Kobra és Démon 18+

Ninoo-nak.

Beletépett az erős menetszél a hajamba, ami a bukósisakom alól lógott ki. Szorosan fontam körbe karjaimat az izmos felsőtesten, bár legszívesebben leugrottam volna mögüle. Egészen véletlenül, egy fogadás miatt kerültem bele a motoros bandába, de azóta is próbálok szabadulni. Ezek a srácok nem finomkodnak. Erőszakosak és képesek lennének bántani, ha megpróbálnék ellenük szegülni.
- Itt megállunk, szivi. – mondta Sam, az a srác, aki mostanában fuvarozott. – Te maradsz kint a kicsikémmel, bent vannak a kocsmában a többiek. Itt várj! – parancsolta, majd miután leszálltam mögüle, ő is felpattant a bőrülésből.
- Értem. – morogtam, semmi kedvem nem volt még egy ilyen éjszakához.
Egyenesen az ajtóhoz ment, ami mögött néhány másodperc alatt eltűnt, én pedig teljesen egyedül maradtam az éjszakában. Kicsit távolabb volt egy lámpa, azon kívül csak az épületből kiszűrődő fények világították meg a parkolót.
Hideg éjszaka volt, össze kellett húznom magamon a bőrdzsekimet, de csupasz lábaimon az sem segített. Amikor otthonról elindultam, még hét ágra sütött a nap, azonban gyorsan lehűlt a levegő. Megint felhangzott egy motor búgó hangja, tudtam, hogy újabb bandataggal bővül a bent ücsörgő társaság. Mosolyogva fordultam az érkező felé, de nem tudtam megállapítani, hogy ki ül a járgányon, ugyanis fényszórója elvakított. Pillanatok alatt közel ért hozzám, s azonnal tudtam, hogy az ellenséges banda egyik tagja.
Tudniillik, Londonban két nagy szövetség van, a miénk, vagyis a Kobráké, valamint egy másik, valamivel emberibb, a Démonoké. Ők rendes életet élnek, nem fosztogatásból és hasonlókból élnek, hanem általában van munkájuk. Mindig is vonzott a bandájuk, de ha átlépésre adtam volna a fejemet, a mi vezérünk megöletett volna.
Levette a kesztyűit, így feltűntek ujjai, melyeket legnagyobb csodálatomra nem díszített milliónyi tetoválás. Imádom, ha egy férfinek tinta van a bőrében, de a mi srácaink túlzásokba estek, valakinek már egy négyzetcenti szabad felület sincs a karjain. A bukósisakja kapcsához nyúlt, majd egyszerűen leemelte a fejéről.
Az első, amit kiszúrtam, sima arcbőre volt, ami szintén ellentétet képezett a többi motorossal, hiszen nálunk az számít valakinek, akinek van szőr az arcán. Rám villantak igéző kék szemei, melyről szőke haja vonta el a figyelmemet. Ha nem tudtam volna, hogy a Démonokhoz tartozik, biztosan beszélgetést kezdeményeztem volna vele, ám így nem mertem szólni hozzá. Ő azonban másképp gondolta.
- Helló, gyönyörűm! Hogy hívnak? – nézett mélyen a szemembe, miközben átemelte lábát a tankon, így már teljes magasságával tornyosult fölém.
- [T/N] vagyok, menj el, kérlek! – hadartam gyorsan, közben folyamatosan a kocsma felé pillantgattam. Ha meglátnák itt, valószínűleg félholtra vernék.
- Nyugalom, nem lesz semmi gond! – villantott rám egy lélegzetelállító mosolyt, majd néhány lépéssel mellém ért. – Mi van odabent, amitől így félsz? – nézett az épület irányába, majd a mögöttem parkoló motoron állapodott meg a tekintete. – Vagy úgy… ez esetben tényleg baj lesz, ha itt találnak.
- Igen, a te érdekedben menj el! – könyörögtem, próbáltam elrejteni hangomból a félelmet. Nem azért aggódtam, hogy őt elzavarják, hanem amiatt, hogy velem mit tesznek utána. – Kérlek!
Jóízűen felnevetett, majd egyik kezét rákulcsolta a csuklómra, s hatalmas léptekkel indult meg a motorja felé. Maga mögött rángatott, én pedig még sikítani sem mertem, annyira féltem a saját bandámtól. Lehúzta kezemről a sisakomat, amit mindig a könyék hajlatomnál lógattam, majd sietősen a fejemre nyomta. Saját bukójával is így tett, majd miután felvette a kesztyűit is, rám parancsolt, hogy üljek fel mögé, különben bajom esik.
Nem hezitáltam egy pillanatig sem, csikorgó fogakkal vetettem át lábamat a bőrülés fölött, majd az előttem ülő srác hasát karoltam át.
- Ügyes vagy, azt hittem, hogy nálatok csak üresfejű cicababák vannak. – nevetett fel, majd mielőtt válaszolhattam volna, gázt adott, s veszélyes gyorsasággal hagytuk el a sötét parkolót.
Talán fél órát utaztunk, talán többet, azt sem tudtam már, hogy merre kanyarogtunk. Egy hatalmas ház felhajtójára álltunk be, majd miután begurította motorját a garázsba, le is szálltunk róla. Volt bent még egy kocsi is, így tudtam, hogy ő is az a fajta motoros, aki nappal keményen dolgozik, s csak kikapcsolódásképpen rója az utakat éjszaka.
- Gyere, te Kobra! – morogta, majd a felkaromnál fogva átrángatott egy hosszú folyosón, ahonnan egy gyönyörű nappaliba értünk. Fájt, ahol szorított, de a legrosszabb az az érzés volt, amikor Kobrának nevezett.
- A nevem [T/N]! – mondtam idegesen, majd kirántottam magam a szorításából. Bosszúsan villogó szemekkel nézett rám, láttam, ahogy kidagadt egy ér a halántékán, de ahelyett, hogy bármit tett volna, csak szépen lassan megfordult, újra megragadta a karomat, s húzni kezdett.
Egészen a kanapéig mentünk, ahol egy nagyobb rántással ültetett le. Megtapogattam a fájó hátamat, tudtam, hogy azután egy darabig nem motorozhatok majd. Nem is bántam.
- Mit akarsz tőlem? – kérdeztem, de azt én magam sem tudtam, hogy ezt hálálkodva vagy éppen mérgesen tettem fel. Nem akartam visszamenni a bandába. – Megölni? Megerőszakolni? Mit?
- Az öldöklés nem az én asztalom, ahhoz a ti társaságotok jobban ért… Viszont ez a másik… jól hangzik. – meredt rám, majd ledobta magáról a dzsekijét és a pólóját is. – Vetkőzz, szépség!
- Azt várhatod! – mondtam, s már a sírás kerülgetett.

