2014. április 2., szerda

Romantikus első alkalom. 18+

P. Annának! Remélem tetszeni fog!





- Zayn hagyd abba! – kiabáltam rá a pasimra.
- Nem (T/N), most visszakapod, amit velem műveltél! – majd nemes egyszerűséggel a csípőmre ült, megakadályozva a mozgásomat.
- De, Zayn így a halálba csikizel. – nevettem, azonban nem hagyta abba, pedig nekem csak annyi bűnöm volt vele szemben, hogy nem mentem le a boltba.
- Rendben szerelmem most megúsztad. – mutatott fenyegetően a mutatóujjával, szemeit összehúzva. Kicsit feljebb emelkedett rólam, ezzel, könnyedszerrel ki tudtam bújni alóla. Egy síkba térdeltem vele, s egy kisebb csókot adtam ajkaira. Már mentem volna a dolgomra, de úgy tűnik Zayn többet képzelt ebbe a csókba. Derekamnál fogva visszarántott, s letámadott. Nyelve utat tört magának, amit az enyém engedelmesen fogadott.
- Most mit fogsz csinálni? – kérdezte érdeklődően.
- Elugrok az egyik barátnőmhöz, utána pedig hazajövök. – vázoltam fel neki a napomat.

*Zayn szemszöge*

Tökéletes! Ha, (T/N) elment, végre fel tudok készülni. 4 hónapja vagyunk együtt és még nem feküdtünk le, mivel ő még szűz. Párszor már szóba hozta, hogy készen áll, de nem hittem el neki, láttam a tekintetében, hogy csak miatta akarja feláldozni az ártatlanságát. Tegnap megvettem a dekorációt, most csak fel kell tenni azokat. A rózsa szirmait szétszórva a lépcsőn és az ágyon helyeztem el, a gyertyákból ugyan úgy tettem a lépcsőre és a hálóba is. Félhomályt teremtettem a szobában és pár füstölőt is elhelyeztem a házban, ezzel kellemes illat árasztotta el a területet. Visszamentem a hálóba, és csak vártam szívem hölgyére.

*A te szemszöged*

Hazafelé kicsit kapkodtam a lábamat, mert közelgett az eső. A házba beérve, megkönnyebbülve sóhajtottam, örültem, hogy nem áztam el.
- Zayn, merre vagy? – kiabáltam barátomat keresve.
- A hálóban. – elindultam a lépcső felé, s csak akkor vettem észre, hogy az egész lépcsőn rózsaszirmok és gyertyák vannak. Elmosolyodtam, majd kíváncsian mentem föl az emeletre. Az egész házban levendula illat uralkodott. Izgalomtól remegő kezemmel nyitottam be a szobába, ahol hasonló látvány fogadott, mint a lépcsőnél, csak itt az egész ki volt egészülve egy félistennel.
- Tetszik? – jött oda hozzám, s nyomott egy apró csókot ajkaimra.
- Zayn, erre nincsenek szavak! – néztem még egyszer körbe a szobában. Tudtam, hogy mire készül, és egyáltalán nem bánom. Ismét megérezhettem mézédes ajkait sajátjaimon, azonban most jobban elmélyültünk, s mikor feleszméltem már az ágyon voltunk.
- Csak akkor történjem meg, ha tényleg akarod. – nyomott puszit a homlokomra. Kicsit hezitáltam, nem akartam meggondolatlanul válaszolni.
- Zayn, nekem te vagy az igazi, remélem te is így érzel. Nálad jobb embernek nem is adhatnám a szüzességem. Szavaim hallatára elmosolyodott, talán egy könnycseppet is láttam a szemeiben.
- Nem is tudod mennyit jelent ez nekem. – nyakamat kezdte csókolgatni, amitől sóhajok hagyták el a számat. Zayn hajába túrtam, úgy hagytam, hogy kiszívja a nyakamat. Remélem, azért nem marad nyoma. Nyakamról kulcscsontomra tért, onnan végigcsókolta állkapcsomat, s végül elér számhoz. Ajkai kedvesen becézgették enyémet, közben keze a pólóm aljához tévedt. Nem is azért féltem az első alkalomtól, mert fájni fog, hanem azért, mert féltem mit fog szólni a testemhez. Nem teljesen vagyok megelégedve magammal, tekintve kisebb melleimet. Kissé feltűrte a felsőmet, így kicsit kilátszott a hasam. Puha ujjperceivel kezdte simogatni a csupasz területet. Szemeimet behunytam a kellemes érzés hatására. Hátam alá nyúlt, megemelt, ezzel ülő pózba segített. Hosszú ujjúm alát megfogva vette le rólam az anyagot. Zayn elmosolyodott, majd a saját felsőjét is levette. Nem ért meglepetésként a felsőteste, láttam már különböző medencés bulikon. Csillogó szemekkel néztem rá, ő pedig ugyan úgy rám. Visszafektetett az ágyra, ő pedig fölém hajolt.
- Levehetem? – mutatott melltartómra. Csak bólintani tudtam, előre éreztem a szégyent. Megkereste hátul a kapcsot, majd mikor kipattant, lecsuktam a szemeimet, s teljesen megdermedtem.
- Szerelmem, nyisd ki azokat a gyönyörű szemeidet. – simított végig arcomon. Lassan nyitottam ki a szemeimet, és rögtön Zayn vigyorgó arcával találtam szembe magamat.
- Olyan gyönyörű vagy! – csókolt meg. Elvált tőlem, utána áttért melleimre. Először kézzel, majd szájjal kényeztetett. Nagyon jó érzés volt, az viszont már egy kicsit fájt, amikor megharapta a mellbimbómat. Felállt tőlem, levette a nadrágját, így már csak egy boxerben volt, ami igen kicsinek tűnt. Visszajött felém, s kaptam egy újabb csókot. Tenyerét levezette nadrágomhoz, de mielőtt levette volna, engedélyt kért. Igennel válaszoltam, kigombolta az anyagot, s lassacskán lehúzta rólam. Ujjaival óvatosan nyúlt középpontomhoz, majd kezdette el dörzsölni. Egy nyögés szaladt ki a számon. Miután levette a bugyimat, felvezette egy ujját. Újabb nyögés hagyta el a számat, s pár perc múlva csatlakoztatta még egy ujját. Kissé felszisszentem, mire bocsánatot kért, de tudtam, hogy nem az ő hibája. A közepe felé kezdtem élvezni: hangosan nyögtem és Zayn nevét kezdtem hajtogatni. Gyorsabban kezdte mozgatni ujjait, és nyelve is csatlakozott. Hátam ívbe feszült, automatikusan Zayn hajába túrtam. Sikítva értem el a csúcsot.
- Baby ennél még lesz jobb is! – villantott rám egy perverz mosolyt. Míg én lihegtem egy kicsit, Zayn megvárta, amíg kipihenem magamat.
- Folytatatjuk? – jött vissza fölém. Bólintottam, s már készültem büszkeségéhez érni, de Zayn leállított, azzal az indokkal, hogy nem kell megtennem, mivel ma csak én vagyok a fontos. Barátom ismét felállt az ágyról, és megszabadította magát az alsójától. Méretét látva megijedtem. Hogy fog ez egyáltalán belém férni? Gondolkozásomból Zayn zökkentett ki.
- Tényleg akarod? – nézett aggodalmasan. Bólintással jeleztem a szándékaimat, majd felkészültem a legrosszabbakra. Miután bepozicionállta magát, egy határozott lökésseb hatolt belém. Felsikítottam a fádalomtól, azt hittem szétszakadok. Zayn nem mozdult, egészen addig, míg azt nem mondtam. Tövig betolta magát, mire pár könnycsepp hagyta el a szemet. Lenéztem kettőnk közé, és csak jobban kezdtem sírni. Tiszta vér volt. Zayn próbált nyugtatni, ami sikerült is. Nem sokkal később már biztos tempóban mozgott bennem, és már nem is fájt, sőt élveztem. Többet akartam Zayn-ből, ezért lábaimat dereka köré fontam. Mindketten hangosan nyögtünk, lélegzetünk gyors lett.
- Zayn… - hajtottam hátra fejemet. A fölöttem fekvő fiú gyorsítani kezdett, minek hatására elmentem. Zayn kihúzta magát belőlem, majd kezét fel-le húzogatva férfiasságán élvezett a hasamra. Pólójából egy darabot leszakítva, törölte le rólam a ragacsos, fehér folyadékot.
- Remélem nem bántad meg, és nem fájt. – nézett mélyen a szemembe.
- A kettő közül egyik sem történt meg. – nyugtattam meg. Ezek után megfürödtünk, lemostuk a vért, majd összebújva aludtunk el.

Játszadozás 18+

Liliana-nak! Remélem tetszik! Ha, nem nagy kérés, kaphatnék pár visszajelzést komiba vagy chat-be?





Már az első pillantástól kezdve imádom Niall-t és lassan, közel már egy éve az enyém. Minden egyes apró dolgával együtt.
- Kicsim, hol vagy? – úgy tűnik megjött. Nem sokszor van itthon a munkája miatt, de megpróbáljuk a lehető legtöbb időt együtt tölteni.
- Hálóban. – nem telt el egy perc sem a válaszom után, Niall már bent is volt. Mosolyogva feküdt le mellém az ágyra, s adott egy rövid csókot.
- Milyen napod volt? – kérdezte, s rám emelte a tekintetét. Mindig is imádtam a szemeibe nézni, tekintete őszinte, s a szemei tengerkékek.
- Fárasztó. Megint megszívatott a főnököm, nem beszélve arról, hogy még azért is kaptam egy lecseszést, mert sikerült elkésnem. – soroltam. Fáradtan nyújtózkodtam egyet és félretettem a laptopomat.
- Azért remélem, arra még van elég energiád, hogy szórakozzunk egy kicsit. – villantott felém egy perverz mosolyt. Én is hasonlóképpen cselekedtem. Azonnal felém kerekedett, ajkai rá találtak az enyémre, s miközben csókolóztunk, keze betévedt felsőm alá és mellemet kezdte masszírozni. Tette sóhajt váltott ki belőlem, s kezdtem nedvesedni is. Kezeimet felemeltem, jelezve, hogy vegye le rólam a pólómat. Értette a célzásomat, s megszabadított felsőmtől. Kezét hátamra vezette, ujjaival megkereste a kapcsot, majd miután megtalálta, egy gyakorlott mozdulattal kikapcsolta azt. Vállaimról lecsúsztak a pántok, s amint teljesen leesett rólam az anyag, Niall a szoba másik felébe hajította. Én is megszabadítottam a felsőjétől, s végig simítottam felsőtestén. Hátára fektettem Niall-t, s csípőjére ültem.
- Hmm… Szeretem, ha irányítasz. – fonta át karjaival a derekamat. Lehajoltam hozzá, s ajkaira tapadtam. Vadul faltuk egymás ajkait, egészen addig, még vérpirosak nem lettek. Kezeimet levezettem nadrágja gombjához, s egy egyszerű mozdulattal pattintottam ki a helyéről. Azonnal lehúztam a nadrágot a lábain, utána visszaültem eredeti helyemre. Két oldalamnál megfogva fordított maga alá a szőke fiú, ezzel átvéve az irányítást. Lábaim közé fészkelve magát kezdte szívni a nyakamat, aminek biztosan nyoma fog maradni. Éreztem ereimet lüktetni bőröm alatt, ennek következtében felnyögtem.
- Most akkor játszunk egy kicsit. – nyúlt az éjjeli szekrény felé. Nem tudtam mit akar, csak azt, hogy az a szekrény mindig is zárva volt. Nadrágját felvéve a földről, keresgélni kezdett a zsebében. Megtalálta a kis tárgyat, ami mint kiderült egy kulcs volt. Kinyitotta vele a kis fiókot, ezáltal felfedve titkait. Előhalászott belőle egy vibrátort és egy bilincset.
- Niall, neked honnan vannak ilyenjeid? – kérdeztem csodálkozva. Ezt az oldalát még nem ismertem, de felizgatott vele.
- A boltból. – közölte egyszerűen. Mellém tette a tárgyakat, majd megszabadított a melltartómtól és az alsó felemet fedő textiltől is. Levezette a középpontomhoz egyik kezét, amivel dörzsölni kezdett, másikkal fejem mellett támaszkodott. Zihálni kezdtem az érzés hatására, s legközelebb csak akkor eszméltem föl, amikor valami megzörrent. Kiderült, csak Niall nyúlt a bilincsért, majd két csuklómat összeszorítva az ágytámlának a rabságába ejtette. A vibrátort kikapcsolva nyomta föl nekem, mire felnyögtem. Kissé fájt, ezért szemöldökömet összerántva tűrtem mit is csinál.
- Remélem nem bánod, ha egy kicsit elmegyek. – vigyorgott gonoszul, s már készült elhagyni a szobát, mikor visszafordult.
- Ó, ezt elfelejtettem. – jött vissza hozzám, majd a legnagyobb fokozatra tette a vibrátort. Ujjaimat ökölbe szorítottam, a hirtelen jött élvezettől. Ismét megvillogatta mosolyát, és most már kiment a szobából.
*Niall szemszöge*
Még sosem csináltunk ilyet, de el kell mondanom, hogy nekem tetszik, és remélem, hogy (T/N)-nek is. Direkt hagytam a kulcsot az éjjeliszekrényen, mert tudtam, hogy ott eléri. Kicsit jobban felemeli a kezét, akkor lejjebb csúszik a bilincs, s onnantól már egyszerűen ki tudja szabadítani a másik kezét is. Meg sem fordult a fejemben, hogy neki ez nem jut eszébe.

*A te szemszöged*
Sikerült kiszabadítanom magamat, így kihúztam a vibrátort és kikapcsolva dobtam el valamerre, majd lementem Niall után. Valamiért sejtette, hogy a konyhában lesz, ezért az első utam oda vezetett. Meg is találtam, háttal állt nekem, ezáltal meg tudtam ijeszteni. Halkan közelebb sompolyogtam hozzá. Mielőtt még kiabálva oldalainál megfogva rá tudtam volna hozni a frászt, megfordult.
- Látom sikerült megszöknöd. Az ilyen lányok büntetést érdemelnek. – mondta, majd a pultra ültetett, és férfiassága végével kezdte dörzsölni a csiklómat.
- Niall, ne húzd már az időt. – kiabáltam rá. Szót fogadott, majd belém hatolt. Már sikerült megszoknom a méretét 1 év alatt, így egyből gyors tempóban tudott lökni. Lábaimat dereka köré fontam, ezáltal mélyebbre tudott hatolni. Hátraszegett fejjel élveztem, ahogyan ki-be siklik bennem, és minden egyes lökésével érinti a g-pontomat. Arcommal megközelítettem a nyakát, s szívni kezdtem. Néha-néha beleharaptam puha, izzadt bőrébe, olyankor felmorogott. Elváltam nyakától, s ismét az élvezetre koncentráltam. Mind a ketten hangosan nyögtünk, sosem fogjuk vissza magunkat, néha már a szomszédok is átjöttek szólni, hogy legközelebb halkabban. Ilyenkor mindig csak nevetünk.
- Olyan közel vagyok. – gyorsított fel Niall. Én is hasonlóképpen éreztem, s mikor megéreztem magamban az ondóját, az engem is a csúcsra repített.
- Remélem nem volt kifogásod az ilyen stílussal. – mondta a szemembe nézve Niall.
- Nem, sőt, nagyon élveztem. – adtam egy csókot ajkára. Utána még meghallgattuk a szomszéd papolását, majd leültünk megnézni egy filmet.

2014. április 1., kedd

A legjobb barátaim 18+



Flórának! Remélem tetszik, és hogy nem lett nagyon béna!

 


