Méhkirálynő 18+

Lilth-nek.

A táncórámról tartottam hazafelé, már sötétedett. Nagyon elhúzódott az óra, így mindenki kapkodva távozott, hogy minél hamarabb otthon lehessenek. Már majdnem az utcánkba értem, amikor rájöttem, hogy a kulcsomat, telefonomat és irataimat tartalmazó kistáskát az öltözőben hagytam. Normál esetben figyelmen kívül hagytam volna, de mivel a szüleim éppen egy esküvőre voltak hivatalosak, nem tartózkodtak otthon a hétvégén. Egy reménytelen sóhaj futott ki ajkaim közül, majd kelletlenül bár, de amilyen gyorsan csak tudtam, visszafordultam az iskola felé.
A tornatermet nem kaptuk meg, így kénytelenek voltunk egy régi helységet átalakítani a pincében. Soha nem volt gondunk vele, bár kicsit igazságtalannak találtuk, hogy mi nem használhatjuk a hatalmas, fényes csarnokot. Mindig mögé kellett sétálni, majd egy kicsi, fémajtós házban található lépcsősoron leereszkedni.
Lefelé siettem a nyikorgó fokokon, majd az egyik öltöző felé vettem az irányt. Örültem, hogy senki nem vitte el a cuccaimat, mivel volt már rá példa, hogy eltűnt ez-az. A vállamra vettem táskámat, majd a nagyobb, edzős ruhákat tartalmazó zsákot is magamhoz vettem, így indultam meg ismét. Egy kicsi fény szűrődött ki a próbateremből. Magamban szitkozódtam, hiszen a többséget nem érdekli az energiapazarlás, ezért gyakran hagyják égve a lámpákat. Odasiettem az ajtóhoz és már éppen kapcsoltam volna le a fényeket, amikor halk dobogásra lettem figyelmes. Az a fiú állt ott, aki iránt sokáig gyengéd érzelmeket tápláltam, ám az utóbbi időben annyira csúnyán viselkedett velem, hogy már nem tudtam úgy nézni rá, mint azelőtt. Niall a focicsapat kapitánya, az iskola büszkesége.
- Te meg mit csinálsz itt? – kérdeztem idegesen, mikor beljebb léptem. – Menj fel a terembe, te bemehetsz oda is, nem?
- Nem kell rögtön nekem esni, [T/N]! – mondta nyugodtan, kezeit maga elé tartotta. – A pincébe bárki lejöhet, nem csak a táncosoké.
- Az lehet, de neked például semmi keresnivalód itt. – kezdtem neki megint. – A nagy Niall Horan netán táncolni akar, azért jár ide le? – kérdeztem cinikusan, de ahelyett, hogy felnevetett volna, csak lesütötte a szemeit.
- És mi van akkor, ha igen? – nézett fel rám mérgesen, én csak kuncogni tudtam rajta. – Menj, mondd el mindenkinek, hogy mekkora lúzer vagyok, gyerünk! – emelte fel a hangját.
- Én… nem… nem vagyok olyan, mint te. – mondtam félig dadogva.
Elképedve nézett rám, száját résnyire tátotta, s szemein tisztán látszott a döbbenet. Más helyzetben nem mertem volna visszaszólni neki, de túlságosan magas labda volt, hogy kihagyjam. Hirtelen becsapódott egy ajtó, én pedig ijedtemben hatalmasat ugrottam.
- Kérlek, mondd, hogy ez nem az volt, amire gondolok! – mondta kétségbeesetten, hangja nyöszörgős volt.
- Nem hiszem el! – túrtam a hajamba, majd rohanni kezdtem a lépcső felé, mindhiába.
Percekig dörömböltünk mindketten a hatalmas vasajtón, de a gondnok nem hallott meg minket. Esténként mindig bezárja a termet, de még sosem jártam így. Ordítoztunk, ahogy csak a torkunkon kifért, bár mindketten tudtuk, hogy veszett ügy. Ráadásul a pincében még térerő sem volt.
- Nagyszerű! Most el kell töltenem egy teljes éjszakát a méhkirálynővel! – méltatlankodott, mire nekem kikerekedtek a szemeim. Ugye csak rosszul hallottam?

