Mr. Tomlinson 18+

- Valaki megmondaná a végeredményt? – kérdezte selymes hangján, melytől megborzongtam. Mielőtt a szemembe nézhetett volna, gyorsan elkaptam tekintetem, s elpirulva néztem lefelé, hogy számolhassak. Nem is írtam semmit. Annyira belemerültem a bámulásába, hogy egy betűt sem írtam a fizikafüzetembe. – Thomas? – szólította fel a fiút, aki egyel előttem ült, de ő is csak egy vállrándítással felelt. – Esetleg a hölgy mögötte? – szegezte rám a tekintetét, majd ijedt ábrázatomat látva felém indult.
- Nem tudom. – böktem ki halkan, magamban pedig abban reménykedtem, hogy megtorpan és majd valaki mást kérdez, ő azonban tovább sétált és mellettem állt meg. Rosszallón hümmögött egyet, majd visszasétált a táblához. Szemeimet végig formás hátsóján nyugtattam.
- Van esetleg még valaki, aki képtelen volt egy ilyen egyszerű egyenletet leírni a füzetébe? – tette fel az újabb kérdést bosszankodva. Néma csend fogadta. – Remek, akkor [T/N], megtennéd, hogy itt maradsz óra után? Beszédem van veled.
Szégyenlősen bólintottam egyet, majd ismét őt kezdtem tanulmányozni a fizikai egyenletek helyett. Világos nadrágja úgy simult a combjaira, mintha csak neki tervezték volna. Fekete pulóvere pedig hihetetlenül férfiassá tette. Mr. Tomlinson volt az iskola, sőt, valószínűleg a világ leghelyesebb tanára. Fekete keretes szemüvege tökéletesen illett arcához, felzselézett haja pedig sokkal fiatalabbnak láttatta. Egyszer elkaptam egy beszélgetést, amiben említették, hogy nemrég ünnepelte a huszonkilencedik születésnapját.
Csak tíz év.
Kicsengettek. Összeszedtem minden könyvemet és amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam helyemről, s az ajtó felé kezdtem rohanni.
- [T/N], nem felejtettél el valamit? – hallottam meg magam mögül azt a hangot, ami már hónapok óta kísért engem.
- Sajnálom. – mondtam, majd már indultam volna kifelé, de ő ismét feltartott, ezúttal egy torokköszörüléssel. Lehunyt szemekkel fordultam vissza, s vártam, ahogy ordítani kezd. Semmi sem történt.
Érdeklődve, kicsit félve pillantottam ki szempilláim alól, de csak a hátát láttam, ahogy éppen a táskájába pakolja könyveit. A teremben már csak pár diák maradt, de ők is hamarosan távoztak. Óvatosan letettem a cuccaimat a tanári asztal mellé, majd annak nekidőlve kezdtem kémlelni tökéletes testét.
- Mi volt ez órán, [T/N]? – tette fel az újabb kérdést, miközben lassan felém fordult. Arcán egy sejtelmes félmosoly terült el. – Te választottad az emelt óraszámú fizikát. Mi a baj, hogy nem figyelsz az órákon?
- Semmi, nem fordul elő többet, csak én… - kezdtem, de inkább abbahagytam. Nem szeretném, hogy bárki is megtudja az őrült vonzalmamat Mr. Tomlinson iránt. – Csak rossz napom van. – hazudtam.
- Hm. – támasztotta csípőjét az asztalnak, ezzel egy időben karjait összefonta a mellkasán. Nem tudtam megállni, hogy ne vezessem rajta végig a szemeimet. A vékony anyag láttatni engedte izmait. – Nincs ennek semmi köze… - egy pillanatra szünetet tartott, s mélyen az enyémbe fúrta tekintetét. - … hozzám?
- Micsoda? Önhöz? Dehogy. – nevettem fel, de biztosra tudom, hogy észrevette rajta az erőltetettséget. Arca elkomorult, valószínűleg a sorozatos hazugságokból lett elege. – Tényleg. – bizonygattam.
- Rendben, de kérlek, ne falj fel máskor a szemeiddel, ha lehet. – mondta halkan, majd táskájával együtt elhagyta a termet.
Én csak ámulva, talán nyitott szájjal álltam ott egyedül, még a következő óra kezdetét jelző csengő sem tudott kizökkenteni a sokkból, amit utolsó mondatával okozott. Ő most flörtölt velem? Vagy csak a gyermekies tréfáját űzte velem? Néhány alsóbb éves jött be a terembe, mire én valahogy összeszedtem magamat és kirohantam onnan. A következő órákon csak magam elé bámultam, eszem pedig azokon a szavakon járt, melyeket csodás, csókolni való ajkain ejtett ki.

