2014. augusztus 24., vasárnap

Bemutatkozás + A főnököm (18+)

Sziasztok! A nevem Aine Carter, én leszek az egyik új segédíró. Nagyon örülök, hogy mostantól én is részese lehetek ennek a közösségnek! Már tőlem is lehet történeteket rendelni, próbálom minél előbb teljesíteni majd a kéréseiteket. Bemutatkozásként csak ennyit szerettem volna, most pedig fogadjátok sok szeretettel azt a történetet, amivel felvételt nyertem a szerkesztők közé. Puszi.
***
A főnököm (18+)

Mára már végeztem a munkámmal, már csak a kinyomtatott papírokat kell elrendeznem, s a főnököm asztalára tenni. Magamban imádkoztam, hogy mire a főnököm visszaér a tárgyalásról, én már messze járhassak, ám szavaim süket fülekre találtak. Éppen az utolsó lapokat tűztem össze, mikor kicsapódott a közös irodánk ajtaja, s a mindig kiegyensúlyozott, szexi főnököm lépett be rajta. Egy pillanatra megremegtem ültömben, de hamar rendeztem magam.
- Üdvözlöm, Mr. Styles! Hogy sikerült a konferencia? – kérdeztem halkan, bár a kérdésemre már választ adott viselkedése.
- Jól. – válaszolta merengve. – Hol vannak a szerződések?
- Most végeztem velük, ha nincs más, akkor elmennék. – mondtam halkan, s a kezébe csúsztattam a papírokat.
Az asztalra helyezte, majd nekidőlt a tölgyfa színű bútornak. Az asztalom előtt álltam, a kabátom és a táskám már ki voltak készítve, én magam pedig csak a bólintására vártam. Dühösen méregette a padlót, karján megfeszültek az izmok, melyekre a vékony anyagú, fehér ing remek rálátást nyújtott. Tekintetem elidőzött borostás állán, majd mikor feljebb vezettem a szemeimet, az ő zöld íriszeibe pillantottam.
- Lenne még valami, [T/N]. – mondta érdes hangján, melyet még soha nem hallottam tőle. – Nagyon siet?
- Nem, Mr. Styles, ma éppen ráérek. – válaszoltam, s hatalmasat nyeltem.
Ellökte magát az asztaltól, majd néhány lépéssel átszelte az asztalaink között lévő távolságot, s csak centikkel előttem állt meg. Tudtam, hogy mire készül, s ettől féltem a legjobban. Az előző asszisztensét is kirúgta miután lefeküdtek, én viszont szeretem a munkámat.
- Nos, [T/N], nem baj, ha tegeződünk? – kérdezte ugyanazon a mély hangszínen, közben tekintete az arcomon járt.
- Ne-nem. – nyögtem ki, s legszívesebben elfutottam volna. Egyrészt azért, mert féltettem az állásom, másrészt pedig azért, mert túlságosan is feltüzelt cselekedeteivel. – Azt hiszem, mégis jobb lenne, ha elmennék.
- Én nem így gondolom. – morogta, majd hajamnál fogva húzott magához, s nyakamat hintette be csókokkal, amit én szapora sóhajtozással díjaztam.
Önkéntelenül túrtam göndör fürtjei közé, mikor ajkai a legérzékenyebb pontomba csíptek bele. Lélegzetvételeink, s egy-egy elfojtott nyögés töltötte meg a szobát. Ahogy a kulcscsontomra tért át, felültetett az asztalra, majd óvatosan nyúlt a ceruzaszoknyám hátsó zipzárjához. Gyakorlottan szabadított meg az anyagtól, míg én tökéletesre kötött nyakkendőjét bontottam ki, s dobtam az iroda másik végébe.
Eszembe jutott a régi asszisztens, s ledermedtem. Mi van, ha engem is kirúg? Ő is észrevette a hirtelen mozdulatlanságomat, így kicsit elhúzódva nézett bele a szemeimbe.
- Mi a baj, [T/N]? Nem szeretnéd? – suttogta, ajkai szinte az enyéimet súrolták, mégsem csókolt meg. Feltűnt, hogy először sem a számra csapott le, hanem a nyakamra.
- Én… Sajnálom, de tudom mi történt az elődömmel. Neki is egy ilyen kaland után mondott fel, Mr. Styles! – mondtam, s próbáltam elkerülni égető tekintetét.
- Az nem csak egy egyszeri dugás volt, hanem hosszú kapcsolat. Megcsalt, azért küldtem el, mert nem tudtam vele egy helyen lenni. – mondta, s láttam rajta, hogy fáj visszaemlékeznie.
- Akkor ez csak egy futókaland? – kérdeztem, s én sem voltam biztos benne, hogy megkönnyebbülést, vagy sértettséget érzek inkább.
- Meglátjuk. – morogta, majd hirtelen tépte szét a blúzomat, melyről sorban potyogtak le a gombok.
Szemtelen mosollyal mérte végig a testem, melyet csak egy halványkék csipke kollekció takart el. Ajkát megnyalta, majd végigcsókolt a hasamon, közben hátul kikapcsolta a melltartómat. Kezeimmel inge gombjait kerestem, ám néhány másodpercnyi szenvedés után inkább egy drasztikus megoldást választottam, s minden erőmet bevetve téptem szét a testét fedő inget. Az én ezüstszínű, és az ő fehér gombjai keveredtek a padlón. Melleimet gyúrta, majd mikor már alig bírt magával, eldöntött az asztalon, így leborítva róla a ceruzatartókat és néhány papírt. Végigcsókolta a combomat, majd mikor a térdemhez ért, hirtelen átugrott a lábfejemhez, s óvatosan szabadította ki őket a magas sarkú fogságából. Ismét végighaladt a végtagjaimon, s csak a bugyimnál állt meg. Beleakasztotta ujjait, majd a két oldalán erősen meghúzta, így megadta magát az anyag, s erőtlenül hullott le a földre.
