogy teljesen átadhassam magam a pillanatnak.
Végigfektetett az asztalon, majd fölöttem helyezkedett el, de nem húzódott ki belőlem. Mozogni kezdett, először csak ki és néhány centit be, majd egyre mélyebben és mélyebben, miközben végig a nyakamba volt borulva. Minden lökése közelebb sodort a gyönyörhöz, s ahogy erősödtek a tolásai én úgy kezdtem elveszíteni minden kontrollomat, s mikor már nem bírtam tovább egy hangos nyögés kíséretében hulltam darabokra a karjaiban.
Ő még nem élvezett el, de felfoghatatlanul gyors mozgásából arra következtettem, hogy már nincs neki sok hátra. Igazam volt. Hirtelen rázkódott meg, belül melegség öntött el, szívem hangosan dobogott, az ő orgazmusa engem is újra megrengetett.

Arcát a nyakamba fúrta, s reszelős, mély hangon szólt hozzám:
- Ezentúl figyelsz majd az óráimon, szépségem? – kérdezte, közben még néhányszor megmozdult bennem.
- De csak ha mindennap emlékeztet erre a délutánra. – mondtam neki mosolyogva, bár azt ő nem láthatta. Belenevetett a nyakhajlatomba.
- Azt hittem, rögtön tegezni fogsz, és nem kell majd külön megkérni rá, de akkor most megteszem: kérlek, hívj Louis-nak és kezelj úgy, mintha a pasid lennék. – morogta a fülembe, majd ismét visszaejtette fejét a vállamra. – Vagyis… ne csak úgy kezelj, mint a pasidat. Szeretnék a barátod lenni.
- Szeretném, ha az lennél! – mondtam az ő szavaival, így csak egy édes nevetés és egy csók volt a válasza.
- Azt a Daniel gyereket pedig kiherélem, esküszöm! – mondta a szemeimbe nézve, mire rosszalló tekintettel meredtem rá. – Jó, csak akkor teszem meg, ha még egyszer rád néz.
- Oké. – nyögtem a szájába, majd ismét csókolózni kezdtünk.

***

Sziasztok! Bocsánatkéréssel tartozom, amiért ennyi ideje nem volt friss rész. Elkezdődött a suli, és keményebb, mint (Louis a történetben) amire számítottam. Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de egyszerűen nem volt pofám ideállni elétek azzal, hogy ne írjatok, mert nem lesz friss. Nincsenek jó kifogásaim, hogy miért nem írtam (a suli sem jó érv, mert sokan írnak akár egyetem mellett is)… Egyszóval SAJNÁLOM! Nem ígérek semmit, hogy mikor lesz rész, de megpróbálok hozni néha valamit.

Legyetek jók,

Aine.

Utoljára 18+

Gwendolyn Tussand-nek.

Egy üveg bor állt a nappalink asztalán. Azt írta a címke, hogy édes ital, mégis összerándultam fanyar ízétől, miután belekortyoltam. Talán akkor a cukrot és savanyúnak érezte volna, s talán a borral sem volt probléma, csupán én képzeltem szörnyűnek. Pont, mint az életem. Nem érdekelt a kellemetlen íz, összeszorított szemmel gurítottam le a pohár tartalmát, majd még egyet töltöttem, s már éppen bele akartam inni, amikor meghallottam a kulcsok zörgését.
Megjött.