Este már majdnem lefeküdtem, mikor a telefonom csipogott egyet. Fáradtan nyitottam meg az üzenetet, ami egy számomra ismeretlen feladótól érkezett. A tartalmán meghökkentem:
„Holnap elmagyarázom a mait. Adj okot rá, hogy beszélhessünk!”
Összezavartan, a fejemet ingatva töröltem ki az üzenetet. Biztosan téves számra küldte valaki az ország másik végéről. Gyakran megesik.

***

Remegve nyomtam le a terem kilincsét. Lábaim alig tartottak meg, magam is csodálkoztam rajta, hogy jutottam el a helyemig. Átható kék tekintete végig követett, s még akkor is magamon éreztem, mikor már leültem a padba, és a könyveimet kezdtem kipakolni.
- Ma csak feladatokat oldunk. – mondta tömören, majd felírta a táblára az első számát. – Daniel, gyere ki, a tiéd lesz.
A fiú felállt, Mr. Tomlinson pedig a helyére ült, és a füzetébe kezdte írni a feladat megoldását. Mindig így csinálta, hogy senki se maradjon le, amíg a táblánál dolgozik. Velem egy sorban ült, csak a szemem sarkából láttam, ezért egy kicsit elfordítottam a fejemet. Teljesen belefeledkeztem a látványába, neki még egy egyszerű fehér póló is jól áll. Lábait fekete csőnadrágba bújtatta, így még fiatalosabban nézett ki, mint bármikor.
- Helyes, a következő legyen [T/N]! – mondta, én pedig összerezzentem. Arcára emeltem a tekintetem, s láttam, hogy engem néz. Végig tudta, hogy bámulom?
Megint nem írtam semmit. Kicsit elpirultam, ahogy az üres lapot tanulmányoztam a füzetemben. Azzal sem voltam tisztában, hogy Daniel milyen típusú feladatot oldott meg. Lehajtott fejjel indultam meg a tábla felé, majd visszafordulva láttam, ahogy a leült a helyemre.
- Megint nem dolgoztál? Ez így nem mehet tovább! Megint el kell beszélgetnünk! – mondta erélyes hangon, azonban arcán mintha valami mosolyféle suhant volna át.
Lediktálta a feladatot, amit gyorsan megoldottam, hiszen csak két egyszerű képletet kellett használni. Örültem, hogy nem adott nehezebbet, mert abba biztosan beletört volna a bicskám. Visszaültem a helyemre, ahol is összefirkált füzetem fogadott. Benne volt a feladat, valamivel rendezetlenebbül, mint ahogy én a táblára felírtam, mellette pedig néhány sor, amit nem tudtam hova tenni.
„Köszönöm! Végre tudunk rendesen is beszélni.”
Mintha nem is nekem címezte volna, egyszerűen értelmetlennek tűnt. Gyorsan vége lett az órának, már csak azt vettem észre, ahogy a többiek kisétálnak a teremből. Egyedül maradtam vele. Összeszedtem mindenemet és miután belegyömöszöltem a táskámba, az asztalához sétáltam, ahogy előző nap is tettem.
- Nem értem, hogy mit köszön, tanár úr. – kezdtem bele, mire mosolyogva nézett rám fel a papírjai mögül. Kék szemei szinte szikrákat szórtak.
- Hogy okot adtál rá, hogy tudjunk beszélni. Nem gondoltam, hogy érteni fogod, de mégsem írhattam oda a végére a nevemet… - mondta, mire nekem egyből beugrott az este kapott üzenet. Ő írta volna?
- Mi? Honnan tudja a számomat? – akadtam ki, hangom magasabban csenget, mint valaha. – Egyáltalán miért írt nekem SMS-t? És egyébként is…
- Nyugodj meg, kérlek. – állt fel, majd megkerülve az asztalát velem szemben állt meg, akárcsak tegnap. – Ez volt az utolsó órád, ugye?

