Az edzőm 18+

Dreamy Girl-nek.

Gyorsan rohantam a közeli focipálya felé, már teljesen elkéstem, de még próbáltam menteni a menthetőt. Otthon rögtön edzőruhába, vagyis melegítőbe bújtam, hogy amikor odaérek, már ne kelljen azzal vacakolnom, hogy öltözködjek. A hideg levegő csípte az arcomat, torkomban kellemetlen érzés terjedt szét, ahogy számon át próbáltam levegőhöz jutni. Hajam mögöttem lobogott, menet közben kötöttem lófarokba, biztosan kócos volt.
Lány létemre imádom a focit, ezért már nagyon sokat szekáltak, ki akartak tiltani a csapatból, sőt még a legjobb barátaim is elfordultak tőlem. Szerintük egy lány maradjon a vásárlásnál és a körömfestésnél, ne kezdjen olyan sportot, amiben nem állja meg a helyét. Ahhoz képest, hogy nem vagyok fiú, rengeteg gólt lőttem már, sőt, még egy ösztöndíjat is nyertem a városi sport egyetemre.
Amikor megláttam a füves részt, még nagyobb tempóra kapcsoltam, így egy perc múlva már az edzőm előtt álltam lihegve. Utálja, ha kések.
- Bocsánat, edző bá, de egy kicsit elaludtam. – vakargattam meg a tarkómat, mire csak legyintett egyet, és a pálya irányába biccentett a fejével. – Megyek már.
Louis, vagy, ahogy mi nevezzük, edző bá, egy a húszas évei közepén járó, irtózatosan szexi focista, aki ahelyett, hogy magának csinált volna fényes karriert, úgy döntött, hogy inkább fiatalokat készít fel a sikerre. Rengeteg elismerést kap mindenhonnan, több neves fociklub is szerződtetni akarta már, ám ő mégis minket választott. Kora ellenére magázzuk, bár én sem tudom pontosan, hogy miért. Remek ember, vicces, megértő, de kellően szigorú is. Számomra ő jelenti a tökéletességet, de sajnos ő tudomást sem vesz rólam, mivel majdnem hét évvel vagyok nála fiatalabb.
- Jól van srácok, ma csak kapura lövünk, rossz idő van, mindjárt esik, nem maradunk sokáig. – harsogta a mi kedvenc edzőnk, majd a sípjába fújva jelezte, hogy induljunk meg a pálya végéhez, ahol gyakorolni fogunk. – Josh, nyomás védeni, a többiek fognak labdát, és rárúgják! – hangzott fel megint, majd újra megszólaltatta a sípját.
Josh a kapusunk, a város egyik legjobb védője. Sokáig az ellenséges klubnál focizott, de mikor rájött, hogy nálunk többre viheti, átigazolt, így már szinte sérthetetlenek lettünk.
Sorban haladtunk, mindenki megpróbált túljárni a fiú eszén, azonban ő nagyon fürge volt, így az összes lövés közül csak kettőt nem tudott kivédeni. Megint körbeértünk, újra és újra. Mindössze fél óráig játszottuk ezt, amikor is egy hatalmas mennydörgés kíséretében szakadni kezdett az eső.
- Mára végeztünk, vigyétek be a labdákat, sziasztok! – ordított Louis. Mindenki megfogta a labdáját, és amilyen gyorsan csak tudtunk, berohantunk a féltető alá. A srácok nem szégyenlősködtek, előttem, a csapatoknak fenntartott pihenőhelyen húzták át a ruháikat, én azonban a táskámmal együtt bevonultam az öltözőbe.
Soha nem zártam még be az ajtót, mivel a fiúk tiszteletben tartják, hogy öltözködni akarok, míg én nem mondom el senkinek a történeteket, melyeket edzésen osztanak meg egymással. Ledobtam a cuccaimat a legközelebbi padra, majd a felsőmet áthúztam a fejemen, így már csak egy trikó és az alatta lévő sportmelltartó maradt rajtam. A nadrágomtól is megszabadultam, és már akartam felhúzni a farmeromat, amit még otthon gyorsan beledobta a táskámba, amikor hirtelen megnyikordult az ajtó, ezzel jelezve, hogy valaki belépett a helységbe. A fejemben már fontolgattam, hogy egy óriási pofonnal indítom a beszélgetést, de amikor megfordultam, az edzőmmel néztem farkasszemet. Tekintete izzott, testemen cikázott végig, majd összekapcsolódott az enyémmel.