- Na, és mit csináljunk? – nyúltam végig a kanapén a két legjobb barátom társaságában. Név szerint Harry és Niall. Kisgyerekkorom óta ismerem őket, semmi sem választhat szét minket. Igaz, páran piszkálnak amiatt, hogy inkább a fiúkkal barátkozom, de sosem éreztem emiatt különcnek magam.
- Elmehetnénk enni. – vigyorgott Niall.
- Hogy neked mindig a kaján jár az eszed. – hitetlenkedtem. Elképesztő mennyit tud enni és mégis vékonyabb, mint én.
- Harry? – fordultam érdeklődéssel a göndör felé.
- Én már mondtam, hogy szívesen megnézném a tested közelebbről is. – mosolygott perverzül. Igaz, néha már emlegette, hogy nagyon szívesen segítene nekem kielégülni. Sosem gondoltam komolyan az ilyen kijelentéseit, tudtam, hogy hülyéskedik.
- Ahhoz nekem is lenne kedvem. – nézett rám Niall.
- Jajj srácok hagyatok már. – fordultam át jobb oldalamra a hátamról, így a szemükben nézhettem.
- Miért, csak lefekszünk és elfelejtjük. – jöttek egy kicsit közelebb. Néha én is eljátszadoztam a gondolattal, de mindig leállítottam magamat. Harry kezemnél fogva felállított, s Niall és közé állított. Mind a ketten hozzám simultak. A szöszi volt mögöttem, így érezhettem a kisebb dudorát. Harry is eléggé fel volt izgulva, ezért nem is akartam húzni az időt. Az előttem álló fiút megszabadítottam a pólójától, közben a mögöttem álló szösziséghez dörgölőztem. Hangosan felnyögött, majd maga felé fordított. Róla is lekaptam a felsőjét, s mire visszanéztem Harry-re már csak egy boxer volt rajta.
- Mi van? Én csak nem akarom húzni az időt. – magyarázkodott nevetve. Példájára Niall is levette magáról a nadrágot, miközben Harry engem szabadított meg a ruháimtól, egészen addig, míg csak egy melltartó és egy bugyi volt rajtam. A két fiú megnyalta az ajkaikat.
- Gyere cica. – húzott magához Niall és azzal a lendülettel le is smárolt. Nyelve áttört számba, táncra híva az enyémet. Harry akcióba lendült, s hátulról kezdte markolgatni melleimet, majd Niall is csatlakozott kényeztetésemhez. Ő kisebb terpeszbe tette a lábaimat, s anyagon keresztül kezdte el dörzsölgeti a csiklómat. Belenyögtem a szájába, azután eltávolodott tőlem. Harry a kanapéra fektetett, miután megszabadított a melltartómtól. Két lábam közé férkőzött, közben Niall mellém térdelt alsó nélkül. Tudtam mit akar, így kérés nélkül bekaptam méretét. Niall száját egy szaggatott nyögés hagyta el, s amíg én Niall-on munkálkodtam, Harry levette a bugyimat, majd bevetette két ujját. Felnyögtem a történtek hatására, majd tovább folytattam az előttem térdelő fiú kényeztetését. Hangosakat nyögött, levegőért kapkodva, s nekem egyre inkább nehezemre esett visszafojtanom a nyögéseimet. Kicsúsztattam számból Niall műszerét és kézzel folytattam tovább a dolgomat.
- Ahh… - nyögte a csúcsra érve a szöszi, s egyenesen a melleimre élvezett. Ujjaival letörölte rólam ondóját és a szám elé tartotta. Kényszerítés nélkül nyaltam le a fehér, ragadós folyadékot. Harry felemelte nőiességemtől a fejét, azt követően ujjait is eltávolította. Nem sokáig maradtam üresen, Niall azonnal bevetette magát. Bepozicionálta magát, majd óvatosan nyomult előre. Kicsit fájt, de nem adtam ennek hangot. Mikor tövig belém ért, Niall ajkait egy megkönnyebbült nyögés hagyta el. Harry mellém állt, kezeimmel megszabadítottam, az igen csak szűkösnek tűnő boxerétől.
- Gyerünk, baby, tedd a dolgod. – simított végig az arcomon. Bal kezemmel megfogtam hosszúságát, majd a nyelvemmel végighúztam rajta egy vastag csíkot, amitől libabőrös lett.
- Niall, gyorsabban. – kérésemet azonnal teljesítette, gyorsabban kezdett mozogni. Az én nyögéseim sűrűbbek, hangosabbak lettek. Harry-n gyorsabban mozgattam a kezemet, néha-néha bekaptam a tetejét, majd kicsúsztattam számból. A fölöttem fekvő fiú lökéseivel érintette a g-pontomat, ezzel nagyobb élvezetet nyújtva. Érezte, hogy közel a csúcs, s ezt jeleztem is Niall-nak.
- Én is. – mondata után, lökött még rajtam egy mélyet, ezzel belém juttatva spermáját. Niall-t én követtem, s utánam Harry is elélvezett.
- Most én jövök. – Harry leült a kanapéra, majd magár segített. Neki nagyobb, így picit fájt, ami miatt egy fájdalmas nyögés hagyta el a számat. Teljesen magamba fogattam, azután ölébe ülve megvártam, még hozzászokok a méretéhez. Egy perc elteltével mozogni kezdtem rajta, de csak lassan.
- Ohh… Ez az Baby. – ujjperceit csípőmbe vájta, s egy szaggatott nyögés hagyta el a száját. Fejét a kanapéra hajtotta, úgy élvezte tetteimet. Niall egy darabig nézett minket, utána a konyhába távozott. Nevetnem kellett, azonban a nevetésem belefulladt a nyögéseimbe. Durván Harry ajkaira tapadtam, s addig téptem, amíg el nem jött az a bizonyos érzés. Gyorsítottam a tempón, ami Harry-nek is bejött.
- Ahh… Olyan közel vagyok (T/N). – nyögte a nyakamba Harry, s elkezdte szívni az említett területet. Éreztem, szétáradó spermáját, ami hatására én is elélveztem. Leszálltam a fiúról, s öltözni kezdtem. Niall is előkerült, majd mind a ketten követték a példámat.
- Remélem nem bántad meg. – simította meg a vállamat a göndörke.
- Nem, de ne felejtsétek el, csak lefekszünk és elfelejtjük! – néztem velük farkasszemet.
- Mit is kellene elfelejtenünk? – poénkodott a szöszi, amin persze nevettünk egy kicsit, utána, mintha mi sem történt volna, megnéztünk egy filmet.