Egy hang sem jött ki a torkomon, így jobb híján egy bólintással feleltem kérdésére. Felém nyúlt, vékony ujjai a csuklómra fonódtak, majd pár pillanat múlva a szertárban találtam magamat. Bizonytalanul néztem rá.
- Szóval, most újra megkérdezem azt, amit tegnap. Őszintén válaszolj! – mondta a szemembe nézve, veszélyesen közel állva hozzám. – Miattam nem figyelsz a tananyagra?
- Ne- nem. – válaszoltam, de kérdő tekintete kényszerített, hogy az igazat mondjam. – Jó, igen.
- Jó ezt hallani. – nyalta végig a száját, majd ismét megfogta a kezeimet, ezúttal az ujjait fonta az enyéim közé. – Mit gondolsz, tudnánk segíteni a problémádon?
- Talán. – motyogtam, mire egyik kezét kiszabadítva felemelte az államat. Majdnem összeértek ajkaink, olyan közel került hozzám.
- Csak talán, [T/N]? Nekem az nem elég. – morogta a bőrömre, majd finom puszikat szórt az arcomra.
Szívem hevesen dobogott, tudtam, hogy megérezte az ütemtelen pulzusomat. Elmosolyodott. Hirtelen cikázott át rajtam a felismerés, miszerint tényleg ő áll előttem, és tényleg akar tőlem valamit.
- Szóval? Kívánsz engem? – érdeklődött, de igazán nem is érdekelte a válaszom, kemény férfiassága úgy feszült a combomhoz, mintha már ezer éve erre várna. – Szeretnéd, hogy végigcsókoljam a tested? Hogy órákon át kényeztesselek? Szeretnéd átélni velem a legnagyobb gyönyöröket? – döntötte nekem homlokát, így megint egy vonalba kerültek ajkaink.
- Igen. – leheltem, s közben előrébb nyomtam magamat, így minden porcikánk érintkezett.
Karjai lesiklottak a derekamig, majd onnan a hátamra. Hirtelen értek össze ajkaink, majd rögtön kutakodó nyelvét is megéreztem a számban. Egy pillanatig sem tiltakoztam, egyszerűen csak akartam őt. Nem érdekelt, hogy mi lesz utána, csak érezni akartam őt.
- Voltál már férfival? – nézett mélyen a szemembe, mikor elváltunk egymástól, hogy levegőhöz jussunk.
- Igen.
- Korodbelivel vagy rendes férfival? – kérdezte ismét, hangja remegett a kuncogástól. – Válaszolj, szépség!
- Daniellel. Vele egyedül. – válaszoltam gyorsan, mire izmai megfeszültek, de egy pillanat múlva már ismét vággyal teli szemekkel nézett le rám.
- Akkor most megtudod, hogy mi az, amit igazi szeretkezésnek neveznek.
Éhesen tapasztotta ajkait az enyéimre, miközben keze a hátamon futkosott fel-le. Mikor a derekamhoz ért, benyúlt a pólóm alá, majd egy kis simogatás után lehúzta rólam az anyagot. Belül sikított egy hangocska, hogy ennek rossz vége lesz, de a vágyam felülkerekedett rajta. Minden porcikám vágyott az érintésére.
Vad csókok között vetkőztettük egymást, gyors ütemben kerültek a ruháink a földre, míg rajtam csak egy bugyi, rajta pedig az alsónadrágja maradt. Melleimet kényeztette kezeivel, míg ajkait nyakamon nyugtatta, s finoman harapdálta. Oldalam mentén vezette le az ujjait, míg el nem érték a fenekemet, majd minden megerőltetés nélkül felültetett egy kis asztalra. Nem vette el csak úgy a kezeit, a bugyimat is húzta velük együtt. Mire levette, már én is a boxeréért nyúltam, s néhány simítás után megszabadítottam tőle. Férfiassága már kőkeményen lüktetett, szinte a hasáig felért. Ujjait becsúsztatta az állam alá, majd felemelte a fejemet. Komolyan nézett rám, tekintete fogva tartott.
- Most még leállhatunk. Szeretnéd, ha abbahagynánk, [T/N]? – kérdezte, hangjából eltűnt az iménti játékosság.
- Nem! – mondtam hirtelen, mire elvigyorodott. – Vagyis… - kezdtem, de ujjai a számra simultak, ezzel elhallgattatva engem.
- Nem szégyen, ha akarod. Én is majd belepusztulok, hogy az enyém legyél. – suttogta a fülembe, majd egy lépéssel a két combom közé állt. Az egyik polcról levett egy dobozt, melyben óvszerek voltak, s magára görgetett egyet.