Arcomra gúnyos, ám mégis fölényes mosoly kúszott, majd kényelmesen hátradőltem a kanapén, arra várva, hogy belépjen a nappaliba. Délután sokat sírtam, de mint tudjuk, egy kis smink és egy fantasztikus terv csodákra képes. Ajkaimhoz emeltem a poharat, majd kortyoltam egy aprót, már nem is éreztem olyan rossznak. Talán a bosszú? Biztosan az tette édessé. Csapzottan, láthatóan fáradtan érkezett meg, majd miután lerugdosta a cipőit, elindult felém. Arcán öröm játszott, de tudtam, hogy megjátssza.
- Szervusz, drágám. – néztem fel rá, s biztos voltam benne, hogy érezte a hangomban bujkáló undort. – Merre jártál ma? Későn értél haza. – mutattam a kandalló fölötti órára. 11:23.
- Kicsim… elhúzódott a stúdiózás a srácokkal. Tudod, milyen ez a szakma… - mosolygott rám, majd egy csókért hajolt, ám én gyorsan ittam még egy kicsi bort, ezzel megfékeztem mozdulatában, ő pedig leült mellém. – Mit ünneplünk?
- Mi? Semmit. – nevettem fel, majd felpattantam és a táskámhoz sétáltam, amiből kivettem egy hófehér borítékot. Elolvastam a rajta lévő szöveget, gyomrom ismét megremegett, fogaimat vészesen összeszorítva türtőztettem könnyeimet. Visszasétáltam mellé, majd elé dobtam. – Te azt, hogy apa lettél, én pedig azt, hogy szingli.
- Mi van? Ne hülyéskedj már, [T/N]! – állt fel, s göndör fürtjei közé túrt. – Ez nevetséges!
- Nyisd csak ki, gyerünk! – mordultam rá, mire tette, amit mondtam.
Egy pillanat alatt vált falfehérré, ajkai pedig elnyíltak, ahogy levegőért kapkodott. Szemei fürgén jártak a papíron, majd egy számomra elviselhetetlenül fájó mondatot nyögött ki.
- Tényleg az enyém a gyerek! – szörnyülködött, majd a lapot letéve, az üvegért nyúlt s hosszan meghúzta azt. – Nem lehet igaz, a francba!
- Szóval ki is az anyja? – kérdeztem idegesen, ám még korántsem olyan durván, mint ahogy szerettem volna. – És egyáltalán ki ez a gyerek?
- Tayloré. – nyögte ki, nekem pedig könnybe lábadtak a szemeim.
Tudtam, hogy Taylor anya lett, azt is, hogy senkinek nem mondta el az apja kilétét, de ez… Volt pár hónap, amikor azt pletykálták, Harry megcsal engem, de nem hittem el. Túlzottan szerelmes voltam. Akkor is veszekedtünk a kimaradásaiért, de megbeszéltünk mindent és elsimultak a dolgok, ez viszont túlment minden határon.
- Akkor valóban igazak voltak azok a pletykák? – kérdeztem hitetlenül, amire csak lehajtotta a fejét, így egyből tudtam, hogy igen. Szemétláda. – Ebben az esetben holnap elköltözöm, addig pedig örülnék, ha a kanapén aludnál! – mondtam erőteljesen, de csak pillanatok kérdése volt, hogy zokogva essek össze.
- [T/N]! Kérlek, beszéljük meg! – kiáltott utánam, azonban én már a lépcsőkön siettem felfelé. – Nem jelentett semmit, ez pedig biztosan téves! – hallottam, majd még valamit tompán, de azt az ajtónak köszönhetően már nem értettem.
Zokogva dőltem be az ágyamba, majd ruhástul, sminkben, felkötött hajjal sírtam magam álomba. Még mindig nem hittem el, álmaimban kettejük képe kísértett, ahogy örömet szereznek egymásnak, majd néhány másik, ahogy egy kislányt vezetgetnek kézen fogva. Szörnyen fájt, minden porcikám remegett, s nem az volt a legrosszabb, hogy gyereke lett, hanem az, hogy nem voltam neki elég jó.
Tudat alatt magamat hibáztattam, hiszen sokáig nem tudtunk találkozni, amikor ő turnén volt, én pedig egyetemen, vagy amikor nem tudtam elkísérni rendezvényekre, mert a vizsgáimra tanultam… Gyakran kellett egyedül hagynia, én mégis kitartottam mellette jóban, rosszban, ő mégsem volt hűséges. Az egyetlen dolog, amit egy férfinak sem tudnék megbocsátani és ezt ő is pontosan tudta, mikor megtette.
Reggel nagyon korán felébredtem, tulajdonképpen még hajnalodott csak, de én nem tudtam tovább abban az ágyban maradni. Megkerestem a bőröndjeimet, majd amilyen gyorsan csak tudtam, összepakoltam a ruháimat és néhány fontosabb tárgyamat, majd egy kis papírt hagytam az ágyon.
A többit küld el apáékhoz a héten, kérlek! [T/N]
A könnyeimet törölgetve siettem le a lépcsőn. Mikor már fordultam volna ki a nappaliból, két kar fonódott a csípőm köré, majd a testéhez rántott.
- Engedj el, Harry! – mondtam, bár én sem akartam igazán.
- Nem. Most megmutatom, hogy mit vesztenél, ha elhagynál. – suttogta a fülembe, majd maga felé fordított, így kénytelen voltam elengedni a bőröndöket.
Mohón tapadt az ajkaimra, amit én sem voltam rest viszonozni. Pillanatokon belül egy mély, szenvedélyes és mindkettőnket feltüzelő csók alakult ki köztünk, ami ahhoz vezetett, hogy meztelen felsőtestét kezdtem simogatni. Belenyögött a számba, mire végigfuttattam körmeimet tetoválásain, ezzel is tovább hergelve őt.
- Ahh, cica, imádlak! – morogta a fülembe, majd hirtelen a nyakamat kezdte kényeztetni.
Szívta, harapta, bevetette minden módszerét, én pedig megpróbáltam nem arra gondolni, hogy ugyanezt tehette Taylorral is. A folytonos nyögéseink elkeveredtek, majd elvesztek a csendben, ami minket körülvett.
Vadul tépte le rólam a felsőmet, ami szerencsére épségben landolt a földön. Egyből levándoroltak ajkai a kulcscsontomra, onnan pedig a melleimet csókolta körbe, de a melltartóm fölött megállt. Rám emelte csodálatosan zöld szemeit, majd miután bólintottam egy aprót, hátranyúlt, s kikapcsolta a csipkés fehérneműt. Az is lehullott rólam, így már félig meztelenül álltam előtte. A kanapé felé kezdett húzni, ahova úgy feküdtünk le, hogy közben maga alá gyűrt, ezzel is meggátolva engem abban, amit tenni akartam. - Most pedig nem játszunk, ha nem gond. Rettenetesen felizgattál, [T/N]! – mondta kéjesen, amitől összeszorult a gyomrom. A francba is, miért csinálom ezt?
- Jó.
Gyorsan kapott a farmerem széléhez, s egy rántással leszedte rólam, amit a fehérnemű-szettem másik darabja követett. Én is így tettem, azzal a különbséggel, hogy rajta nem volt alsónadrág, csak egy bő melegítőalsó. Szenvedélyesen faltuk egymás ajkait, közben érintésétől vonaglottam, majd megéreztem, ahogy ujjai ügyesen mozogtak a legérzékenyebb pontom körül. Felmordult, ahogy melleim az ő testéhez préselődtek, mert felnyomtam a törzsem, ezzel is jelezve, többet akarok. Többet, de nem belőle. Tüstént elvette kezét, majd kemény férfiasságát éreztem meg a bejáratomhoz nyomulni, azonban itt megállítottam.
- Vegyél fel gumit! – sziszegtem, ő pedig zavarodottan nézett rám. Tény, egy ideje nem használtunk, mert örültünk volna egy kisbabának, de sajnos ez a terv füstbe ment. Nekünk már nem lesz közös gyerekünk. – Harry!
- Oké, csak egy pillanat. – mondta, majd nadrágjához sétált, s kivett belőle egy ezüstszínű csomagot. Meglepett, hogy tart magánál. – Meg is vagyunk.
Ismét fölém került, immáron biztonságosan, majd ajkaimnak esve nyomta magát nekem. Felnyögtem az érzéstől, majd mikor elkezdett belém siklani, egy apró kiáltás is elhagyta ajkaimat. Élveztem, amikor fájdalmat okozott méretével, mindig azt szerettem, ám akkor nem esett jól. Egy könnycsepp gurult végig arcomon, amit ugyan észrevett, de nem foglalkozott vele. Ütemesen kezdett mozogni, én pedig egyre inkább átadtam magam az élvezetnek. Csontos ujjai megint megtalálták a csiklómat és masszírozni kezdték.
- Gyorsabban, Harry! – mondtam hangosan, amire egy kisebb morgást hallatott, de tette, amit kértem.
Mindketten lihegtünk, csak néha szakítottuk meg egy-egy csókkal. Repültünk a csúcs felé, miközben én Harry hátát karmolásztam, ő pedig a fenekemet markolászta.
- Mindjárt… HARRY! – sikítottam fel, ahogy elélveztem, majd még mámorban úszva hagytam, hogy ő is a csúcsra juthasson.
Fáradtan, szabálytalan lélegzettel dőlt mellém, s leszedte magáról az elhasználódott óvszert. A mellkasára húzott, majd óvatos puszit lehelt a hajamra.
- Szeretlek, [T/N]! – mondta, ezzel egy hatalmas kést szúrt a szívembe. – Nem akarlak elveszíteni az ostobaságom miatt, azt nem élném túl. – suttogta, s közben letörölt néhány előtörő könnycseppet. Megforgatta azt a bizonyos kést. – Mondj már valamit…
- Egy valamit nem értek… - kezdtem, mire kíváncsian pillantott le rám. – Miért tartasz magadnál óvszert?
- Hogy mindig legyen, ha szükség lenne rá. – válaszolt egyszerűen. Lassan bólintottam egyet, majd felkeltem mellőle. – Jézusom, [T/N], nem úgy értettem!
- Biztos vagyok benne, Harry. – mosolyogtam, de könnyeim elárulták a valódi érzéseimet.
Magamra kapkodtam a ruháimat, majd miután felvettem a bőröndjeimet, elhagytam a házat. Meg sem akart állítani, de nem is szerettem volna. Jó volt ez így. Három szép, izgalmakkal teli év, amit mondhatni elvesztegettem, de nem bánom. Szerelmes voltam, megtörtént.

*Fél évvel később*

Mégis igazak voltak a hírek? Harry Styles a gyerek apja?

Az utóbbi időben sokat látták a One Direction göndör énekesét, Harry-t a szőke, szintén szakmabeli anyuka, Taylor Swift, s annak majdnem egy éves lánya társaságában. A hírek szerint Harry néhány hónapja szakított barátnőjével, így bármi elképzelhető. Taylor egyik internetes oldalára egy képet is feltöltött, melyen a nála négy évvel fiatalabb férfi és Tay kislánya látható, s csak annyit fűzött hozzá: „Együtt!”. Vajon mire célozgatott az énekesnő? A jövő heti lapból kiderül!

Könnyes szemekkel olvastam végig a sorokat, majd egy gyenge mosoly kúszott ajkaimra. Boldog volt nélkülem is, ez pedig fájt, bár senkinek nem vallottam volna be. Örültem a boldogságának és annak is, hogy a lánya egy szerető családban nőhet fel.

****

Sziasztok! Ennek a történetnek nem terveztem folytatást írni, azt hiszem, ennek így kellett véget érnie, ilyen keserédesen. Remélem tetszett, puszi:

Aine.