- [T/N], nem beszéltünk még a késésekről? – kérdezte a szokásosnál sokkalta mélyebb hangon. – Tudod, hogy mindig büntetőt kap az, aki késik. – morogta, s egy lépéssel közelebb jött hozzám.
- Tudom, edző bá, és sajnálom is, de véletlenül nem állítottam be az ébresztőórámat, és mire felébredtem, mát késésben voltam. – mondtam könyörgő pillantással, de arca nem változott. Nem érdekelték a kifogásaim. – Ne tessék kiküldeni a pályára, szakad az eső. – húztam fintorra a számat.
- Én most nem futásra gondoltam. – nyalta meg a száját, amitől egyszerre indultam be, és ijedtem meg. – Máshogy is elsimíthatnánk a dolgot, nem igaz? – kérdezte huncut mosollyal.
Szívem hevesen kezdett verni, az agyam túlságosan is le volt maradva a tetteimhez képest, mivel akaratlanul is bólintottam egy aprót. Rögtön egy hatalmas vigyor terült szét a száján, s közelebb lépve hozzám lecsúsztatta a trikóm pántját. Nedves puszikkal hintette be a nyakamat, végignyalt a kulcscsontomon, majd orrával végigsimított állam vonalán, hogy aztán ajkait az enyéimre tapaszthassa. Régen nem éreztem már hasonlót, mint akkor, abban a pillanatban, az edzőm karjaiban.
- Egy ideje már meg akartam ezt tenni. – morogta a számra, majd alsó ajkamba harapott, s egy kicsit meghúzta azt. – Olyan izgató, amikor a pályán rágcsálod. – suttogta.
Szó nélkül nyugtáztam magamban, hogy nem csak én vágytam rá testileg, azonban mosolyomat nem tudtam elrejteni. Tenyerét a csuklóm köré kulcsolta, majd levezette egészen az ágyékáig, s merev férfiasságához érintette a kezemet. Elvesztettem az eszemet, s sürgetőn, akaratosan csaptam le ajkaira, amitől egy hangos nyögés csúszott ki formás ajkain.
- Beindultunk, kislány? – nézett le rám jókedvűen, amikor egy pillanatra elválltak ajkaink.
Hatalmas kezeit a derekamra helyezte, majd szépen lassan becsúsztatta a felsőm alá, amit egy pillanattal később már le is hámozott rólam. Szemei felcsillantak, s ismét végigfuttatta nyelvét az alsó ajkán.
- Ha hiszed, ha nem, engem iszonyatosan feltüzelnek a sportmelltartók. – simított végig a pamut anyagon, mely az utolsó darab volt, ami a felsőtestemet fedte, de attól is gyorsan megszabadult. – Tökéletes vagy!
Szívem hevesebben kezdett kalapálni, mint addig, kijelentése hatására csak még jobban belezúgtam a tiltott gyümölcsbe. Nem húztam tovább az időt, melegítőjén lehúztam a zipzárt, majd izmos vállain végigsimítva toltam le a testéről. Sípjától is megszabadultam, majd azt követte a pólója, amin az egyesületünk címere díszelgett. Mellkasát alig fedte szőr, de amit felfedeztem rajta, az nagyon beindított. A nyakától, egészen a „v”- vonaláig csókoltam kidolgozott testét, kockáira egyesével hintettem puszikat. Nadrágja szélénél végigfuttattam a nyelvemet, amire állatiasan hördült fel.
- Szopj le, szépségem! – markolta meg a hajamat, ezzel kényszerítve ágyékával egy szintre.
A guggolásból térdelésre váltottam, hogy kényelmesebben hozzáférjek szerszámához. Gyors mozdulatokkal csatoltam ki az övét, majd lehúztam a farmerját a bokájáig. Onnantól már ő rugdosta le magáról cipőivel együtt. Alsónadrágja is hasonlóan végezte, így szemtől szembe kerültem Louis legféltettebb kincsével.
Óvatosan csúsztattam a számba hosszát, azonban nem mindennapi méretének köszönhetően, csak félig tudtam bekapni. Nyelvemmel izgattam a végét, míg ajkaimat köré fonva mozgattam a fejemet. A kényeztetésem hatására trágár szavak és hangos nyögések hagyták el az edzőm száját, majd hirtelen elhúzódott tőlem. Tudtam, hogy közel járt, nem bántam volna, hogyha a számba spricceli örömnedvét, ám ő más helyre tartogatta.
- Feküdj le a padra! – utasított, majd a mögöttem lévő ülőalkalmatosságra mutatott. – A hátadra.
- Mmm, úgy szeretem a legjobban. – morogtam a lehető legkéjesebben.
Ördögi mosoly húzódott ajkaira, majd vadul rálökött a kemény fára. Szemeim könnybe lábadtak az ütéstől, amit a hátammal fogtam fel, de ő egy pillanatra sem lassított, csak letépte a bugyimat, majd felém kerekedett. Tényleg eluralkodott rajta a vágy, ami egy kissé megrémisztett. Durván nyomta le testemet a padra, majd szétfeszítve térdeimet, hirtelen belém nyomta teljes hosszát. Felordítottam a kínzó fájdalomtól, próbáltam ellökni, de ő sokkal erősebb volt. Gyors tempóban kezdett mozogni, erős lökései hihetetlenül feszítettek.
- Ez az, baby, üvölts csak, nem hall senki! – mondta erőszakos hangon, csípőjével megállás nélkül döfködött.
Felzokogtam a fájdalomtól, és annak ellenére, hogy először mennyire kívántam őt, akkor megbántam még azt is, hogy beléptem a csapatba. A feszítő érzés szüntelenül jelen volt, magamban azért imádkoztam, hogy minél előbb vége legyen az aktusnak, azonban féltem is, mivel óvszert nem húzott.
- Bassza meg! – ordított fel, majd egy minden addiginál mélyebb lökéssel belém ürítette nedvét.
A sírásom nem csillapodott, odalent égető fájdalmat éreztem, de legjobban a szívem sajgott, amiért pont ő tette ezt velem. Gyorsan magamra kaptam az izzadt melegítőm, az sem érdekelt, hogy sem melltartót, sem bugyit nem vettem alá, csak a táskámat felkapva rohantam ki a helységből. Hallottam, hogy a nevemet kiáltotta, de én megállás nélkül futottam végig a folyosókon, egészen a pálya széléig, ahol sírva hívtam fel apát, hogy vigyen haza.

***

Még aznap elmentem a gyógyszertárba, ahol vettem néhány szem esemény utáni tablettát, és csak reménykedtem, hogy hatásos lesz. Nem akartam, hogy bármi is legyen abból a szörnyű délelőttből.
Sírva keltem és feküdtem napokig, az edzéseket is kihagytam. A csapattársaim érdeklődtek felőlem, hogy miért nem voltam, de mindig csak leráztam őket annyival, hogy „beteg vagyok”. Ők az utolsók, akiknek valaha is hazudnék, de nem mentem volna semmire azzal, ha mindent elmondok nekik, elég volt, hogy a legjobb barátnőmnek kisírhattam magamat. Ő is bosszút esküdött az edzőm iránt, azonban én lenyugtattam, bár magam sem tudom, hogy pontosan miért. Talán azért, mert nem akartam, hogy mindenki sajnálkozzon, talán azért, mert még mindig nem múltak el az érzéseim? Nem tudtam volna megmondani. Egy héttel később megcsináltam több féle terhességi tesztet is, szerencsémre az összes negatív lett, így végre megnyugodhattam, hogy a gyógyszer, amibe nem fektettem túl sok bizalmat, megtette a hatását.