Férfiassága a csiklómnál lüktetett, ezzel is tüzelve a bennem lévő vágyat. Néhányszor én is megmozdultam a csípőmmel, s talán ez volt az, ami nála is betette a kiskaput, mert egy mélyről jövő morgás után lenyúlt kettőnk közé, beigazította a farkát, majd néhány centi mélyen belém vezette.
Egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy az a férfi hatolt belém, akiért annyi ideje sóvárgok. Megpróbáltam kikapcsolni az agyamat, hogy teljesen átadhassam magam a pillanatnak.
Végigfektetett az asztalon, majd fölöttem helyezkedett el, de nem húzódott ki belőlem. Mozogni kezdett, először csak ki és néhány centit be, majd egyre mélyebben és mélyebben, miközben végig a nyakamba volt borulva. Minden lökése közelebb sodort a gyönyörhöz, s ahogy erősödtek a tolásai én úgy kezdtem elveszíteni minden kontrollomat, s mikor már nem bírtam tovább egy hangos nyögés kíséretében hulltam darabokra a karjaiban.
Ő még nem élvezett el, de felfoghatatlanul gyors mozgásából arra következtettem, hogy már nincs neki sok hátra. Igazam volt. Hirtelen rázkódott meg, belül melegség öntött el, szívem hangosan dobogott, az ő orgazmusa engem is újra megrengetett.

Arcát a nyakamba fúrta, s reszelős, mély hangon szólt hozzám:
- Ezentúl figyelsz majd az óráimon, szépségem? – kérdezte, közben még néhányszor megmozdult bennem.
- De csak ha mindennap emlékeztet erre a délutánra. – mondtam neki mosolyogva, bár azt ő nem láthatta. Belenevetett a nyakhajlatomba.
- Azt hittem, rögtön tegezni fogsz, és nem kell majd külön megkérni rá, de akkor most megteszem: kérlek, hívj Louis-nak és kezelj úgy, mintha a pasid lennék. – morogta a fülembe, majd ismét visszaejtette fejét a vállamra. – Vagyis… ne csak úgy kezelj, mint a pasidat. Szeretnék a barátod lenni.
- Szeretném, ha az lennél! – mondtam az ő szavaival, így csak egy édes nevetés és egy csók volt a válasza.
- Azt a Daniel gyereket pedig kiherélem, esküszöm! – mondta a szemeimbe nézve, mire rosszalló tekintettel meredtem rá. – Jó, csak akkor teszem meg, ha még egyszer rád néz.
- Oké. – nyögtem a szájába, majd ismét csókolózni kezdtünk.

***

Sziasztok! Bocsánatkéréssel tartozom, amiért ennyi ideje nem volt friss rész. Elkezdődött a suli, és keményebb, mint (Louis a történetben) amire számítottam. Sajnálom, hogy nem jelentkeztem, de egyszerűen nem volt pofám ideállni elétek azzal, hogy ne írjatok, mert nem lesz friss. Nincsenek jó kifogásaim, hogy miért nem írtam (a suli sem jó érv, mert sokan írnak akár egyetem mellett is)… Egyszóval SAJNÁLOM! Nem ígérek semmit, hogy mikor lesz rész, de megpróbálok hozni néha valamit.

Legyetek jók,

Aine.