Ne az órám közben... 18+

M. Lucy-nak.

Megint el fogok késni. Minden kedden ez van, mert nekem kell óvodába vinnem az unokahúgomat. A kis Kelly nem foglalkozik az idővel, ő mindig ráér, ellentétben velem, akinek végzős létére már illene beérni az óráira. Ezen a napon matek az első órám, a tanárunk már nem is kezd velem veszekedni, amiért elkéstem, csak int, hogy üljek le a helyemre.
Nos, igen, a tanárunk, Mr. Malik. Ő is csak egy éve tanít, de annyira jól, hogy rögtön minket kapott meg. Eszméletlenül néz ki, emellett okos és érett férfi is, így természetesen kedveljük. Összesen négy évvel idősebb nálunk, de tiszteletparancsoló megjelenésével és mély hangjával érezteti velünk, hogy ki a főnök. Az osztályból többen is rajonganak érte, ám ő még csak észre sem veszi ezeket a tekinteteket, annyira imádja a matekot.
- [T/N], ha befejezted a bámulásomat, kérlek, gyere ki a táblához megoldani a feladatot! – mondta kimérten, szeme dühösen villant rám.
- Jó. – motyogtam, s fülig pirulva sétáltam ki az egész osztály elé, s észrevettem, hogy sokan összesúgnak, s jókat mosolyognak rajtam.
A tanárunk felé fordultam, akinek sötétbarna szemeiben valami megfogalmazhatatlant véltem felfedezni, de mire rájöhettem volna mi az, a tankönyvre pillantott, s lediktálta a feladatot. Gyorsan végeztem vele, nem volt túl nehéz, majd mielőtt a helyemhez értem volna, érdes hangja megállásra késztetett.
- Legközelebb ne az órám közben stírölj, [T/N]! – mondta, amire mindenki jóízűen felnevetett, csak én éreztem mogyoró nagyságúra zsugorodni a gyomromat.
Hamar vége lett az órának, de mivel nekem a következő szabad volt, az osztályban maradtam, hogy kicsit felkészülhessek a későbbi tantárgyaimra. Már mindenki kiment, valaki az órájára, valaki kávézni, s erre-arra. Én a hátsó padok egyikén üldögéltem, s a könyvem mögül kukucskáltam a pakolászó tanáromat. Sima, fekete póló volt rajta, amire kénytelen volt kardigánt húzni, hogy elrejtse a tetoválásait. Egyszer láttam suli után, amikor hazafelé tartott és levette a zakóját.
- Mi volt ez az órán, [T/N]? – kérdezte, s megint észre sem vettem, hogy őt bámulom. Tekintete ködös volt, lassan sétált felém kezében a táskájával. – Egy ideje észrevettem, hogy folyamatosan engem nézel.
- Mert ön a tanár, Mr. Malik. Ha nem önre néznék, akkor az lenne a baj. – mondtam egyszerűen, bensőm mégis idegesen remegett.
- Nem, nem lenne baj. – morogta, majd otthagyott engem.
Egész nap azon törtem a fejemet, hogy miért nem örül annak, hogy felkeltette valakinek az érdeklődését. Alig figyeltem oda a többi órámon, sőt otthon sem voltam teljesen önmagam. Tisztában van vele, hogy egy lánynak sem közömbös, ő mégis kiakad, amikor rajtakap, hogy bámulom.
Másnap az utolsó órám volt a matek, amire azzal az elhatározással érkeztem, hogy az egyik osztálytársamat fogom figyelni. A szünetben megbeszéltem vele, hogy ne vegye magára, csak a tanárunkat akarom hergelni.
Az óra már tíz perce ment, s ezt a tíz percet Josh bámulásával töltöttem, oda sem figyelve, hogy éppen miről van szó. Egyszer csak torokköszörülésre lettem figyelmes, így szemeimet felemeltem az előttem magasodó férfira.
- Nem zavarok, [T/N]? Miért nem figyel az órára? – kérdezte idegesen, fojtott hangjától összerezdültem.
- Úgy beszéltük meg tegnap, hogy többet nem figyelem magát, Mr. Malik. – mondtam a szemeibe nézve, amitől kissé elképedt, ajkait résnyire nyitotta.
- Óra után maradj itt, szeretnék elbeszélgetni veled. – morogta, majd ismét a tananyagnak szentelte figyelmét, ám én megint Joshra szegeztem a tekintetem.
Hamar vége lett az órának, s mindenki azonnal elrohant, hogy minél előbb hazaérjenek. Én hátradőlve ültem tovább a helyemen. Mr. Malik megint sokáig szöszmötölt a papírjaival, s mikor már becsengettek a hetedik órára, akkor indult csak meg felém.
- Mikor mehetek el? – kérdeztem nemtörődöm stílusban, amitől neki ráncba szaladt a szemöldöke.
- Majd ha én azt mondom, [T/N]. – mondta kemény hangon, szemeiben megint azt a különös csillogás láttam. Az előttem lévő padra dobta a táskáját, majd az ajtóhoz sétált és egyszerűen csak bezárta azt. – Azt hitted, hogy nem veszem észre ezt a kis színjátékot? – hallottam megint, bár még mindig háttal állt nekem.
- Nem tudom, miről beszél. – Ó, dehogynem! – gondoltam.
- Nos, akkor hadd emlékeztesselek, drága [T/N] – morogta, ezzel ledobta a karjait takaró pulóvert, így ismét meglátattam fantasztikus tetoválásait. Tekintetével az enyémet kereste, ám én megbabonázva figyeltem a bőrét díszítő rajzokat. – Megijedtél a külsőmtől? – kérdezte nevetve, mire én megráztam a fejemet, s ajkaimat harapdálva keltem fel a helyemről, majd a padomnak dőlve, karba tett kézzel kémleltem tovább a tanáromat.
- Imádom a tetkókat, Mr. Malik. – mondtam, mire csibészies mosolyt villantott, s néhány lépéssel előttem termett, majd kérdezés, s bármiféle figyelmeztetés nélkül csapott le az ajkaimra.
Hirtelen nem tudtam reagálni, de amilyen gyorsan csak tudtam, én is csókolni kezdtem. Kezei az oldalamon futkostak, míg enyéim a hajában tűntek el. Óvatosan nyúlt combom alá, majd felültetett a mögöttem lévő padra. Tétovázás nélkül szabadítottam meg a pólójától, s ő is követte a cselekedetemet, így lefejtette rólam a halványkék blúzomat. Szemei hirtelen kerekedtek ki, ahogy végignézett felsőtestemen, s valószínűleg meglepődött, amikor egy viszonylag nagy, virágokból álló tetkót pillantott meg az oldalamon végigfutni.
- Nem is gondoltam volna. – suttogta ajkaimra.
- Én sem. – mondtam, mikor ujjaimat a pisztolyt ábrázoló tetoválására simítottam, s finoman belecsíptem az érzékeny bőrbe. – Nagyon izgató. – morogtam a nyakába.