- Új volt. – mondtam tettetett dühvel, mire felkuncogott, s végigsimított érzékeny pontomon. Hirtelen elkapta a kezeit, s megszabadította magát a felesleges ruháitól, így már teljesen meztelen, tökéletes testtel állt előttem.
Tekintetem akaratlanul is kemény büszkeségére siklott, s ajkaimat rágcsálva méregettem, azon gondolkodva, hogy mekkora örömöket fog nekem szerezni vele. Belemélyedtem teste csodálásába, ugyanis egy édes csókot éreztem meg a homlokomon.
- Mehet, szépségem? – kérdezte, mire én erősen pirulva bólintottam egyet.
Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta, majd férfiassága végét hozzádörzsölte bejáratomhoz, s néhány centire betolta, ami belőlem egy fájdalmas szisszenést váltott ki.
- Fájdalmat okoztam? – kérdezte riadtan, tekintetében sajnálkozást fedeztem fel.
- Nem, csak már régen volt, amikor utoljára… - hagytam függőben a mondatot. Mindent tudóan bólintott egyet, majd óvatosabban kezdte előröl.
Lassan tolta belém magát, éreztem, amint minden centimet kitölti, s eszméletlenül feszít, de a gyönyör, amit ritmusos mozgásával váltott ki, elfeledtette velem a fájdalmat. Hatalmasakat nyögtünk mindketten, ahogy egyre csak sodródtunk a csúcs felé. Körmeimet a hátán futtattam fel-alá, ő pedig a melleimet és a hajamat markolászta felváltva. Mindig is tudtam, hogy szereti a hosszú hajú nőket.
- [T/N], lovagolj meg a székemben! – morogta a nyakamba, majd kihúzódott belőlem, s kezeibe emelve vitt el az asztaláig. Kényelmesen elhelyezkedett a bőrborítású széken, majd várakozón pillantott a szemembe.
Habozás nélkül ültem az ölébe, majd pillanatokon belül már ismét kőkemény férfiasságát érezhettem magamban. Először lassan ringattam a csípőmet, de mikor ujjai a csontomba vájtak, s gyors ütemet kezdtek diktálni, hamar felvettem az ő ritmusát. A mellkasát csókolgattam, s néhányszor beleharaptam tetovált bőrébe, kezeimmel a kidolgozott karizmait markolásztam.
- Én… nekem végem! – mondtam lihegve, s abban a pillanatban villámként csapott le rám az orgazmus. Fáradtan mozogtam rajta még párszor fel-alá, majd belém ürítette örömnedvét.
Szorosan lehunyta szemeit, s alábbhagyott a lihegése is, ám kezei továbbra is a csípőmet szorították, így még mindig magamban tudhattam hosszú farkát. Fáradtan dőltem a vállára, s kedveskedő csókokkal hintettem be barna bőrét.
- Mr. Styles, azt hiszem, nekem mennem kellene már. – törtem meg a csendet, s úgy éreztem, azok után sem tudnám tegezni, ami közöttünk történt.
- Nem. – suttogta. Arcára kaptam a tekintetem, szemei még mindig csukva voltak, de egy álmos mosoly pihent ajkain. – Nem, amíg meg nem csókolsz végre.
Szemeim kikerekedtek, a levegőm pedig bent ragadt, mikor ráébredtem, hogy mit is mondott az előbb. Kezeimet levezettem az övéihez, melyek a csípőmet fonták körbe, majd megpróbáltam lefejteni magamról, ám hiábavalónak bizonyult a próbálkozásom. Ismét felnéztem az arcára. Mosolyogva tekintett le rám, résnyire nyitott szemekkel, homlokán izzadtság gyöngyözött.
Ha megcsókolom, akkor nagyon fog fájni az, hogy soha többet nem lehet az enyém, viszont ha visszautasítom, örökre bánni fogom, hogy elszalasztottam egy ilyen lehetőséget. Fejemben kattogtak a kerekek, nem tudtam pontosan, hogy mitévő legyek.
- Mi lesz? – kérdezte kedvesen, még mindig mosolyogva. – Megkapom végre, amit akarok, vagy itt töltjük az éjszakát? Mondjuk, mindkettőnek az lenne a vége. – kuncogott.
- Ha megcsókolom, magamnak okozok fájdalmat, ha nem, akkor gyűlölni fog, és kirúg. – mondtam keserűen, majd homlokomat a nyakába fúrtam, s mélyen beszippantottam az illatát. Mentás, férfias, Mr. Styles-os.
- Miért lenne fájdalmas, ha megtennéd? – kérdezte kicsit ingerültebben, de rögtön rájött, amikor felsóhajtottam, hogy nekikezdjek. – Azt hiszed, hogy ennyi volt? – suttogta, miközben fejemet felemelve nézett a szemembe.
- Mert nem? – mondtam cinikusan, de azonnal megbántam a hangnemet, amit használtam. – Elnézést!
- Ne kérj bocsánatot! Viszont tévedsz, ha azt gondolod, csak egy estére kellettél. – jelentette ki, majd a tarkómnál fogva vont közelebb magához, így már súrolták egymást az ajkaink. – Tedd meg! – utasított.
Lehunytam a szemeimet, szavai meghatottak. Éreztem, ahogy heves lélegzetünk keveredik, s szinte egymás szájából vesszük a levegőt. Óvatosan érintettem ajkaimat az övéihez, majd lassan kezdtem csókolni. Nyelvemmel végigfutottam dús, ám mégis vékony metszésű ajkain, mire ő is csatlakozott, s mélyen fúrta nyelvét a számba. Nem volt hosszú a csók, de mégis milliónyi érzelem szorult bele, s éreztem, hogy – csakúgy, mint az enyém, - az ő szíve is hevesen ver.
- Soha nem engedlek el. – suttogta ajkaimra, mire én halkan felnevettem.
- Azért addig megtehetnéd, amíg felöltözöm. – mondtam még mindig vigyorogva, amitől az ő ajkai is széles mosolyra húzódtak, majd édesen megcsókolt.

Aine.

16 megjegyzés:

  1. Jaj de cuki lett *-* !!! Ügyes vagy!! Nagyon jól írsz!!
    Szeretnék kérni egy durva Zayn-es sztorit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! Felírtalak, amint tudom, hozom. :)

      Törlés
  2. ezzz nagyon jooo lett ennek es a niall-nak esetleg lehetne kerni,hogy legyen folytatasa?! :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, ha tetszett. Ennek a folytatása megoldható, de Niall-ös történetet nem én írtam. Mindenesetre megpróbálok valamit kihozni még ebből. Puszi.

    VálaszTörlés
  4. Ez nagyon jó lett!!! <33 nagyon tehetséges vagy! :))) Kérhetnék egy extra hosszú sztorit Louis-val?..előre is nagyon-nagyon köszönöm! :***

    Puszi:*Dreamy Girl* <3333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, jól esik ezt olvasni! A történetet hamarosan hozom, puszi. :)

      Törlés
  5. Nem szoktam sztorit kérni, megelégszem azzal amit mások kapnak, de kivételesen kérhetek egy Niallös durva sztorit Ninoo névre? ^^. köszii

    Jessie.xx

    VálaszTörlés
  6. Szia nagyon nagyon jo lett a sztori tenyleg tehetseges vagy.Azt lehet hogy en is kapok egy romantikus harry-set.Elore is koszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy elégedettek vagytok a munkámmal! Felírtalak!

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Szia! Fantasztikusan írsz!!! Ha van blogod, azt belinkelnéd nekem? És még valami... Én sem kértem eddig még soha egy sztorit sem, de most kivétel van :D. Szóval egy Harrys romantikusat kérhetnék Amy névre? Előre is köszönök mindent! :3
    Evelin~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Most pillanatnyilag nincs saját blogom, volt egy, amit fordítottam, de az már a múlté, azt sem tudom, hogy működik-e még. Ha lesz, arról feltétlenül értesülni fogtok! A történetet pedig felírtam!! Puszi-

      Törlés