***

Majdnem egy hónappal később mentem először edzésre, ruhám alatt rendes, merevítős melltartó volt, megfogadtam, hogy soha többet nem veszek fel a sportoláshoz valót. Amolyan kabala volt csak, nem számított semmit, mégsem tudtam volna elhagyni. Mikor a srácok megláttak, egyként futottak felém, s mindannyian az ölelésükbe zártak. Louis távolabb állt, szemei kikerekedtek, ajkai ’o’ alakot formáztak, mikor meglátott. Azt hitte, hogy miatta abbahagyom a focit?
- Annyira örülök, hogy megint itt vagy! – ujjongott Clark, az egyik hátvédünk, majd felkapva pörgetett meg maga körül. Egy hangos torokköszörülésre lettünk figyelmesek, mire mindenki a villogó tekintetű edzőre nézett.
- Talán be kellene fejezni az enyelgést, és a focira koncentrálni! – harsogta, majd sípjába fújt kettőt. – A szabályzat szerint pedig nem lehet kapcsolat a csapattagok között. – tette hozzá, mire teljesen ledöbbentem.
Csak nem féltékenykedik? – gondoltam. Belül forrongtam, de visszatartottam az indulataimat, így elkerültem egy hatalmas veszekedést, ami a csapatbeli pályafutásom végét jelentette volna. Lefutottuk a köröket, cselezgettünk, aztán játszottunk két meccset, amiben az nyert, aki öt gólt rúgott. Az elsőt megnyertük, de a visszavágón már kikaptunk. Az edzés végét is néhány levezetőkörrel zártuk, majd miután összeszedtük a cuccainkat, mindenki öltözni indult.
Különös dejavu érzésem volt, amikor a félhomályban úszó folyosóra értem. Miután bementem az öltözőbe, gondosan magamra zártam az ajtót, hogy még véletlenül se ismétlődhessen meg az, ami néhány hete történt. Még csak a felsőmet készültem levenni, amikor váratlan dolog történt.
- [T/N], nyisd ki! Beszélni szeretnék veled. – hallottam meg Louis-t, majd könyörgéséhez dörömbölés is társult, ahogy az ajtót ütögette. – Kérlek, nem engedlek el, amíg nem teszünk pontot a múltkori végére! – ordított be megint, mire nekem felszaladt a pulzusom.
- Felejtse el! Hagyjon békén, vagy rendőrt hívok! – válaszoltam fenyegetőzve, mire csak egy nevetés jött a túloldalról. Nem érettem, hogy mit talál olyan viccesnek.
A zárral matatott, majd hirtelen megvilágosultam, s az ajtónak vetettem, magam, hogy nehogy ki tudja nyitni. Elfelejtettem elrakni a pótkulcsot, ami a küszöb egyik résében lapult. Teljes erőmmel és súlyommal az ajtót támasztottam, ám ő mégis könnyűszerrel eltolt onnan, majd belépett az öltözőbe.
- Azt hittem, megint olyan csodás fogadtatásban lesz részem. – konyultak le az ajkai, ami egy pillanatra rossz érzéssel töltött el, de megembereltem magam és visszavettem az álarcomat.
- Persze, a lábamat is szétteszem megint, ugye? Maga egy szemétláda erőszaktevő! – ordítottam az arcába, azonban semmi felháborodást nem véltem rajta felfedezni.
Lesütött szemekkel ült le a padra, ahol nemrég olyan durván bánt velem. Megint megsajnáltam, de ezt felé nem mutattam, csak csípőre tett kezekkel, mérgesen vizslattam az arcát.
- Sajnálom, amit tettem! – nyögte ki végül, arcát a kezeibe temette, tisztán láttam rajta, hogy nem színjáték volt. – Már nem bírtam visszafogni magamat, csak megtörtént. Hónapok óta nem voltam más nővel, mert egyszerűen csak te tudsz felizgatni, én marha, meg az első adandó alkalommal elszúrtam az egészet. – túrt bele a hajába, majd könnyáztatta szemekkel tekintett fel rám. Nem sírt, de láttam, hogy közel áll hozzá. – Valaha meg tudsz nekem bocsátani érte?