Érdes hangon nevetett fel, majd lefejtette rólam a nadrágomat, s blúzom után hajította. A melltartóm kapcsával kezdett ügyeskedni, miközben én a farmerját gomboltam ki, hogy minél előbb megkaphassam, amit akarok. Hirtelen abbahagyott mindent, majd letolta alsóját, s a vállamnál fogva térdre kényszerített maga előtt.
Élvezettel nyaltam meg ajkaimat, majd szemébe nézve kaptam be makkját, majd nyelvemmel kezdtem rajta munkálkodni. Hajamban vezette erős kezeit, s így késztetett arra, hogy többet engedjek a számba csúszni. Engedelmeskedtem kérésének, így már hossza felét kényeztettem ajkaimmal. Még sosem próbáltam mélytorkozni, ezért nem akartam a kelleténél többet magamba erőltetni. Amikor már közel járt, felrántott magához, s érzelmekkel teli, szenvedélyes csókra hívott.
- Most pedig, dugjon meg, Mr. Malik. – nyögtem a fülébe, amitől kirázta a hideg, s nyakamba mart fogaival. Éreztem, hogy nagyon be van indulva, így nem akartam tovább várni.
Erős karjai a derekamra kulcsolódtak, így ültetett fel a padra, majd finomkodás nélkül rántotta szét a combjaimat, s vette le a bugyimat, hogy jobban hozzáférjen a gyengepontomhoz. Kezével néhányszor végigsimított a nyílásomon, ami belőlem hangos sóhajokat csalt elő. Bepozícionálta megát, majd egy határozott lökéssel már bennem is volt. Nem mondanám, hogy fájt, de az a bizonyos feszítő érzés jelen volt.
Lökött néhány lassút, majd mikor érezte, hogy már nekem sem kellemetlen a hossza, gyorsított a tempónkon. Ajkaimat csókolgatta, harapdálta, vagy egyszerűen csak összeérintette az övéivel. Minden döfésével egyre nagyobb energiát éreztem a hasamban gyűlni, s tudtam, hogy neki sem kell már sok a gyönyörig. Arcán izzadtságcseppek gyöngyöztek, tekintete az enyémet ejtette fogságba, s mindeközben melleimet kényeztette kezeivel.
Mikor már nem bírtam tovább, egy hatalmas sikollyal élveztem a farka köré, majd néhány tolás után kihúzódott belőlem, és markába vette férfiasságát. Pumpált rajta párat, amitől spriccelve élvezett el, gyönyörének bizonyítéka pedig a padlóra hullott.
Lihegve hajolt hozzám, ajkait szenvedélyesen tapasztotta enyéimre. Kezemet tetovált karjain jártattam, s mikor a mellkasára is áttértem, csókot nyomtam a rúzsfoltot ábrázoló tetkójára.
- Én… azt hiszem, hogy… talán fel kellene öltöznünk. – motyogtam zavartan, mire mosolyogva távolodott el tőlem, szemei gyermekien, mégis kielégülten csillogtak.
- Megbántad, [T/N]? – kérdezte, s azonnal lehervadt arcáról a mosoly. Tekintetéből eltűntek az érzelmek, s megint olyan hidegen nézett rám, mint ahogy a többi diákjára is szokott.
- Ha megbántam volna, akkor már itt sem lennék. Viszont, ahogy látom, még mindig a karjaiban ülök meztelenül és teljesen kitárulkozva önnek. – mondtam, s ettől ismét elmosolyodott.
Azt hittem, hogy ha vége, azt mondja, hogy menjek el a francba, és felejtsem el, ami köztünk történt, ám mégis ő volt az, aki attól félt, otthagyom. Megint közelebb hozta a fejét, s óvatosan összeérintette ajkainkat. Most nem volt benne semmi sürgető, vagy követelőző. Lustán csókolt, nyelvével az enyémet simogatta, kezeivel pedig a tetovált oldalamon cirógatott.
- Köszönöm a délutánt, Mr. Malik. – mosolyogtam rá, s ő is hasonlóan reagált.
Egyszerre kezdtünk el öltözni, ám amikor a pulóverét akarta felvenni, elkaptam a kezét, s kivettem belőle felesleges ruhadarabot.
- Azt szeretném, ha Zaynnek szólítanál, és tegeznél. – nézett komolyan a szemembe, amitől nekem bukfencezett egyet a gyomrom. – Persze csak az órákon kívül, mert még két hónapig a tanárod leszek, addig muszáj lesz titkolnunk a kapcsolatunkat, de utána… - hagyta függőben.
- Rendben, Zayn. – mondtam vigyorogva, majd egy hosszadalmas csók után kizártam az ajtót és elhagytam a termet.

Kíváncsian várom a holnapi órát

***

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem sorrendben hozom, de egyszerűen nem tudtam megírni azt, ami éppen következne. Ahányszor eszembe jut egy új ötlet, valamilyen oknál fogva a süllyesztőbe kerül... 

Aine.

A kivételek 18+

Rebeka Killermann-nek.

A nyári szünet számomra most nem a kikapcsolódásról, sokkal inkább a munkáról szólt, bár ezt a fajta időtöltést is nagyon élveztem. Egy ideje szeretném letenni a jogosítványt, így elkezdtem arra gyűjteni. Mivel hatalmas állatbarát vagyok, úgy gondoltam, hogy a legjobb módja ennek a kutyasétáltatás. A közeli lakóparkban kitettem néhány szórólapot, s másnap csak úgy záporoztak a hívások, hogy segítsek be. Az elmúlt két hónap java részét a közeli parkokban és sétányokon töltöttem, rendszerint kettő-három kutyával. Minden alkalommal voltak emberek, akik megállítottak, hogy megcsodálhassák az ebeket, sőt már néhány barátra is szert tettem.
Egy nap, mikor már az utolsó körömet mentem a két dalmatával, akiket egy idős néni nevel, hatalmas ugatásra lettem figyelmes. Azonnal körbenéztem, s az általam sétáltatott kutyák is értetlenkedve forgolódtak, hogy mire fel ez a hangoskodás. Egy kisebb játszótérről jött, ahol általában csak kisgyerekek vannak, ugyanis oda nem szabad ebeket bevinni. Néhány másodperccel később egy aranyos, talán a lábszáram közepéig érő Westi rontott ki a bokrok közül gazdája oldalán. Először mindhárman a pajkos kis vérebet csodáltuk meg, aki harsányan közelített felénk. Úgy tűnt, nem méregből ugat, sokkal inkább üdvözölni akarta a dalmatákat. Az őt követő férfire emeltem a szemeim, aki nagyokat nevetve próbálta féken tartani a fehér szőrmókot.
Göndör haján akadtak meg először a tekintetem, majd széles mosolyán. Túl messze volt még, hogy részletesebben lássam arcát, azonban testét teljesen fel tudtam mérni. Gyors iramban közelített felénk, hamarosan kirajzolódtak izmos kezei, melyeket sűrű tetoválások díszítettek, s az sem kerülte el a figyelmemet, hogy Ramones-es pólója volt, így tudtam, hogy a zenei ízlésünk is hasonló. Ismét arcát fürkésztem, már zöld szemeit és gödröcskéit is felfedeztem. Elárasztott egy különös érzés, amit csodás külseje okozott.
- Szia, ezek nem Mrs. Lawson kutyái? – kérdezte meglepetten, azonban egy pillanatra sem csökkent jókedve. – Egyébként Harry vagyok.
- [T/N]. – nyújtottam felé a szabad kezem, mire finoman megrázta. – A kutyusok pedig valóban az övéi, csak már nem bírja sétáltatni őket.
- Értem. Nagyon szeretik egymást! – biccentett fejével a lábaink elé.
Fürtjei a mozdulat hatására ugrottak egyet, amitől az ajkamba kellett harapnom. Őrületes látvány volt a férfi, ezt pedig még azzal is tetőzte, hogy olyan csillogó szemekkel nézett az ebekre. Hirtelen kaptam el a tekintetem, amikor torokköszörüléssel jelezte, hogy túlságosan is elbambultam.
- Merre mentek? Esetleg elkísérhetünk egy darabon? – kérdezte, hangján tisztán érződött, hogy nevetségesnek tart. Szuper.
- Igazság szerint már éppen hazafelé. – mondtam egy félmosoly kíséretében, mire az övé inkább - Az szuper, Mrs. Lawson utcájában lakom én is, szívesen megyünk veled, ha szeretnéd.
- Rendben. – tűrtem egy tincset a fülem mögé, majd egy aprót fütyülve intettem rendre a kutyákat, akik gyorsan leültek a lábam elé, arra várva, hogy induljunk.