- Bocsáss meg, mit mondtál? – kérdeztem ridegen.
- Ne játszd a süketet, [T/N]. – ordított rám idegesen.
Még sosem láttam annyira kifordulva önmagából, bár tudom róla, hogy nem az a jó fiú, akinek mindenki tartja, mégis meglepett. Leült az egyik padra, amire általában csak a vizeinket pakoljuk, amíg táncolunk. Lábait keresztbe rakta, majd magára húzott egy nagyobb pokrócot, ami még egy régi pizsamaparti után maradt lent.
- Most ott fogsz ácsorogni, vagy leszállsz a magaslóról és ideülsz mellém? – kérdezte éllel a hangjában, amiért legszívesebben arcon csaptam volna. Pedig ha ismerne…

- Miért vagy velem ilyen bunkó? – tértem rögtön a tárgyra, miután lehuppantam a padra, kicsit távolabb tőle.
- Megvannak a magam okai, elhiheted. – fintorgott.
Arrébb csúszott, így már csak tíz centi maradt a lábaink között, majd könnyedén átdobta rajtam a takaró másik végét is. Éppen ideje volt, mivel lent nagyon hideg tud lenni, főleg éjszaka. Csendben ültünk, Niall néha ásított egyet, de azon kívül más hangot nem hallatott. Kicsit már rosszul éreztem magam amiatt, hogy utál, vagy baja van velem, ezért egy óvatos torokköszörülés után rákérdeztem.
- Niall, össze leszünk zárva egy darabig, és szerintem mindkettőnknek jót tenne a másik társasága. Elmondod, hogy mi a bajod velem? – néztem rá, ő azonban a szemben lévő tükröt nézte egy bárgyú mosollyal.
- Vajon mi lehet a bajom, kedves [T/N]? Te vagy a tökéletes királylány, akihez szólni sem lehet, leharapod a fejemet, ha lejövök ide, beszélgetni kezdek, te pedig faképnél hagysz… Elegem van ebből. – mondta, s miközben beszélt, hangja szépen lassan átváltott egy ijesztő tónusba.
- Nem tudom, miről beszélsz! Ha nem lennél velem mindig olyan lekezelő, akkor én sem kezdtem volna kiabálni veled az előbb. – kezdtem bele, egyre jobban sodródtam a türelmem határa felé. – Egyébként is, mikor szóltál hozzám utoljára?
- Ma akartam… - sütötte le a szemeit ismét. – Te megközelíthetetlen vagy, tudom jól, de én próbálkoztam… tegnap is, azelőtt is… egy ideje minden nap meg akartalak szólítani, de…
- De mi? – néztem rá kérdőn, mikor már meguntam a várakozást.
- De te rohadtul a suli közepe vagy, ugyan mit akarnál egy focistától? A francba is, megijesztett, hogy visszautasítanál! – kelt ki magából.
Meglepődtem a szavain, azon, hogy szerinte annyira népszerű lennék, azon, hogy nyitni akart felém, mindenen. Egy ideig csak hitetlenkedve néztem rá, majd jóízű nevetésben törtem ki. Ahányszor átgondoltam, mit is mondott, mindig viccesebben hangzott.
- Erről beszéltem. – morogta, majd fel akart állni, én azonban a kezéért nyúltam, s egy rántással visszaültettem a padra. Megéri az a sok edzés. – Mit akarsz még?
- Figyelj, nem tudom, miből szűrted le, hogy annyira sok barátom van, de azt hiszem, hatalmasat tévedtél. Egyébként pedig melyik lány utasítana el téged? – néztem rá még mindig jókedvűen, néha fel-felkuncogtam. – Niall, azt hiszem, egy kicsit lebecsülöd magadat.
- Nem vicces! Mindig vannak körülötted, nekem pedig alig vannak barátaim a posztom miatt. – mondta egy kicsit hangosabban megint, de rögtön visszavett, amikor haragosan néztem rá. – Egyszóval senki nem mer odamenni hozzád, hogy randit kérjen, vagy ilyesmi, mert te vagy Miss. Tökély. – hadarta, majd hangosan felsóhajtott és a terem végét kezdte nézni, hogy ne kelljen engem látnia.
Szóval randira akart hívni? Engem? Örömömben majdnem felugrottam, de nem tettem inkább semmit, mert az furcsán vette volna ki magát. Ő is annak a tipikus népszerűségnek örvend, mint a csapata többi tagja. Mindenki imádja, állandóan bulizni jár, a táncosok kedvenc témája, a srác, akibe a fél iskola belezúgott. Nem mondanám, hogy annyira rajongom érte, mint a többi lány a suliban, de tény, hogy nekem sem közömbös. Általánosban végig szerelmes voltam belé, még a gimnázium elején is, csak az utóbbi időben sokalltam be a szemétségéből.
- Viccelsz velem, Niall? – kérdeztem, hangom torz volt a visszafojtott nevetéstől. – Fordulj meg kérlek, ha hozzád beszélek!
Minden szó nélkül nézett rám, de nem volt sok ideje rá, mivel éhesen tapadtam az ajkaira, de ő nem viszonozta a csókomat.
- Ne haragudj, azt hiszem, félreértettük egymást. – mondtam, miközben az arcom vörösre színeződött, s 