Szülinap 18+

Kitty-nek! Remélem tetszik!





Már vagy 3 órája állok sorba egy vacak videó játékért. A barátomnak, Louis-nak ma lesz a szülinapja és 2 napja semmi másról nem tud beszélni, csakis erről a játékról. Úgy a sor elején állhatok, ami nem is csoda, hiszen itt is éjszakáztam. Sosem értem, minek ilyen nagy felhajtás egy játékért, azonban most, hogy nekem is fontos kitisztult. Nincs is sok belől összesen 200 darab. Remélem senki más nem nézte ki ugyanezt ajándéknak.
*2 óra múlva*
Szerencsére sikeresen kézhez kaptam a PS játékot, így már a szekrényben nyugszik, gondosan becsomagolva. Míg a többiek feltartják Louis-t, addig mi, lányok feldíszítjük a házat, szép sorba tesszük az ajándékait és kiteszünk pár sört, unicum-ot és egyéb más alkoholt. Eddig minden hibátlanul ment, s már egy sms- is kaptunk az egyik sráctól, hogy most indulnak haza.
- Gyerünk, gyorsan bujatok el! – mondtam a többieknek, majd ők készségesen teljesítették a kérésemet. Pár perc múlva az egész brigád szinte beesett az ajtón. Valaki elkezdte ütögetni a falat, gondolom a villanykapcsolót kereste. Mire sikerült megtalálnia, s az egész helyiséget fény töltötte be, mindenki felugrott a helyéről Boldog szülinapot kiabálva. Lou nézett egy nagyot, csak akkor eszmélt fel, mikor karjaimat nyaka köré fontam, s megcsókoltam. Kezeit automatikusan derekamra tette, majd visszacsókolt.
- Na, meglepődtél? – kérdeztem vigyorogva.
- De még mennyire. Te csináltad? – nézett rám hálásan. Miután megmondtam, hogy majdnem az egész az én érdemem, indult a buli. Ilyenkor Louis nem igazán engem helyez a középpontba, de ezt nem is bánom. Ez róla szól és én nem is vagyok, azaz igazi bulizós típus.
- Gyerekek, akkor ajándékbontás! – kiabálta el magát Lou egyik haverja. Mindenki a nagy halom doboz köré gyúlt, s a kör közepén ott állt Louis. Kezével jelezte, hogy menjek oda hozzá. Odaértem, s rögtön a kezébe nyomtak egy dobozt.
- Boldog szülinapot haver. – pacsizott le vele Connor. Az ünnepelt szépen megköszönte az ajándékot, s ki is bontotta. Egy nagyon szép, egészen komoly órát kapott. Ha, én Connor és a barátnője helyében lettem volna, akkor a blokkal együtt adtam volna át. Párat még kibontott, de a többségét csak átvette és letette a földre. Ezek inkább a nagyobb dobozokra vonatkoztak. Pár órát még végigbuliztak, azonban Louis elküldte őket azzal az indokkal, hogy így nem tud felkelni. Ez igaz is, mivel holnap a szülővárosába utazunk a családjához.
- Nagyon jól éreztem magamat, köszi, kicsim. – nyomott egy apró puszit ajkaimra.
- Az egyetlen dolog, amit hiányoltam az a te ajándékod. – húzott magához egészen közel.
- Azt hittem már észre sem veszed. – adtam neki egy puszit az arcára, majd a szekrényhez igyekeztem. Lehajoltam kivenni a zacskót, de közben Louis perszelő tekintete szinte égetett.
- Parancsolj szerelmem, remélem, megelégszel vele. – nyújtottam át az ajándékát. Érdeklődve vette el.
- Ha, egy szexy fehérnemű van benne, amit letéphetek rólad, akkor máris imádom. – mondta perverzen. Tetszett az ötlet, talán majd egy év múlva. Szétnyitotta a csomagot, majd csillogó szemekkel nézett rám.