Hazafelé alig beszéltünk, néhány mondatot váltottunk arról, hogy milyen kellemes ilyenkor a parkban játszani a szőrmókokkal, de azután már csendben maradtunk. Mindössze pár percig sétáltunk, amikor megérkeztünk az idős hölgy házához, ahol én el akartam köszönni, de Harry leült a járdaszegélyre, majd mosolyogva felém fordult.
- Menj csak, megvárlak. – mondta, majd figyelmét ismét a kutyájára szentelte.
Gyorsan felmentünk a verandán, ahol már tárt ajtóval várt minket a dalmaták gazdája. Mint általában, kedvesen érdeklődött, hogy jól viselkedtek-e a kedvencei, majd miután átadtam neki a pórázokat, elköszöntünk egymástól. Leugráltam a lépcsőkön, majd a rám várakozók felé siettem.
- Végeztem, köszönöm, hogy megvártatok. – mosolyogtam. Harry felállt, leporolta a fenekét, mire nekem megint ajkaimba kellett harapnom, nehogy felnyögjek.
- Nincs mit. Jössz velünk tovább? – kérdezte, majd beleegyezésemet látva megindult az utca vége felé.
Csendesen követtem, és néhány perc múlva megérkeztünk az ő házához. Beinvitált, hogy egy kicsit még beszélgessünk, ha van kedvem. Először vissza akartam utasítani, hiszen mégis csak negyed órája ismertem, ám barátságos mosolyát látva belementem az ajánlatába.
- Ez itt a nappali. – mutatott körbe a kezével, miután levettük a cipőinket. A kutyust is megszabadította pórázától, mire az hevesen rohant végig a helységen, egyenesen a másik falon lévő ajtóig, melynek alján egy apró átjáró volt szerelve. Hamarosan már csak ketten voltunk a szobában.
- Hangulatos. – mondtam, majd szemeimmel a falon lévő képeket kezdtem vizslatni. Néhányon a barátaival szerepelt, de volt, amin - feltételezéseim szerint- a családjával volt látható. – Az ott te vagy? – mutattam egy fotóra, amin egy kisfiú éppen egy melltartóban pózolt.
- Igen, és már gondolkozom rajta, hogy azt leveszem onnan. – mondta pirulva, majd vállamra helyezte kezeit, és a kanapé felé irányított. – Ülj le nyugodtan, addig hozok innivalót.
Csendben tettem, amit mondott, majd rövid időn belül két pohár narancslével tért vissza. Mellém ült, majd átadta az italt.
- Bocsi, ha tolakodónak tartod, de hány éves vagy? – kérdezte. Egy picit félrenyeltem, mikor meghallottam szavait. Biztosan gyereknek tart, hiszen ő már saját házzal rendelkezik.
- Most leszek tizennyolc. – mondtam fülig pirulva, szemeimmel a kezemben tartott poharat kémleltem. – Te?
- Sokkal érettebbnek tűnsz a korodnál. – mosolygott. – Egyébként huszonegy vagyok.
Jó érzéssel töltött el, hogy így gondolja, és az is, hogy nem olyan vészes a korkülönbség. Egy ideig elbeszélgettünk, többek között egymást kérdezgettük, így kiderült, hogy nagyon hasonló személyiséggel és érdeklődési körrel rendelkezünk.
- És hogy állsz a kapcsolatokkal? – kérdezte, amit meglepődve fogadtam, de azért válaszoltam rá.
- Jelenleg nincs senkim. Ha randizásról van szó, általában kimentem magamat. Nagyon félek, hogy elszúrnám. – mondom lesütött szemekkel.
- Miért nem próbálod meg egy olyan fiúval, aki hasonló félelemmel küzd, mint te? – csúsztatta kezét az térdemre. – Itt vagyok például én.
Hitetlenkedve emeltem rá a tekintetem, alig akartam felfogni, hogy éppen randit kért tőlem. Szemei kérdőn csillogtak, másik kezével a kanapén dobolt, egyértelműen látszott, hogy ideges. Gyomrom bukfencezett egyet, majd bólintottam egyet, és már éppen szóra nyitottam volna a számat, amikor ő vágott közbe.
- Vagy mi lenne, ha egyikünknek sem kellene szorongania egy randevún, inkább most azonnal fejest ugranánk? – nézett rám gyermekies mosollyal, amitől megborzongtam.
- Mármint fejest ugrani mibe? – kérdeztem összezavarodottan. A felbukkanó lehetőségtől nagyon beindultam.
- Egy kapcsoltba, az ágyba, vagy ahova szeretnéd. – nevetett fel, mire gondolkodás nélkül csaptam le ajkaira.
Egy szende csókként indult, de mikor beletúrt a hajamba, s közelebb húzott magához, elmélyült. Ajkaink buja táncot jártak, nyelve azonnal megtalálta az enyémet, mire apró nyögés szakadt fel belőlem. Kezét levezette a hátamon, majd a derekamhoz érve azonnal felfelé kezdte húzni a pólómat. Egy pillanatig sem ellenkeztem vele, sőt én is elkezdtem az ingét gombolgatni. Miután megszabadított a zavaró anyagtól, ügyes ujjai a melltartóm kapcsához értek, s azonnal lekerült rólam az is. Az ő felsője is lekerült, s barna, tetoválásokkal díszített testét simogattam. Körmeimet végigfuttattam mellkasán, amitől egy kicsit megremegett és még akaratosabban kezdett csókolni. Mire újra feleszméltem, már csak egy bugyiban feküdtem a kanapén, ő pedig fölöttem támaszkodott, szintén csak alsónadrágban.
- Mióta megláttalak, erre vártam. – suttogta ajkaimra, majd egyik kezét a melleimre, a másikat pedig a nedves bugyimra csúsztatta. – Ahogy érzem, te is. – vigyorgott rám, majd újra csókolni kezdett.
Ujjaimat beleakasztottam az alsónadrágja szélébe, majd ameddig csak tudtam, letoltam róla, onnan pedig magáról rugdosta le. Hirtelen fordítottam a helyzetünkön, így már a combjain ültem. Kezembe vettem a büszkeségét, mire aprót nyögött. Erősen kezdtem verni, sóhajai elárulták, hogy tetszik neki, amit csinálok.
- Elég, [T/N]. – morogta, majd megint alulra kerültem, s rövidesen a testemet takaró utolsó ruhadarab is a földre került.
- Kérlek, ne húzzuk tovább az időt! – könyörögtem neki.
Felállt, majd az egyik szekrényből elővett egy óvszert, s amíg visszafelé sétált, magára is görgette. Ismét felettem volt, ajkait az enyémre tapasztotta, majd ujjaival finoman kényeztetni kezdett. Néhányat körözött legérzékenyebb pontomon, majd a farkát is bevetette, s makkjával simogatott a nyílásom körül. Éreztem, hogy már majd megőrülök érte, hogy bennem legyen, ezért derekához nyúltam, s mikor pont jó helyre ért, magamhoz rántottam, így néhány centi mélyen belém siklott kőkemény férfiassága. Kihúzódott, majd ismét belém nyomta magát, újra és újra. Lassan mozgott, mindenközben édes csókjaival hallgattatott el.
- Gyorsabban, Harry! – nyögtem ajkaira, mikor egy pillanatra megszakította ajkaink játékát.
Nem kellett kétszer mondanom, azonnal tempósabban kezdett lökni, minden egyes mozdulatával az élvezetemet növelve. Hátát karmolásztam, míg ő a melleimet gyúrta. Egymásnak préselődött a testünk, így hasa alja néhányszor a csiklómat súrolta, ezzel is gyönyört okozva nekem.
Hanyaggá váltak lökései, mellkasa gyorsabban kezdett hullámozni, ebből tudtam, hogy már közel jár, csakúgy, mint én. Elválasztotta ajkainkat, nyakamhoz hajolt, majd abba beleharapva élvezett el. Ahogy elérte a csúcsot, megremegett, így én is átélhettem addigi legnagyobb orgazmusomat.
Lihegve feküdt rajtam, ajkait elemelte a nyakamról, amin egy jókora lila foltot hagyott. Ezúttal édesen, lassan csókolt meg, s közben kihúzódott belőlem. Felkelt, levette magáról az óvszert, majd a közeli kukához vitte, s kidobta. Visszasietett mellém, leült, majd a mellkasára húzott, s simogatni kezdte a hajamat.
- Tudod, úgy érzem, remek párost alkotnánk mi ketten. – puszilta meg a homlokomat, hangján hallatszott, hogy mosolyog.
- A szexen alapuló kapcsolatok nem tartanak sokáig, ezt mindenki tudja. – mondtam egyhangúan, de belül sikítottam.
- Legyünk mi a kivétel, akik erősítik a szabályt.

Aine.

Kobra és Démon 18+

Ninoo-nak.

