A barátom Louis kamionsofőr, állandóan úton
van. Engem ez sokszor megvisel, legfőképp az egyedüllét az, ami igazán zavar.
Mikor utoljára beszéltünk telefonon, azt mondta, hogy ma fog hazajönni,
remélhetőleg dél körül ezért kellőképp előkészültem a fogadására: sütöttem pár
muffin-t, elkészítettem a kedvenc ételét és teljesen kitakarítottam a házat,
hogy tisztaságba érjen haza. Izgatottan sürögtem-forogtam a konyhában, már
nagyon vártam az érkezését, megpróbáltam mindent elrendezni a fejemben és csak
arra gondolni, hogy a barátom örüljön a kis meglepetésnek. A kulcs csörömpölése
zavarta meg gondolkodásom, azonnal felugrottam és a hang irányába siettem. Lou
mosolyogva jött felém, felkapott és szorosan magához vont, miközben erősen
kapaszkodtam nyakába. Egy hosszú csókot leheltem ajkaira, amit egy édes
hümmögéssel díjazott. Letett a földre és kézen fogva vezettem a konyhába, amit
nemrég előkészítettem. Miután megvacsoráztunk, nekiláttam elmosogatni a piszkos
edényeket. Hirtelen valami keményet éreztem a fenekemnél, mire vigyorogva
fordultam meg és Louval találtam szembe magam. Megcsókolt, majd újra felkapott
és a hálószoba felé kezdett vinni. Lerakott az ágyra, pont úgy, hogy én voltam
alatta, ezért azonnal fordítottam a helyzetünkön.
- Most én,
kényeztetlek téged! – suttogtam csábítóan a fülébe. Lassan felült, gyorsan
lekaptam róla a felsőt, majd nagy nehezen a nadrágot és megláttam a boxerben
raboskodó „vadállatot”. Az utolsó ruhadarabot is levettem róla, majd magamról
is rettentő gyorsasággal kapkodtam le a ruháimat. Mikor teljesen meztelen
voltam, elkezdtem neki táncolni. A hatalmas ágy előtt álltam és ringattam a
csípőmet, miközben kezemet levezettem szeméremdombomhoz, ahol lassan dörzsölni
kezdtem a csiklómat, ami természetesen nyögéseket váltott ki belőlem. Louis
szenvedve nézte minden mozdulatomat, ugyanis annyira fel volt már izgulva, hogy
pénisze a hasa alját verdeste. Megsajnáltam őt, s közelebb léptem. Felmásztam
hozzá az ágyra, majd a fülébe suttogtam.
- Kezdődik –
nyaltam meg fülcimpáját és lejjebb csúsztam. Nyelvemmel megérintettem pénisze
hegyét, majd lassan megnyaltam a heregolyóit. Egy hangos, férfias nyögéssel
díjazta tetteim, ami arra ösztönzött, hogy tovább folytassam. Nyalogattam,
mikor megszólalt.
- Ké-kérlek kapd be! – utasított remegve.
Kérését azonnal teljesítettem, végighúztam a kezem egész hosszán, majd
elkezdtem mélytorkozni. Hangos nyögésekkel és hörgésekkel díjazott meg. Újra
visszatértem golyóihoz, úgy érzem ez a gyengepontja, ezért kézzel simogattam és
gyengéden nyomogattam őket, miközben pénisze még mindig a torkomban volt. A
haja csapzottan tapadt a homlokára, arca teljesen kipirosodott és alig kapott
levegőt. Ez teljesen beindított engem, s nem állhattam meg, hogy ne nyúljak
magamhoz. Csiklómat dörzsöltem és pöckölgettem, mikor megéreztem, hogy Louis
farka rángatózni kezd a számban és a meleg nedv teljesen elönti a számat.
Gyorsan lenyeltem és egy forró csókot nyomtam ajkaira. A nyelvemmel húztam egy
vastag csíkot a nyaka alatti részre, amitől teljesen libabőrös lett. Ahogy négykézláb
támaszkodtam felette, éreztem, ahogy pénisze megérintette fenekem.
Én már
teljesen nedves voltam, alig bírtam féken tartani magam. Mikor Lou megint
felizgult, ráereszkedtem méretes farkára és mindkettőnk száját egy mélyről jövő
nyögés hagyta el. Elkezdtem guggolásban ugrálni és az élvezet teljesen
hatalmába kerített mindkettőnket. Louis egy hirtelen mozdulattal fordított a
helyzetünkön, így én kerültem alulra. Elképesztő gyorsasággal döngetett, a
melleim fel-alá ugráltak, és az még rátett egy lapáttal, hogy heréi
folyamatosan fenekemhez csapódtak, amitől még élvezetesebb volt az egész. Az
alhasamban érezni kezdtem azt a bizonyos feszítő érzést, ami lassan kezdett
elhatalmasodni felettem. Louis is így lehetett, amint láttam.
- Szeretlek –
mondta két hangos nyögés között, mire egy gyors csókot nyomtam ajkaira.
- Louis, én
mindjárt elmegyek! – sipítottam.
- Kiáltsd a
nevem! – nyögte, majd hátát karmolászva döntöttem hátra a fejem. Már nem bírtam
sokáig, és ezt Ő is látta rajtam.

- Tetszett a
kedveskedésem? – kérdeztem vigyorogva, mire mosolyogva bólintott.
- Eszméletlen
volt! – mondta lihegve, teljesen kimerülten. Mivel már teljesen besötétedett,
úgy gondoltuk felesleges már elmenni bárhová, ezért az ágyban maradtunk és
megpróbáltunk aludni. Mivel mindketten teljesen meztelenek voltunk, pimaszul
odapréselődtem a fenekemmel Louis ágyékához, amit nem vett jó néven.
- Ha így
folytatod, lesz még egy menet! – nevetett, mire én is felkuncogtam és az álom
lassan hatalmába kerített bennünket.
Folytasd!!!!!!!!:))
VálaszTörlés