- Úristen! – kiáltott fel, majd megpörgetett a levegőben.
- Louis, Louis, nem gondoltam, hogy ennyire tetszeni fog. – kezdtem játékosan ütögetni a vállait.
- Imádom! – adott egy nagy cuppanós puszit.
- De, ugye nem terveztél egész este ezzel játszani? – kérdeztem ajkaimba harapva. Vette az adást, majd nemlegesen megrázva a fejét, s ajkaimra tapadt. Szenvedélyesen téptük egymás ajkait, s közben az ágy felé toltam. Mikor a lába beleütközött a keretbe, ledöntöttem az ágyra. Minden el van tervezve. Kizárólag csak én kényeztetem őt és én is irányítok. Lábamat átvetettem csípője felett, majd nadrágon keresztül ráültem férfiasságára. Nem akartam húzni az időt, felsőjét egyből eltávolítottam róla, s ismét megcsodálhattam tökéletes felsőtestét. Nincs annyira kigyúrva, de nekem így tökéletes. Nyakát kezdtem kényeztetni, hol szívtam, hol puszilgattam, közben, hogy felizguljon csípőmmel körköröztem. Tovább haladtam kulcscsontján keresztül, egészen a nadrágja aljáig. Egy gyors mozdulattal gomboltam ki a farmerét, s húztam végig lábaim. Miután teljesen lekerült róla a ruhadarab, azonnal visszatértem alsójához, s attól is megszabadítottam. Mérete már a hasa alját csapta, amitől csak még nedvesebb lettem. Ha, akartam volna sem tudtam volna ennél izgatóbb dolgot összekreálni.
- Látom ma eléggé gyors vagy. – mondta mielőtt még bekaptam volna a méretét.
- Felőlem választhatsz, vagy gyorsan, vagy kínzóan lassan. – másztam föl hozzá és megcsókoltam.
- Maradjunk a te tempódnál. – kacsintott rám. Folytattam ott, ahol elkezdtem. Számba az egész hosszát bevettem, s kezeimmel a golyóit kényeztettem. Ujjait ökölbe szorította, a lepedőt kezdte markolászni.
- Ohh… Olyan jó vagy! – szűrte ki a szavakat a fogain. Olyan jó volt látni, ahogy alattam küzd a nyögéseivel. Gyorsítottam a tempón, hogy minél előbb el tudjam juttatni őt a csúcsra. Kezeim sem álltak le, s ennek pár percen belül meg is lett az eredménye. Egy hangosat nyögve élvezett a számba. Lihegett még egy kicsit, majd maga alá nyomott.
- Most te jössz. – zihált még továbbra is.
- Nem, most te vagy a szülinapos. – ezzel visszaszerezve az irányítást, s immár újra az ölében ülve izgattam fel. Mire újra készen állt, ráereszkedtem. Nem okozott fájdalmat, könnyen belém siklott. Mindkettőnk száját egy jóleső nyögés hagyta el a szánkat.
- Gyerünk, lovagolj meg, édes. – teljesítettem a kérését, majd először lassan, utána fokozatosan gyorsítottam a tempón. Néha leírtam egy nyolcast a csípőmmel, olyankor Louis az ujjait bőrömbe vájta. A nyögéseink töltötték be az egész házat. Éreztem, ahogy az alhasamban épül az érzés, a tudtam nemsokára itt a vég. Még jobban gyorsítottam, már csak attól féltem, hogy leszakad az ágy.
-Louis… - nevét nyögve értem el a csúcsot, ezáltal ő is elment. Még egy ideig mozogtam, majd ledőltem mellé.
- Ez volt az eddigi legjobb szülinapom. – suttogta, s megcsókolt. Ránk húzta a takarót, majd fészkelődni kezdett, és ezt a műveletét egy nagy reccsenés követte.
- Azt hiszem leszakadt az ágy. – suttogta halkan.
- Szerintem is. – nevettünk rajta egy jót, s megegyeztünk, hogy holnap, mikor visszaértünk Lou szüleitől veszünk egy újat.