Beletépett az erős menetszél a hajamba, ami a bukósisakom alól lógott ki. Szorosan fontam körbe karjaimat az izmos felsőtesten, bár legszívesebben leugrottam volna mögüle. Egészen véletlenül, egy fogadás miatt kerültem bele a motoros bandába, de azóta is próbálok szabadulni. Ezek a srácok nem finomkodnak. Erőszakosak és képesek lennének bántani, ha megpróbálnék ellenük szegülni.
- Itt megállunk, szivi. – mondta Sam, az a srác, aki mostanában fuvarozott. – Te maradsz kint a kicsikémmel, bent vannak a kocsmában a többiek. Itt várj! – parancsolta, majd miután leszálltam mögüle, ő is felpattant a bőrülésből.
- Értem. – morogtam, semmi kedvem nem volt még egy ilyen éjszakához.
Egyenesen az ajtóhoz ment, ami mögött néhány másodperc alatt eltűnt, én pedig teljesen egyedül maradtam az éjszakában. Kicsit távolabb volt egy lámpa, azon kívül csak az épületből kiszűrődő fények világították meg a parkolót.
Hideg éjszaka volt, össze kellett húznom magamon a bőrdzsekimet, de csupasz lábaimon az sem segített. Amikor otthonról elindultam, még hét ágra sütött a nap, azonban gyorsan lehűlt a levegő. Megint felhangzott egy motor búgó hangja, tudtam, hogy újabb bandataggal bővül a bent ücsörgő társaság. Mosolyogva fordultam az érkező felé, de nem tudtam megállapítani, hogy ki ül a járgányon, ugyanis fényszórója elvakított. Pillanatok alatt közel ért hozzám, s azonnal tudtam, hogy az ellenséges banda egyik tagja.
Tudniillik, Londonban két nagy szövetség van, a miénk, vagyis a Kobráké, valamint egy másik, valamivel emberibb, a Démonoké. Ők rendes életet élnek, nem fosztogatásból és hasonlókból élnek, hanem általában van munkájuk. Mindig is vonzott a bandájuk, de ha átlépésre adtam volna a fejemet, a mi vezérünk megöletett volna.
Levette a kesztyűit, így feltűntek ujjai, melyeket legnagyobb csodálatomra nem díszített milliónyi tetoválás. Imádom, ha egy férfinek tinta van a bőrében, de a mi srácaink túlzásokba estek, valakinek már egy négyzetcenti szabad felület sincs a karjain. A bukósisakja kapcsához nyúlt, majd egyszerűen leemelte a fejéről.
Az első, amit kiszúrtam, sima arcbőre volt, ami szintén ellentétet képezett a többi motorossal, hiszen nálunk az számít valakinek, akinek van szőr az arcán. Rám villantak igéző kék szemei, melyről szőke haja vonta el a figyelmemet. Ha nem tudtam volna, hogy a Démonokhoz tartozik, biztosan beszélgetést kezdeményeztem volna vele, ám így nem mertem szólni hozzá. Ő azonban másképp gondolta.
- Helló, gyönyörűm! Hogy hívnak? – nézett mélyen a szemembe, miközben átemelte lábát a tankon, így már teljes magasságával tornyosult fölém.
- [T/N] vagyok, menj el, kérlek! – hadartam gyorsan, közben folyamatosan a kocsma felé pillantgattam. Ha meglátnák itt, valószínűleg félholtra vernék.
- Nyugalom, nem lesz semmi gond! – villantott rám egy lélegzetelállító mosolyt, majd néhány lépéssel mellém ért. – Mi van odabent, amitől így félsz? – nézett az épület irányába, majd a mögöttem parkoló motoron állapodott meg a tekintete. – Vagy úgy… ez esetben tényleg baj lesz, ha itt találnak.
- Igen, a te érdekedben menj el! – könyörögtem, próbáltam elrejteni hangomból a félelmet. Nem azért aggódtam, hogy őt elzavarják, hanem amiatt, hogy velem mit tesznek utána. – Kérlek!
Jóízűen felnevetett, majd egyik kezét rákulcsolta a csuklómra, s hatalmas léptekkel indult meg a motorja felé. Maga mögött rángatott, én pedig még sikítani sem mertem, annyira féltem a saját bandámtól. Lehúzta kezemről a sisakomat, amit mindig a könyék hajlatomnál lógattam, majd sietősen a fejemre nyomta. Saját bukójával is így tett, majd miután felvette a kesztyűit is, rám parancsolt, hogy üljek fel mögé, különben bajom esik.
Nem hezitáltam egy pillanatig sem, csikorgó fogakkal vetettem át lábamat a bőrülés fölött, majd az előttem ülő srác hasát karoltam át.
- Ügyes vagy, azt hittem, hogy nálatok csak üresfejű cicababák vannak. – nevetett fel, majd mielőtt válaszolhattam volna, gázt adott, s veszélyes gyorsasággal hagytuk el a sötét parkolót.
Talán fél órát utaztunk, talán többet, azt sem tudtam már, hogy merre kanyarogtunk. Egy hatalmas ház felhajtójára álltunk be, majd miután begurította motorját a garázsba, le is szálltunk róla. Volt bent még egy kocsi is, így tudtam, hogy ő is az a fajta motoros, aki nappal keményen dolgozik, s csak kikapcsolódásképpen rója az utakat éjszaka.
- Gyere, te Kobra! – morogta, majd a felkaromnál fogva átrángatott egy hosszú folyosón, ahonnan egy gyönyörű nappaliba értünk. Fájt, ahol szorított, de a legrosszabb az az érzés volt, amikor Kobrának nevezett.
- A nevem [T/N]! – mondtam idegesen, majd kirántottam magam a szorításából. Bosszúsan villogó szemekkel nézett rám, láttam, ahogy kidagadt egy ér a halántékán, de ahelyett, hogy bármit tett volna, csak szépen lassan megfordult, újra megragadta a karomat, s húzni kezdett.
Egészen a kanapéig mentünk, ahol egy nagyobb rántással ültetett le. Megtapogattam a fájó hátamat, tudtam, hogy azután egy darabig nem motorozhatok majd. Nem is bántam.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem, de azt én magam sem tudtam, hogy ezt hálálkodva vagy éppen mérgesen tettem fel. Nem akartam visszamenni a bandába. – Megölni? Megerőszakolni? Mit?
- Az öldöklés nem az én asztalom, ahhoz a ti társaságotok jobban ért… Viszont ez a másik… jól hangzik. – meredt rám, majd ledobta magáról a dzsekijét és a pólóját is. – Vetkőzz, szépség!
- Azt várhatod! – mondtam, s már a sírás kerülgetett.

Hirtelen csattant a keze az arcomon, mire végleg elszakadt a cérna, s megállíthatatlanul kezdtek folyni a könnyeim. Őt nem érdekelte semmi, csak eszeveszett tempóban kezdett megszabadítani a ruháimtól, s mire újra ki mertem nyitni a szememet, már csak egyetlen egy bugyiban álltam a szőke férfi előtt.
- Most pedig, engedelmeskedni fogsz, értetted? – nézett a szemeimbe, mire óvatosan bólintottam egyet. Elmosolyodott. – Nagyszerű. Szopj le!
Nem akartam teljesíteni a kérését, de muszáj volt, így lassan ereszkedtem a térdeimre, majd lehúztam róla fekete farmerét. Annak útját az alsónadrágja követte, majd miután az is leért a bokájáig, lerugdosta magáról. Felnéztem rá, de nem engedte, hogy sokáig húzzam az időt, mivel megfogta a hajamat és annál fogva kényszerített, hogy bekapjam a meredező farkát.
Erősen lökte a számba magát, a nem várt érzéstől még jobban sírni kezdtem. Mielőtt megmozdíthattam volna a fejemet, hogy kielégítsem, ő kezdett vad iramban döfködni csípőjével. Soha nem mélytorkoztam még azelőtt, de ezt ő teljesen figyelmen kívül hagyva nyomta számba egész férfiasságát. Hosszú ideig bent tartotta, csak akkor engedte ki, amikor már nem kaptam levegőt a fájdalomtól. Éreztem, hogy már nem kell neki sok, ezért erősebben kezdtem szívni, de ő hirtelen felállított, majd magának háttal fordított.
- Kutyában szeretem, remélem te is! – mondta, hangja sokkal mélyebb volt, mint amikor találkoztunk.

Lenyomta felsőtestemet a kanapéra, majd síkosítót nyomott a kezére és úgy nyomta fel két ujját. Először fájt, de miután már sokadszor simított végig a belső falamon, élvezni kezdtem. Eltűntek kényeztető ujjai, majd helyét vastag, kemény férfiassága vette át, amit egy pillanat alatt lökött belém. Felordítottam a fájdalomra, azt hittem, hogy szétszakadok.
- Nyögd, hogy Niall! – morogta, majd a hátamra borulva mozgott bennem tovább.
Nem engedelmeskedtem kérésének, s a második felszólítás után is némán tűrtem a munkáját. Kezdtem élvezni, amit csinált, ezért szorosan összepréseltem az ajkaimat, nehogy felnyögjek egy erősebb tolás következtében.
Ujjai a vállaimba martak, majd megfordított, így már a hátamon feküdtem, és az ingerült, de szexéhes férfivel néztem farkasszemet. Gyors mozdulattal lökte ismét belém magát, de nem mozdult, ezért önkéntelenül is megmozdult a csípőm, ezzel elárulva engem.
- Mit mondtam, Kobra? – szűrte fogai között, szemei izzottak a vágytól. – Addig foglak kínozni, amíg nem teszed azt, amit kértem.
- Niall… - csuklott el a hangom, mire elmosolyodott, s lassú ütemben kezdett mozogni bennem. – Niall! – mondtam már határozottabban, így elértem, hogy növelje a tempóját.
- Na, mi az, már élvezed? – kérdezte, akaratlanul is beleharaptam az ajkamba, miközben bólintottam. Szemei a számra tévedtek, csak akkor tűnt fel, hogy egész végig nem csókolt meg.
Nem kellett sokat várnom, leengedte az arcát, majd erősen tapasztotta ajkait az enyémekre. Enyhült a szorítása, amivel a vállaimat fogta közre, tolásai is finomabbak lettek, így teljes mértékben élvezni tudtam a vele való együttlétet.
Elvált tőlem, de nem messzire, csak a homlokomhoz támasztotta sajátját, így egymás szájára lihegtünk, és suttogtuk egymás nevét. Néhány hosszú tolás után elélveztem, de ő még javában mozgott bennem, ezért kettőnk közé nyúltam, s ujjaimat a heréin jártattam. Hatalmasat nyögött, majd rám borulva élvezett el.
- Jézusom, Niall! – ordítottam fel. – Én nem szedek gyógyszert! – mondtam idegesen, közben a hajamba túrtam, s lelöktem magamról fáradt testét.
- Húztam gumit, ne aggódj, Kobra. – válaszolt álmosan, majd a hátára gördült, így már láttam is az említett tárgyat, ami nagy valószínűséggel egy nem kívánt terhességtől mentett meg.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, majd figyeltem, ahogy a szőke ellenség lehúzza magáról az óvszert, majd a kukába dobja. Visszasétált a kanapéhoz és mellettem foglalt helyet. Egyik karját a vállamra vezette, s annál fogva húzott mellkasára.
- Meg fognak ölni… - mondtam elmélázva, a szoba másik vége felé bambultam. – Lepaktáltam az ellenséggel, nekem végem.
- A mi bandánk sokkal nagyobb és erősebb. Biztonságban leszel… főleg azért, mert a vezér csaja leszel. – mondta mosolyogva, én pedig idegesen húzódtam el tőle.
- Azután, ami közöttünk történt, odadobnál egy vén fasznak? – akadtam ki, éreztem, hogy az időközben abbamaradt sírásom megint feltörni látszik.
- Hé, csak huszonegy vagyok! – mondta sértődötten, amitől kikerekedtek a szemeim.
- Az nem lehet… - mondtam, hangom megint megremegett. – Te túl fiatal vagy, nem lehetsz te a Démonok vezére. – hitetlenkedtem.
- Szokj hozzá a gondolathoz, Kobra. – mosolygott rám, majd maga alá gyűrve csókolt meg, ezzel újra életre keltve a tüzet.

Aine.

Méhkirálynő 18+

Lilth-nek.

A táncórámról tartottam hazafelé, már sötétedett. Nagyon elhúzódott az óra, így mindenki kapkodva távozott, hogy minél hamarabb otthon lehessenek. Már majdnem az utcánkba értem, amikor rájöttem, hogy a kulcsomat, telefonomat és irataimat tartalmazó kistáskát az öltözőben hagytam. Normál esetben figyelmen kívül hagytam volna, de mivel a szüleim éppen egy esküvőre voltak hivatalosak, nem tartózkodtak otthon a hétvégén. Egy reménytelen sóhaj futott ki ajkaim közül, majd kelletlenül bár, de amilyen gyorsan csak tudtam, visszafordultam az iskola felé.
A tornatermet nem kaptuk meg, így kénytelenek voltunk egy régi helységet átalakítani a pincében. Soha nem volt gondunk vele, bár kicsit igazságtalannak találtuk, hogy mi nem használhatjuk a hatalmas, fényes csarnokot. Mindig mögé kellett sétálni, majd egy kicsi, fémajtós házban található lépcsősoron leereszkedni.
Lefelé siettem a nyikorgó fokokon, majd az egyik öltöző felé vettem az irányt. Örültem, hogy senki nem vitte el a cuccaimat, mivel volt már rá példa, hogy eltűnt ez-az. A vállamra vettem táskámat, majd a nagyobb, edzős ruhákat tartalmazó zsákot is magamhoz vettem, így indultam meg ismét. Egy kicsi fény szűrődött ki a próbateremből. Magamban szitkozódtam, hiszen a többséget nem érdekli az energiapazarlás, ezért gyakran hagyják égve a lámpákat. Odasiettem az ajtóhoz és már éppen kapcsoltam volna le a fényeket, amikor halk dobogásra lettem figyelmes. Az a fiú állt ott, aki iránt sokáig gyengéd érzelmeket tápláltam, ám az utóbbi időben annyira csúnyán viselkedett velem, hogy már nem tudtam úgy nézni rá, mint azelőtt. Niall a focicsapat kapitánya, az iskola büszkesége.
- Te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem idegesen, mikor beljebb léptem. – Menj fel a terembe, te bemehetsz oda is, nem?
- Nem kell rögtön nekem esni, [T/N]! – mondta nyugodtan, kezeit maga elé tartotta. – A pincébe bárki lejöhet, nem csak a táncosoké.
- Az lehet, de neked például semmi keresnivalód itt. – kezdtem neki megint. – A nagy Niall Horan netán táncolni akar, azért jár ide le? – kérdeztem cinikusan, de ahelyett, hogy felnevetett volna, csak lesütötte a szemeit.
- És mi van akkor, ha igen? – nézett fel rám mérgesen, én csak kuncogni tudtam rajta. – Menj, mondd el mindenkinek, hogy mekkora lúzer vagyok, gyerünk! – emelte fel a hangját.
- Én… nem… nem vagyok olyan, mint te. – mondtam félig dadogva.
Elképedve nézett rám, száját résnyire tátotta, s szemein tisztán látszott a döbbenet. Más helyzetben nem mertem volna visszaszólni neki, de túlságosan magas labda volt, hogy kihagyjam. Hirtelen becsapódott egy ajtó, én pedig ijedtemben hatalmasat ugrottam.
- Kérlek, mondd, hogy ez nem az volt, amire gondolok! – mondta kétségbeesetten, hangja nyöszörgős volt.
- Nem hiszem el! – túrtam a hajamba, majd rohanni kezdtem a lépcső felé, mindhiába.
Percekig dörömböltünk mindketten a hatalmas vasajtón, de a gondnok nem hallott meg minket. Esténként mindig bezárja a termet, de még sosem jártam így. Ordítoztunk, ahogy csak a torkunkon kifért, bár mindketten tudtuk, hogy veszett ügy. Ráadásul a pincében még térerő sem volt.
- Nagyszerű! Most el kell töltenem egy teljes éjszakát a méhkirálynővel! – méltatlankodott, mire nekem kikerekedtek a szemeim. Ugye csak rosszul hallottam?