- Már megtettem, különben nem lennék itt. – mondtam érzelemmentes hangon, hiszen tudtam, hogy az fáj neki a legjobban. – Most pedig szeretnék felöltözni. Egyedül. – hangsúlyoztam ki, azonban ő nem mozdult.
- Lehetséges, hogy randizz velem valamikor? – kérdezte, hallottam a hangján, hogy fél a válaszomtól, azonban a szerelmes énem győzött a racionális felett, így mellé ültem és karomat a vállára fektettem.
- Nekem sem közömbös maga, edző bá, de mindketten tudjuk, hogy mi történt. Nekem azt nehéz lesz elfelejtenem. Időre van szükségem, utána még bármi lehet. – mondtam halkan, nekem is nehezemre esett visszatartani a sírásomat.
Csillogó szemekkel nézett rám, majd hirtelen lecsapott az ajkaimra, amitől megindultak a könnyeim, testem vadul remegni kezdett, gyors iramban kapkodtam levegőért. Két kezét a fejemre kulcsolta, ezzel magához közel tartva engem. Gyengéden kebelezte be ajkaimat, mintha csak egy tinédzser első csókja lenne. Lassan mozgatta a nyelvét, melyet időközben átengedett a számba, én pedig annyira elgyengültem tőle, hogy már ellenkezni sem akartam, csupán érezni őt.
Kezét levezette az oldalamon, majd melegítőmet és bugyimat egyszerre tolta le a cipőmig, majd néhány csókot hagyva a lábaimon, bokámhoz ereszkedett. A nadrágommal együtt levette rólam a stoplis cipőmet, majd mosolyogva haladt visszafelé a combjaimon. Apró csókokat nyomott a belső combomra, közben ujjai a hasamat cirógatták. Óvatosan nyomta ajkait a középpontomra, majd lassú tempóban kezdte nyalni és néha szívogatni azt. Már vergődtem a nyelve alatt, mikor az egyik ujját is bevetette, amit finomban belém nyomott, ezzel erőteljesen a gyönyör felé sodorva engem. Már nem féltem attól, hogy visszatér az erőszakos Louis, bíztam benne, abban, hogy nem olyan valójában. Még egy ujja csatlakozott a kényeztetésemhez, amitől sikítva élveztem el, kezeimet az engem nyaldosó férfi hajába vezettem és kissé magamhoz húztam.
Lihegve néztem mosolygó arcát, ahogy a két combom között kémlelte minden egyes mozdulatomat. Kihúzta belőlem az ujjait, majd végignyalta őket, így az azokon maradt nedvem is a szájába került. Felkelt, majd a kezeimnél fogva engem is talpra állított. Lábaim még remegtek az orgazmusomtól, azonban karjaiban biztonságban éreztem magamat.
- Sikerült elfeledtetnem veled azt a szörnyűséget? – kérdezte karcos hangon, ami bennem ismét tüzet csiholt.
- Azt hiszem, igen. – néztem fel rá mosolyogva, ajkaimat az övéire tapasztottam. Gyengéd csókba kezdtünk, amit egyikünk sem akart elmélyíteni, pusztán az érzelmeink kifejezésére szolgált. – Most pedig, fel kellene öltöznöm. – toltam el magamtól, majd egy másik fehérneműt halásztam elő a táskámból.
Háttal álltam neki, amikor levettem a felsőmet, arra nem is gondoltam, hogy talán feltűnik neki a melltartóm típusa. Hirtelen nagyon közel állt hozzám, vállam fölött kukucskált át, tekintetét a melleimre szegezte, majd egy édes kacaj után a fülembe suttogta:
- Már nem vagyok különösen oda a sportmelltartókért. Rajtad mindet imádom! – mondta, majd megfordított és szenvedélyesen tapadt az ajkaimra.

Aine.