Hirtelen csattant a keze az arcomon, mire végleg elszakadt a cérna, s megállíthatatlanul kezdtek folyni a könnyeim. Őt nem érdekelte semmi, csak eszeveszett tempóban kezdett megszabadítani a ruháimtól, s mire újra ki mertem nyitni a szememet, már csak egyetlen egy bugyiban álltam a szőke férfi előtt.
- Most pedig, engedelmeskedni fogsz, értetted? – nézett a szemeimbe, mire óvatosan bólintottam egyet. Elmosolyodott. – Nagyszerű. Szopj le!
Nem akartam teljesíteni a kérését, de muszáj volt, így lassan ereszkedtem a térdeimre, majd lehúztam róla fekete farmerét. Annak útját az alsónadrágja követte, majd miután az is leért a bokájáig, lerugdosta magáról. Felnéztem rá, de nem engedte, hogy sokáig húzzam az időt, mivel megfogta a hajamat és annál fogva kényszerített, hogy bekapjam a meredező farkát.
Erősen lökte a számba magát, a nem várt érzéstől még jobban sírni kezdtem. Mielőtt megmozdíthattam volna a fejemet, hogy kielégítsem, ő kezdett vad iramban döfködni csípőjével. Soha nem mélytorkoztam még azelőtt, de ezt ő teljesen figyelmen kívül hagyva nyomta számba egész férfiasságát. Hosszú ideig bent tartotta, csak akkor engedte ki, amikor már nem kaptam levegőt a fájdalomtól. Éreztem, hogy már nem kell neki sok, ezért erősebben kezdtem szívni, de ő hirtelen felállított, majd magának háttal fordított.
- Kutyában szeretem, remélem te is! – mondta, hangja sokkal mélyebb volt, mint amikor találkoztunk.