- Bocsáss meg, mit mondtál? – kérdeztem ridegen.
- Ne játszd a süketet, [T/N]. – ordított rám idegesen.
Még sosem láttam annyira kifordulva önmagából, bár tudom róla, hogy nem az a jó fiú, akinek mindenki tartja, mégis meglepett. Leült az egyik padra, amire általában csak a vizeinket pakoljuk, amíg táncolunk. Lábait keresztbe rakta, majd magára húzott egy nagyobb pokrócot, ami még egy régi pizsamaparti után maradt lent.
- Most ott fogsz ácsorogni, vagy leszállsz a magaslóról és ideülsz mellém? – kérdezte éllel a hangjában, amiért legszívesebben arcon csaptam volna. Pedig ha ismerne…

- Miért vagy velem ilyen bunkó? – tértem rögtön a tárgyra, miután lehuppantam a padra, kicsit távolabb tőle.
- Megvannak a magam okai, elhiheted. – fintorgott.
Arrébb csúszott, így már csak tíz centi maradt a lábaink között, majd könnyedén átdobta rajtam a takaró másik végét is. Éppen ideje volt, mivel lent nagyon hideg tud lenni, főleg éjszaka. Csendben ültünk, Niall néha ásított egyet, de azon kívül más hangot nem hallatott. Kicsit már rosszul éreztem magam amiatt, hogy utál, vagy baja van velem, ezért egy óvatos torokköszörülés után rákérdeztem.
- Niall, össze leszünk zárva egy darabig, és szerintem mindkettőnknek jót tenne a másik társasága. Elmondod, hogy mi a bajod velem? – néztem rá, ő azonban a szemben lévő tükröt nézte egy bárgyú mosollyal.
- Vajon mi lehet a bajom, kedves [T/N]? Te vagy a tökéletes királylány, akihez szólni sem lehet, leharapod a fejemet, ha lejövök ide, beszélgetni kezdek, te pedig faképnél hagysz… Elegem van ebből. – mondta, s miközben beszélt, hangja szépen lassan átváltott egy ijesztő tónusba.
- Nem tudom, miről beszélsz! Ha nem lennél velem mindig olyan lekezelő, akkor én sem kezdtem volna kiabálni veled az előbb. – kezdtem bele, egyre jobban sodródtam a türelmem határa felé. – Egyébként is, mikor szóltál hozzám utoljára?
- Ma akartam… - sütötte le a szemeit ismét. – Te megközelíthetetlen vagy, tudom jól, de én próbálkoztam… tegnap is, azelőtt is… egy ideje minden nap meg akartalak szólítani, de…
- De mi? – néztem rá kérdőn, mikor már meguntam a várakozást.
- De te rohadtul a suli közepe vagy, ugyan mit akarnál egy focistától? A francba is, megijesztett, hogy visszautasítanál! – kelt ki magából.
Meglepődtem a szavain, azon, hogy szerinte annyira népszerű lennék, azon, hogy nyitni akart felém, mindenen. Egy ideig csak hitetlenkedve néztem rá, majd jóízű nevetésben törtem ki. Ahányszor átgondoltam, mit is mondott, mindig viccesebben hangzott.
- Erről beszéltem. – morogta, majd fel akart állni, én azonban a kezéért nyúltam, s egy rántással visszaültettem a padra. Megéri az a sok edzés. – Mit akarsz még?
- Figyelj, nem tudom, miből szűrted le, hogy annyira sok barátom van, de azt hiszem, hatalmasat tévedtél. Egyébként pedig melyik lány utasítana el téged? – néztem rá még mindig jókedvűen, néha fel-felkuncogtam. – Niall, azt hiszem, egy kicsit lebecsülöd magadat.
- Nem vicces! Mindig vannak körülötted, nekem pedig alig vannak barátaim a posztom miatt. – mondta egy kicsit hangosabban megint, de rögtön visszavett, amikor haragosan néztem rá. – Egyszóval senki nem mer odamenni hozzád, hogy randit kérjen, vagy ilyesmi, mert te vagy Miss. Tökély. – hadarta, majd hangosan felsóhajtott és a terem végét kezdte nézni, hogy ne kelljen engem látnia.
Szóval randira akart hívni? Engem? Örömömben majdnem felugrottam, de nem tettem inkább semmit, mert az furcsán vette volna ki magát. Ő is annak a tipikus népszerűségnek örvend, mint a csapata többi tagja. Mindenki imádja, állandóan bulizni jár, a táncosok kedvenc témája, a srác, akibe a fél iskola belezúgott. Nem mondanám, hogy annyira rajongom érte, mint a többi lány a suliban, de tény, hogy nekem sem közömbös. Általánosban végig szerelmes voltam belé, még a gimnázium elején is, csak az utóbbi időben sokalltam be a szemétségéből.
- Viccelsz velem, Niall? – kérdeztem, hangom torz volt a visszafojtott nevetéstől. – Fordulj meg kérlek, ha hozzád beszélek!
Minden szó nélkül nézett rám, de nem volt sok ideje rá, mivel éhesen tapadtam az ajkaira, de ő nem viszonozta a csókomat.
- Ne haragudj, azt hiszem, félreértettük egymást. – mondtam, miközben az arcom vörösre színeződött, s 

kivert a víz. – Sajnálom!
- Most mondhatnám, hogy én is, de az az igazság, hogy piszkosul élveztem. – mondta vigyorogva, majd magához rántott és úgy kebelezte be ajkaimat.
Nyelve rögtön átsiklott a számba, de nem bántam a gyors tempóját. Akaratosan csókolt egyre mélyebben és mélyebben, kezeit a hajamba vezette. Átlendítettem a lábamat csípője fölött, így az ölébe ültem, ahonnan még jobban tudtam kényeztetni. Kemény farka nekem feszült, s mikor mozgatni kezdtem a fenekemet, ő hatalmasakat nyögött.
- Kislány, ezt most fejezd be, vagy itt foglak megdugni! – dörmögte a fülembe, amitől megborzongtam.
- Állok elébe. – mondtam én is, majd ismét hozzádörzsöltem magamat.
Néhány másodperc alatt megszabadított a felsőmtől és az az alatt lévő melltartómtól, majd kezeit bevetve kezdett kényeztetni. Míg a melleimet masszírozta, addig a nyakamtól elkezdett lefelé haladni csókjaival, ezzel az őrületbe kergetve engem. Hirtelen megszakítottam a közöttünk lévő kontaktust, majd megszabadítottam a pólójától. Ismét csókolózni kezdtünk, de közben felálltunk, így már le tudtuk húzni egymás nadrágját, s az alsóneműinket. Előhalászott egy óvszert a táskájából, majd miután magára görgette, leült elém.

- Lovagolj meg, szépségem! – nézett mélyen a szemembe, mire én azonnal teljesítettem a kérdését.
Egyszerre nyögtünk fel, amikor belém csúszott pénisze vége, majd néhány rövid mozdulat után magamba fogadtam teljes hosszát. A szemeibe néztem végig, láttam benne a tüzet, ami engem is forrón tartott, így még gyorsabban tudtam mozogni. Kezeit közénk vezette, s ujjaival a csiklómat izgatta.
- Mind- mindjárt… Niall! – nyögtem, majd egy hatalmas sikítással elélveztem a farkán. 

Remegett minden porcikám, megmozdulni sem tudtam, olyan intenzíven tört rám az orgazmus, ezért Niall a derekamnál fogva gyűrt maga alá, s úgy kezdett eszeveszett tempóban lökni. Folyamatos mozgásának köszönhetően hosszasan érezhettem a gyönyört, melyet csak tetézett mélyről jövő morgása és farkának erős remegése, mikor ő is átlépte azt a bizonyos határt. A nyakamba lihegett, mellkasa szabálytalanul és nagyon gyorsan járt fel-alá, szíve pedig hevesen vert.
- Nem voltam nagyon durva, [T/N]? – emelte fel a fejét, hogy a szemeimbe nézhessen. Nem legesen megráztam a fejem, majd egy mosoly kíséretében csókot nyomtam duzzadt ajkaira. – Mit szólnál, ha ez máskor is megtörténne?
- Azt hiszem, tetszene. – haraptam bele az ajkaimba, amitől felcsillantak a szemei.
- És egy kávéban benne lennél holnap reggel, ha kiszabadultunk? – vigyorgott rám. – Nem szeretném, ha csak a testiségekről szólna.
- Benne, viszont most aludjunk, kérlek. – néztem rá könyörgőn, s újra megcsókolt.

Gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat, majd kerestünk egy tornamatracot, amin végre aludhattunk. Szorosan vont magához, s miközben egy halk dalt dúdolt, én szépen lassan a mellkasán szenderültem álomba.

Aine.