kivert a víz. – Sajnálom!
- Most mondhatnám, hogy én is, de az az igazság, hogy piszkosul élveztem. – mondta vigyorogva, majd magához rántott és úgy kebelezte be ajkaimat.
Nyelve rögtön átsiklott a számba, de nem bántam a gyors tempóját. Akaratosan csókolt egyre mélyebben és mélyebben, kezeit a hajamba vezette. Átlendítettem a lábamat csípője fölött, így az ölébe ültem, ahonnan még jobban tudtam kényeztetni. Kemény farka nekem feszült, s mikor mozgatni kezdtem a fenekemet, ő hatalmasakat nyögött.
- Kislány, ezt most fejezd be, vagy itt foglak megdugni! – dörmögte a fülembe, amitől megborzongtam.
- Állok elébe. – mondtam én is, majd ismét hozzádörzsöltem magamat.
Néhány másodperc alatt megszabadított a felsőmtől és az az alatt lévő melltartómtól, majd kezeit bevetve kezdett kényeztetni. Míg a melleimet masszírozta, addig a nyakamtól elkezdett lefelé haladni csókjaival, ezzel az őrületbe kergetve engem. Hirtelen megszakítottam a közöttünk lévő kontaktust, majd megszabadítottam a pólójától. Ismét csókolózni kezdtünk, de közben felálltunk, így már le tudtuk húzni egymás nadrágját, s az alsóneműinket. Előhalászott egy óvszert a táskájából, majd miután magára görgette, leült elém.

- Lovagolj meg, szépségem! – nézett mélyen a szemembe, mire én azonnal teljesítettem a kérdését.
Egyszerre nyögtünk fel, amikor belém csúszott pénisze vége, majd néhány rövid mozdulat után magamba fogadtam teljes hosszát. A szemeibe néztem végig, láttam benne a tüzet, ami engem is forrón tartott, így még gyorsabban tudtam mozogni. Kezeit közénk vezette, s ujjaival a csiklómat izgatta.
- Mind- mindjárt… Niall! – nyögtem, majd egy hatalmas sikítással elélveztem a farkán. 

Remegett minden porcikám, megmozdulni sem tudtam, olyan intenzíven tört rám az orgazmus, ezért Niall a derekamnál fogva gyűrt maga alá, s úgy kezdett eszeveszett tempóban lökni. Folyamatos mozgásának köszönhetően hosszasan érezhettem a gyönyört, melyet csak tetézett mélyről jövő morgása és farkának erős remegése, mikor ő is átlépte azt a bizonyos határt. A nyakamba lihegett, mellkasa szabálytalanul és nagyon gyorsan járt fel-alá, szíve pedig hevesen vert.
- Nem voltam nagyon durva, [T/N]? – emelte fel a fejét, hogy a szemeimbe nézhessen. Nem legesen megráztam a fejem, majd egy mosoly kíséretében csókot nyomtam duzzadt ajkaira. – Mit szólnál, ha ez máskor is megtörténne?
- Azt hiszem, tetszene. – haraptam bele az ajkaimba, amitől felcsillantak a szemei.
- És egy kávéban benne lennél holnap reggel, ha kiszabadultunk? – vigyorgott rám. – Nem szeretném, ha csak a testiségekről szólna.
- Benne, viszont most aludjunk, kérlek. – néztem rá könyörgőn, s újra megcsókolt.

Gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat, majd kerestünk egy tornamatracot, amin végre aludhattunk. Szorosan vont magához, s miközben egy halk dalt dúdolt, én szépen lassan a mellkasán szenderültem álomba.

Aine.