Lenyomta felsőtestemet a kanapéra, majd síkosítót nyomott a kezére és úgy nyomta fel két ujját. Először fájt, de miután már sokadszor simított végig a belső falamon, élvezni kezdtem. Eltűntek kényeztető ujjai, majd helyét vastag, kemény férfiassága vette át, amit egy pillanat alatt lökött belém. Felordítottam a fájdalomra, azt hittem, hogy szétszakadok.
- Nyögd, hogy Niall! – morogta, majd a hátamra borulva mozgott bennem tovább.
Nem engedelmeskedtem kérésének, s a második felszólítás után is némán tűrtem a munkáját. Kezdtem élvezni, amit csinált, ezért szorosan összepréseltem az ajkaimat, nehogy felnyögjek egy erősebb tolás következtében.
Ujjai a vállaimba martak, majd megfordított, így már a hátamon feküdtem, és az ingerült, de szexéhes férfivel néztem farkasszemet. Gyors mozdulattal lökte ismét belém magát, de nem mozdult, ezért önkéntelenül is megmozdult a csípőm, ezzel elárulva engem.
- Mit mondtam, Kobra? – szűrte fogai között, szemei izzottak a vágytól. – Addig foglak kínozni, amíg nem teszed azt, amit kértem.
- Niall… - csuklott el a hangom, mire elmosolyodott, s lassú ütemben kezdett mozogni bennem. – Niall! – mondtam már határozottabban, így elértem, hogy növelje a tempóját.
- Na, mi az, már élvezed? – kérdezte, akaratlanul is beleharaptam az ajkamba, miközben bólintottam. Szemei a számra tévedtek, csak akkor tűnt fel, hogy egész végig nem csókolt meg.
Nem kellett sokat várnom, leengedte az arcát, majd erősen tapasztotta ajkait az enyémekre. Enyhült a szorítása, amivel a vállaimat fogta közre, tolásai is finomabbak lettek, így teljes mértékben élvezni tudtam a vele való együttlétet.
Elvált tőlem, de nem messzire, csak a homlokomhoz támasztotta sajátját, így egymás szájára lihegtünk, és suttogtuk egymás nevét. Néhány hosszú tolás után elélveztem, de ő még javában mozgott bennem, ezért kettőnk közé nyúltam, s ujjaimat a heréin jártattam. Hatalmasat nyögött, majd rám borulva élvezett el.
- Jézusom, Niall! – ordítottam fel. – Én nem szedek gyógyszert! – mondtam idegesen, közben a hajamba túrtam, s lelöktem magamról fáradt testét.
- Húztam gumit, ne aggódj, Kobra. – válaszolt álmosan, majd a hátára gördült, így már láttam is az említett tárgyat, ami nagy valószínűséggel egy nem kívánt terhességtől mentett meg.
Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, majd figyeltem, ahogy a szőke ellenség lehúzza magáról az óvszert, majd a kukába dobja. Visszasétált a kanapéhoz és mellettem foglalt helyet. Egyik karját a vállamra vezette, s annál fogva húzott mellkasára.
- Meg fognak ölni… - mondtam elmélázva, a szoba másik vége felé bambultam. – Lepaktáltam az ellenséggel, nekem végem.
- A mi bandánk sokkal nagyobb és erősebb. Biztonságban leszel… főleg azért, mert a vezér csaja leszel. – mondta mosolyogva, én pedig idegesen húzódtam el tőle.
- Azután, ami közöttünk történt, odadobnál egy vén fasznak? – akadtam ki, éreztem, hogy az időközben abbamaradt sírásom megint feltörni látszik.
- Hé, csak huszonegy vagyok! – mondta sértődötten, amitől kikerekedtek a szemeim.
- Az nem lehet… - mondtam, hangom megint megremegett. – Te túl fiatal vagy, nem lehetsz te a Démonok vezére. – hitetlenkedtem.
- Szokj hozzá a gondolathoz, Kobra. – mosolygott rám, majd maga alá gyűrve csókolt meg, ezzel újra életre keltve a tüzet.

Aine.