Tudtam, hogy meg fogom bánni, de ismét itt állok az 5
legjobb barátom előtt. Ez még nem is lenne, gond, ha ők nem meztelenek
lennének, és nem éppen egy kiadós csoport szexre készülnénk. Harry a karomnál
fogva állított fel, miután segítettem neki kilépni a boxeréből. Én még mindig
ruhákkal vagyok lefedve, de ez nem fog sokáig így maradni. Miután felálltam,
Zayn egyből a felsőmtől szabadított meg, Liam a melltartómért nyúlt, Niall a
nadrágomat segítette le, Louis a bugyimat vette el.
- Olyan szexy vagy. – nyögött egyet Harry. Mindannyian
ajkaikba harapva néztek engem, s én nem tudtam ki elé is guggoljak le először. Zayn
megkönnyítve a döntésemet tepert le, durván smárolni kezdtük, s közben kezemet
férfiasságára vezettem. Érintésemre számba nyögött, majd se szó, se beszéd a
kanapéra döntött, s azonnal belém hatolt. Felordítottam a fájdalomtól, még be
sem voltam rendesen nedvesedve. Borzasztó érzés volt, ahogyan bennem mozgott,
érdes és durva érintése volt. Niall fájdalmam csillapításaként gyúrni kezdte
melleimet, s néha-néha rá is harapott mellbimbómra. A percek múltak, s az
élvezetnek is eljött az ideje. Miközben Niall még mindig a melleimen ügyködött,
Zayn egyre jobban, mélyebben kezdett tolni.
Kéjes nyögések hagyták el a számat,
s közben a szöszi fiú haját markolásztam. Hátam ívbe feszült, éreztem, hogy el
fogok menni, azonban azt is sejtettem, Zayn ezt nem fogja hagyni. Niall
abbahagyta kényeztetésemet, s egy hangos nyögés keretében Zayn belém élvezett.
Mielőtt én is elmehettem volna, lökései abbamaradtak, majd kihúzódott belőlem.
Kellemetlen érzés volt kitöltetlenül, felizgulva ülni a kanapén, miközben van
itt még 4 fiú, akik a gyönyört várják. Harry azonnal átvette Zayn helyét, s
mellém Liam térdelt le. Kezemet Liam nemi szervére csúsztattam, s fokozatosan
kezdtem fel-le húzogatni rajta. Csak, hogy egy kicsit húzzam az agyát,
percenként változtattam a tempón. Miközben én Liam-en dolgoztam, Harry is tette
a dolgát. Egyre vadabbul döngetett, a ez már egyáltalán nem fájt, hisz’ Zayn
már benedvesített. Sikítottam élvezetemben, egy külső szemszögéből szinte egy
kurvának tűnök. Harry golyói csapkodták fenekemet, s hogy nagyobb élvezetet
tudjak adni Liam-nek, bevettem számba a műszerét. Nagy nyögéssel reagált
tettemre, majd behunyta szemeit. Pár mélyebb lökésnél farkára nyögtem, minek a
következmény az lett, hogy a számba élvezett. Tekintetem a többiekre irányult,
Zayn már fel volt öltözve, Liam is a ruháiért nyúlt, azonban a legizgatóbb
látképet mégis, Niall és Louis nyújtotta. Egymás előtt térdeltek, s verték ki
egymásnak. Nem tehettem más, a kilátás hatására nyögnöm kellett. Még jobban
beindultam, s csípőmmel én is rásegítettem Harry munkájára. Ugyan úgy, mint
előbb, ő sem hagyott engem elélvezni, rögtön átadta a terepet Niall-nek. Louis
szintén mellém térdelt, játékszerét, azonnal számba lökte. Torkomra csúszott,
ami kicsit kellemetlen érzés, de hamar meg lehet szokni. Őrült tempóban kezdtem
őt szopni, s eközben Niall is belém hatolt. Louis farkára sikítottam az
élvezettől, s úgy mint Harry-nél, Niall-nél is mozgatni kezdtem a csípőmet.
Minden vágyam volt végre kielégülni, de ezt eddig nem hagyták. Lou a melleimet
kezdte szorongatni, ebből rájöttem, hogy hamarosan el fogja érni a gyönyört.
Ujjaimmal heréit kezdtem markolászni, s ettől el is élvezett. Minden egyes cseppjét
lenyeltem, majd incselkedve körbenyaltam ajkaimat. Louis rám kacsintott, s ő is
öltözni kezdett. Most már minden figyelmem Niall-re irányulhatott, s az
élvezetre. Alhasam feszíteni kezdett, tenyeremet ökölbe szorítottam, s Niall
lökései lelassultak, azonban mélyebbek lettek. Nem telt bele egy perc sem, a
szöszi fiú belém ürítette magát, s ettől én is elélvezhettem. Lihegve álltunk
fel a ruháinkért kutatva, s mikor megtaláltuk az összes darabot, felöltöztünk.

- Akkor ezt is elfelejtjük, mint a többit? – kérdezte Liam.
Egymásra nézve bólintottunk, majd miután megnéztük a legújabb vígjátékot a fiúk
hazamentek.
Deanna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése